Mikortól meddig fut a kampány, milyen felületeken
“Az Ország Legösszetartóbb Edzőterme” néven tett közzé országos felhívást a Scitec Nutrition. A súlyzós edzést végzők egyik legnépszerűbb hazai márkája olyan kisebb településeken található edzőtermek jelentkezését várja május 24-ig, melyek történeteken keresztül bemutatják, hogy övék az ország legösszetartóbb, legfontosabb edzőtermi közössége. A győztes terem 3 millió forint értékű fejlesztési támogatást, valamint a Kathi Béla Emlékére Alapítvány által felajánlott 2 edzőtermi gépet kap.
A kampány egyik központi eleme egy saját fejlesztésű weboldal, amin a márka közzétette a felhívást és amin keresztük az edzőtermeket lehet benevezni a versenyre. A felhívást a Scitec Nutrition a közösségi média felületeken – Facebook, Instagram TikTok és LinkedIn – is erősítik, valamint nagy szerepet játszanak a fogyasztói hírlevelek és márkanagyköveti posztok, valamint a Scitec Nutrition boltokban található kijelzők is. A belső kommunikáció részeként a vállalat intranet felületén és hírlevélben tájékoztatta a kollégákat. A kezdeményezés üzenete országos lefedettséggel jelenik meg a sajtóban olyan portálokon, mint a 444.hu, a 24.hu, a Gym Time és a blikk.hu.
Kampánycél
A BioTechUSA-cégcsoporthoz tartozó Scitec Nutrition évtizedek óta az egyik legelkötelezettebb támogatója a hazai súlyzós edzésnek, melynek a testre és a lélekre gyakorolt jótékony hatásait régóta ismerjük. Azonban kevés szó esik arról, hogy a rendszeres edzőtermi edzésnek - legyen szó funkcionális, vagy súlyzós gyakorlatokról, kardióról, spinningről - milyen pozitív hatásai lehetnek egy kis közösség életére. Akik az edzőtermi sportokat életvitelszerűen űzik, mindenhol erős közösséget alkotnak, azonban ez a kistelepülésekre fokozottan igaz, hiszen ezekben a városokban, falvakban kvázi “egészséges kocsmaként” funkcionálnak az edzőtermek. A Scitec Nutrition célja, hogy felkutassa azt, amely a legjobb közösséggel rendelkezik: a pályázóktól olyan történeteket vár a márka, melyek arról tanúskodnak, hogy az edzőtermi közösségek összetartók és bajtársiasan segítik egymást - nem kizárólag a súlyok emelése közben, hanem az élet más területein is.
Az Ország Legösszetartóbb Edzőterme versenyre olyan edzőtermek jelentkezését várják, amelyek nem a fővárosban és nem megyeszékhelyen, vagy megyei jogú városban, hanem kisebb, 15.000 fő vagy az alatti településeken működnek és kisebb közösségek számára nyújtanak sportolási lehetőséget. A felhívással a márka azon termek láthatóságát szeretné erősíteni, amelyek a helyi közösségre építenek, gyakran kevesebb sportinfrastruktúrával rendelkező környezetben működnek és ha nem lennének, komoly űrt hagyna hiányuk a térségben.
A nyertesként kiválasztott terem Az Ország Legösszetartóbb Edzőterme cím mellett egy felújításra felhasználható 3 millió forintot, valamint Salamon Dia kezdeményezésére a Kathi Béla Emlékére Alapítvány felajánlásával két, Kathi Béla nevével fémjelzett, gravírozott mellnyomó gépet kap.
A kampány fő üzenete
A kampány célja, hogy a Scitec Nutrition megmutassa: az edzőtermek nemcsak sportolási helyszínek, hanem valódi, összetartó közösségek is, különösen a kisebb településeken. Emellett, hogy erősítse a helyi, kevésbé látható edzőtermek ismertségét, és magát olyan brandként pozícionálja, amely aktívan támogatja a hazai edzőközösségeket, valamint a súlyzós edzés közösségformáló erejét.
Kreatívkoncepció
A Scitec Nutrition kampányában április 27. és május 24. között várja a 15.000 fő és az alatti települések edzőtermeit bemutató pályázati anyagokat, amelyek bemutatják, hogy az övék az ország legösszetartóbb, legfontosabb edzőtermi közössége. A kistelepülési fókusz azért fontos eleme a felhívásnak, hogy a versenyben ténylegesen olyan edzőtermek mérettessék meg magukat, amelyek egy kisebb, nem nagyvárosi közösséget hoznak össze a súlyzós edzés által. A beérkező nevezéseket a hazai testkultúra meghatározó szereplői, Salamon Dia és Bohos Kornél a Scitec Nutrition marketing csapatával közösen bírálják majd el.
A kampány indulásakor sajtóközleményben, a 444.hu együttműködésében natív cikkben, vállalati kommunikációban adták hírül a kezdeményezést, a későbbiekben pedig a blikk.hu oldalon megjelenő natív cikkel buzdítják a jelentkezést. A nyertes konditerem megtalálása után a kampány arcai – Salamon Dia és Bohos Kornél - a helyszínre látogat a 24.hu videós stábjával, hogy egy videóriportban bemutassák a termet, átadják a két nyeremény kondigépet Kathi Béla Emlékére Alapítvány felajánlásával, valamint a 3 millió forint teremfelújítási támogatást.
Behind the scenes
Az Ország Legösszetartóbb Edzőterme kampányt a Scitec Nutrition tavaly szerette volna megvalósítani a két magyar testépítő legenda, Kathi Béla és Bohos Kornél közreműködésével. Kathi Béla tragikusan hirtelen halála miatt a kampány nem valósulhatott meg, a projektet megálmodó csapat az ötletet a fiókba tette. A szomorú esemény óta a Scitec Nutrition elkötelezetten ápolja Béla emlékét, ezért az ötletet nem hagyták veszni. A legenda özvegyének, Salamon Diának a közreműködésével - aki szintén a márka nagykövete, valamint a Kathi Béla Emlékére Alapítvány vezetője és Béla hagyatékának kezelője - újratervezték.
Az Alapítvány célja, hogy a testépítést és az edzőtermi edzést népszerűsítése a példakép értékrendjén keresztül. A projekt azért is különleges, mert ez az első alkalom, hogy a Kathi Béla Emlékére Alapítvány egy projekt mellé áll és annak keretén belül támogat egy ügyet.
A kampány házon belül készült.
A pályázati űrlapot ide kattintva tudjátok kitölteni.
A reklám

