hero
Molnár Zoltán

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 1 perc
Nem jelenik meg a Jelen, alátett a nyomdája
Alternatív utakon igyekeznek olvasóiknak eljuttatni az eheti lapszámot.

Úgy tűnik, folytatódik a magyar nyomtatottlap-piac bedőlése, roskadása, miután a Magyar Hang arról ír csütörtökön, nem jelenik meg a héten a Jelen című független hetilap. 

A lap annyit tud, hogy a nyomda döntése miatt következett be ez a Lakner Zoltán főszerkesztette magazinnal. A Jelen szerdai közleménye így ír a történtekről:

„a magyar nyilvánosság sajátos körülményei között újabb és újabb rendkívüli helyzetekkel vagyunk kénytelenek szembesülni. Most is ez történik: eddig nyomdánkkal ezen a héten megszakadt az együttműködésünk. Erről csak a Jelen idei 8. lapszámának kedd délutáni nyomdába küldésekor kaptunk értesítést, amivel kész helyzet elé állítottak bennünket.”

Azért van remény, az aktuális számot e-mailben, digitálisan elküldik az előfizetőknek, valamint pár nap csúszással a nyomtatott verziót is postázzák. Ez úgy lehetséges, hogy időközben új nyomdai szerződést kötöttek, így a jövő héttől helyreáll a rendszer.

Segítség még, hogy a Magyar Hang pénteken megjelenő számában egy négyoldalas Jelen-melléklet is helyet kap, amit a Jelen munkatársai készítenek.

A 2022-es parlamenti választások óta eltelt szűk egy évben számos napi-, heti- és havilap szüntette be a print kiadásokat, a hazai hidegháborús közélet mindkét oldalán. Így nincs már nyomtatott Világgazdaság, Figyelő, Pesti Hírlap, 168 Óra, Magyar Hírlap sem.