A gyűjtés módszertani alapjairól:
- a Gemius mérése egy magyar kereskedelmi mérés, így a belföldi látogatókat vesszük alapul (a külföldről érkezőket, akik például egy olyan Google Analytics statisztikában látszanak, amit az első időszakában pl. a Telex közölt magáról, tehát nem);
- valós egyedi látogatókat (olvasókat), úgynevezett Real Userek (RU) számait nézzük a teljes hónap során, ami azt jelenti, hogy egy felhasználó akkor is csak egyszer számít a látogatottsági adatokba, ha minden nap 10-szer felmegy egy oldalra (akár a cookie-kat szorgosan kitörölgetve), és akkor is, ha csak az adott hónap elsején – őket a továbbiakban olvasóknak fogjuk hívni;
- a látogatottsági adatokat szeptembertől webre és applikációra összesítve közöljük. Van olyan piaci szereplő, aki magára nézve még nem összesítve számolja ezeket, neki azt javasoljuk, hogy vegye fel a kapcsolatot a Gemiusszal, és építse be a tőlük kapott mérőkódot a site-ba. Ez az aggregált mérés egyes portálok esetében 30-40 ezer pluszolvasót is jelenthet a korábbiakhoz képest havonta és naponta is (de pl. Az Index esetében 60-70 ezres is lehet), máshol (pl. Origo) csak néhány ezres a növekmény.
Szeptemberi összes olvasó: Ismét a 24.hu az élen
Múlt hónapban az Index nemcsak a napi, hanem a havi összesített látogatószám alapján is élre került. Ezt a címet addig stabilan a 24.hu tartotta, bár előnye hónapok óta fogyatkozóban volt az Index ellenében. Azonban az első őszi hónapban a 24.hu ismét a leglátogatottabb közéleti portállá vált (akkor is, ha csak a webes elérést, és akkor is, ha alkalmazással együtt vizsgáljuk), összesen 3,61 millió olvasót értek el a 15 éven felüli lakosság körében. A második Index 3,39 millió, az Origo 3,33 millió olvasót tudott felmutatni szeptemberben.
Látogatottság napi bontásban
Napi bontásban az alábbiak szerint néz ki a hírportálok látogatottsága a teljes internetező lakosságra vetítve.
Az adatokból látszik, hogy sokkal kiélezettebb lett a verseny a 24 és az Index között a napi felhasználókat tekintve, az elmúlt hónapokban ugyanis az Index általában szinte az összes napot megnyerte. Szeptemberben viszont a 24.hu vitt el 15 napot a 30-ból, az Index viszont csak 14-et, míg az Origo egyet. Hogy a 24 tartósan fel tudja-e venni a versenyt az Indexszel ezen a téren, a következő hónapokban fog csak kiderülni - a kiemelkedő szeptembert könnyen lehet magyarázni azzal is, hogy a kiemelt közéleti figyelemre szert tevő előválasztási folyamattal, illetve az első és második forduló eredményeivel kiemelten foglalkozó 24.hu sok olvasót szerzett ezekkel a cikkekkel.
18-59 éves korosztályban ezzel szemben az Index stabilan tartja előnyét a napi összes olvasó terén, 30-ból 24 napon ide jött a legtöbb olvasó. Ezt a grafikont ide kattintva lehet megnézni.
Hány cikket olvastak el?
Az alábbi ábrán az látszik, hogy egy-egy hírportál webes felületén egy user átlagosan hány cikket olvasott el (vagy hányszor nyitotta meg a portált) egy adott napon. Eszerint a legtöbb cikket minden nap az Index olvasói nyitották meg, ezt a 24.hu, majd az Origo követi, amire kezd szorosan felzárkózni a Telex is: szeptember 29-én és 30-án, az előválasztás első fordulójának eredményhirdetésekor pedig kiugró mennyiségű cikket nyitottak meg az oldal olvasói, és az Indextől alig lemaradva ezen a két napon a Telex feljött a második helyre.
Átlagosan eltöltött idő az oldalon
Az augusztusi (és ezt megelőző) számokkal való összevetést itt nehezíti, hogy a mobilalkalmazások vizsgálatba történő bevonásával szignifikánsan megnövekedett az egy-egy portálon eltöltött idő. Ezekkel együtt a 24.hu egy helyet javítva a negyedik helyre jött fel, napi átlagosan 5 perccel “javult” így az idejük, az Origón eltöltött időt viszont szinte egyáltalán nem érinti az, hogy a mobilappok is bekerültek a mérésbe. Az alkalmazáson keresztüli hírfogyasztás a 24.hu-n kívül még az Indexen és a Telexen eltöltött időt dobta meg jelentősen.

