hero
Nagy Zsolt 2021. november 30. 13:46
Kínában tendert írtak ki újságírók megfigyelésére
Háromezer, arcfelismerő szoftverrel turbózott kamera lesi az újságírók, külföldről érkezett diákok és egyéb gyanús elemek mozgását.

A nyáron közzétett tendert Henan tartomány vezetése írta ki, kifejezetten azzal a céllal, hogy a tartományba érkező gyanús elemeket - újságírókat, külföldi diákokat - figyeljenek meg. A 200 oldalas dokumentum szerint a tendert a kínai Neusoft nyerte el 5 millió jüanért, két hónapot kaptak a rendszer felállítására. A Reutersnek egyelőre nincs arra vonatkozó információja, hogy sikerült-e beüzemelni a hálózatot, a cég pedig nem válaszolt a megkeresésekre.  A tender hivatalos dokumentációját azóta levették a netről.

A Guardian információi szerint a pályázat kitér arra, hogy a kameráknak fel kell tudniuk ismerni célszemélyeket akkor is, ha maszkban vagy szemüvegben vannak, és egy olyan adatbázist is létre kell hozni, melyben fotó alapján lehet keresni. 

A rendszer működetetéséhez kétezer hivatalnok és rendőr kell, az újságírókat pedig három kategóriába sorolják (piros, sárga és zöd), attól függően, hogy a rendszerre mekkora kockázatot jelentenek. A tartomány rendőrsége riasztást kap, ha egy újságíró átlépi a tartomány határát, jegyet vált, vagy bejelentkezik egy hotelbe. 

A Guardian arról ír, hogy az egyik amerikai kiberbiztonsági cég szerint a tender különlegessége, hogy kifejezetten az újságírókat célozzák a megfigyeléssel, és lényegében egy komplett stratégiát kapnak a hatóságok arra, hogyan kell gyorsan felkutatni és megakadályozni a sajtó munkatársait abban, hogy a dolgukat végezzék.