Ki hazudik a védőoltásokról az embereknek?
A múlt héten hozta nyilvánosságra dr. Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának vezetője, hogy jogi lépéseket fontolgatnak a Nebáncsvirág Egyesülettel és annak vezetőjével szemben.

A zalaegerszegi szervezet ugyanis tudománytalan, megalapozatlan érvekkel próbálja meggyőzni a szülőket, hogy ne adassák be gyermekeiknek a kötelező védőoltásokat – idézte a Weborvos Ócsai Lajost. A főorvos példaként említette, hogy az egyesület azzal akarja bebizonyítani, hogy felesleges a járványos gyermekbénulás elleni oltás, hogy a betegséget valójában nem is a vírus, hanem az ipari forradalom okozta. Ócsai Lajos megemlítette azt a tárgyilagosságtól mentes egyesületi érvet is, miszerint a himlős betegségek csökkenése mögött sem az oltás áll, sőt valójában a vakcinától többen haltak meg, mint magától a kórtól. A tbc elleni védőoltással szemben pedig olyan felmérés eredményeit hozza fel a szervezet bizonyítékként, amely 1970-ben készült, tehát rég nem aktuális.

Ócsai Lajos szerint a legnagyobb baj, hogy az érintetteket nem lehet meggyőzni észérvekkel.

A hírre dr. Turcsányi Zsolt, az egyesület vezetője saját honlapjukon és a Weborvos cikkében is reagált. 

A cikket itt olvashatja tovább.