Nem sikerült sokáig működtetni Kanye „Ye” West és a Gap kollaborációját. A zenész és a márka 2020 nyarán léptek partnerségre, most pedig már véget is ért a közös munka. West az ügyvédjén keresztül adott ki nyilatkozatot, melyben azt mondja, a ruhamárka nem hagyott számára más lehetőséget, mint felmondani a megállapodást. Az indoklás szerint a Gap nem tartotta be a szerződésben foglaltakat, nem adta ki a termékeket és nem nyitott boltokat a megállapodás szerint.
„Ye igyekezett megoldani a problémákat Gappel közvetlenül és ügyvédjein keresztül is, de nem jutott semmire. Így most továbblép saját Yeezy boltok megnyitásával” – idézi West ügyvédjét az AdAge.
A márka egyelőre nyilvánosan nem reagált.
Borítókép: innen

