A Mitte többek között kérdőívezést használó kutatásában arra volt kíváncsi, hogyan hatnak marketing aktivitások a turisztikai eredményekre.
Trogir nem fast food úticél
A horvátországi Trogir 2019-ben megújított arculata a 3600 éves városi élet jellegzetességeire épít. A központi szlogen (Marked by Masters) a műemlék falakon ma is látható középkori mesteremberek jelalapú üzeneteit idézi. Ezek a kreatív elemek a város promóciós videójában, turisztikai kiadványokban és social media felületein is megjelennek.
A város olyan pozícióval szeretné megkülönböztetni magát a többi mediterrán úticéltól, ami a helyi termelőket, kézműveseket és vállalkozókat is nagymértékben támogatja. Trogir polgármestere, Ante Bilić a Mitte kutatása szerint kiemelte, hogy nem szeretnék, ha Trogir fast food úticéllá válna.
A külföldi példákból azt látták, hogy a minőségi márkázás pozitív hatással van a helyiek életére is, felminősíti szolgáltatásaikat, így teljesen más árazással, hitelességgel tudják árusítani termékeiket.
A közösségi média felületeken meghirdetett programok több, mint 110 ezer felhasználóhoz jutottak el, az országos sajtó pedig közel 60 megjelenésben foglalkozott az új arculattal. A kampány bevezetése után 2019 júliusához képest 2022 júliusában a vendégéjszakák száma 6%-al, az érkezések száma 5%-al növekedett.
Eger, bor, bor, bor
Az Egri Borvidék arculata 2021-ben frissült. Központi eleme a logó, amin az Eger felirat alatt a „Szenvedély 1000 éve” szlogen a borvidék ezeréves múltjára utal. Az új márka az Egri borvidék nyári rendezvényein debütált, először a Vino fesztiválon jelent meg. Az új stratégia fő célja a borvidék programjainak összefogása, egységesítése volt, emellett évszakonként egyedi tematikák köré épülő, borkóstolókat, programokat szerveztek. A vizuális elemek – a változó színű logó és a fekete-fehér kreatívok – a borvidék minden rendezvényén megjelennek, összefogják a szerteágazó programokat.
A Borvidék mellett Eger arculata a város minden kommunikációs felületén, az online platformok mellett plakátokon, utcatáblákon, különféle tárgyakon is megjelenik. A város saját oldalán kívül külön turisztikai honlapot is működtet, online hirdeti rendezvényeit.

Kiskőrösön nem múlik a Petőfi kultusz
A Mitte Kiskőrös kommunikációján dolgozott. Beszámolójuk szerint egyszerre építettek a Petőfi-kultúrára és a térségi gasztronómiájára, emellett kiemelt apropót adott a 2022-’23-as Petőfi 200 emlékév. A integrált PR és marketingkommunikációs kampánynak része volt a városi intézmények arculattervezése, sajtó és közösségi kommunikációja. A vizuális elemek tervezésénél fontos szempont volt, hogy „a szlovák-magyar hagyományok jelenléte, a helyi kultúra és a térség történelmi múltja kortárs vizuális gesztusokkal jelenjen meg”.
Az új intézményi arculatok létrehozásában a helyi közösség is aktív szerepet vállalt: a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, illetve a János Vitéz Látogatóközpont honlapján, kiadványában és a város első turisztikai filmjében is kiskőrösi családok szerepelnek. Az arculat koncepciója és végleges formája a település és a kulturális intézmények vezetőivel, illetve a Petőfi Társasággal közös egyeztetéseken született meg.
A marketing aktivitások kezdete óta
- közel 160 ezer főt értek el a megújult városi és kulturális intézmények üzenetei;
- 40%-al bővült Kiskőrös és a kulturális intézmények közösségi oldalait kedvelők tábora;
- a város ismertsége és a kiskőrösi rendezvények látogatóinak száma több, mint 30%-kal növekedett;
- a kiemelt eseményekről 170 megjelenésben számolt be a sajtó;
- a megújított weboldalakra 2 hónap alatt 50 ezer egyedi látogató érkezett.
Összefoglaló jógyakorlatok
- A sikeres városstratégia a települések identitása, értékei köré épül – ezek modern arculati elemekben köszönnek vissza az online csatornákon, a PR kommunikációban és az eseménymarketing eszközökön.
- A város identitása a legtöbb esetben négy fő adottságból bontakozik ki: a település történelmi és kulturális örökségéből, természeti értékeiből és gasztronómiájából.
- Kulturális imázsépítés szempontjából kiemelt lehetőség, ha a városhoz író, költő vagy a művészet területén ismert személy köthető.
- Aktív, a helyi értékekre építő marketingtevékenységgel akár 30%-kal is emelkedhet a város turisztikai forgalma, ezzel párhuzamosan pedig a település országos hírneve és versenyképessége is növekszik
- Az online és offline felületek, a friss vizuális elemek és a megfelelően célzott eseménymarketing egymást erősítve tudják a legnagyobb hatást kiváltani.
Kép: Kiskőrös Turizmus, Facebook; Mitte

