hero
Papp Olivér

Rovat:

MagazinPopkult
Becsült olvasási idő: 6 perc
A fotót kinyomtattam, széttéptem, összegyűrtem, szkenneltem – tízszer

Ghyczy Diana grafikus és csomagolástervező, diplomáját a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetében (AMI) szerezte. Karrierje korai szakaszában reklámügynökségeknél dolgozott, de hamar rájött, hogy nem neki való az alkalmazotti lét, sokkal inkább saját útját szeretné járni. 2018-ban önálló designügynökséget hozott létre Studio Ant Works néven, amihez 2023-ban csatlakozott három munkatársa. Márkaépítéssel, arculat- és csomagolástervezéssel, stratégiával és webdesignnal foglalkoznak. 

Ez az interjú eredetileg a Kreatív 1-2. lapszámában jelent meg.

Ghyczy Diana tervezte a 2023-as Magyarázat mindenre című film plakátját is, ami a tavalyi Arany Blendén elnyerte a Kreatív Magazin különdíját. Ennek apropóján beszélgettünk vele pályája korai szakaszáról, nyertes plakátokról és sok minden másról.

Mik voltak az első inspirációid? 

Kisgyerekkoromtól fontos önkifejező eszköz volt a rajzolás. Apukámtól örököltem az affinitást, ő építész volt, anyukám pedig statikus mérnök. A családunkban az alkotás mindig fontos része volt a mindennapjainknak, az ikertestvérem is építész lett. A tanulás nem ment olyan jól, így a szüleim is hamar felismerték, hogy alkotói pályára érdemes engem terelni. Így hamar rajzszakkörökre jártam, alkotótáborokban vettem részt, és versenyeket is nyertem már gyerekként. 

A Soproni Egyetemen szereztél diplomát csomagolástervezés szakon, milyen szakmai élményeid voltak ott?

Érettségi után egyből felvettek, ami ambivalens érzéseket váltott ki. Egyfelől öröm volt, mert jólesett a zűrös kamaszévek után kicsit eltávolodni a családomtól, másfelől megrémített. Nekem a mindennapi életem része volt Budapest, ott születtem, ott nőttem fel, sokat buliztam, és hidegzuhanyként ért a vidéki nyugalom, amit Sopron nyújtott. És azt hiszem, lelkileg még nem voltam felkészülve arra a szakmai elhivatottságra, amire egy ilyen egyetemen szükség van. Ráadásul belsőépítész szakon kezdtem, de hamar kiderült, hogy a műszaki tantárgyak nem az erősségeim, így átjelentkeztem grafikára. Utána kezdtem el élvezni Sopront, a természet közelségét, ami feltölt, az iskola hangulatát (összesen százan jártunk oda egyszerre, olyan volt, mint egy kis falu), és onnantól kezdődtek a sikerélmények is, ráhangolódtam az ottlétre, a tanulásra. 

Diploma után hogyan indult be a karriered? 

Visszajöttem Budapestre, beköltöztem a nagyszüleim lakásába, és elkezdtem munkát keresni. Utólag azt gondolom, álmodhattam volna nagyobbat, elmehettem volna külföldre gyakorlatot szerezni. De mint mondtam, nagyon erősen kötődöm a fővároshoz, és viszonylag hamar meg is kaptam az első junior grafikusi állásomat a Sylva Reklámügynökségnél. Ezután a Laboratoryba kerültem, már art directori pozícióban. Az ott töltött két év nagyon jó emlék, szuper csapatban dolgozhattam, nagyon sokat tanultam a reklám világáról, az ügynökségi létről. Ekkorra már sokat utaztam, ha tehettem, mentem valamerre. India nagy hatással volt rám, inspirált minden téren. 28 évesen elkezdtem érezni, hogy nem tudok eléggé kiteljesedni az alkalmazotti létben, és az anyagi biztonság helyett a saját utamat akartam járni.

Ezért hoztad létre a Phosphor Prints projektet is? 

Ez inkább egy mellékprojekt. Amellett, hogy szeretek tervezőgrafikával foglalkozni, mindig is érdekelt az illusztrálás, plakáttervezés, festészet. 2018 körül találkoztam először a ridograph nyomdatechnikával. Egyből közel éreztem magamhoz a tökéletlenségét, manualitását, hogy nincs két ugyanolyan print ezzel a technikával. Így született meg a Phosphor Prints, ami egy olyan plakátmárka, ahol kisszériában nyomtatok egy-egy témára plakátsorozatokat. Volt már sorozat a nagypapámról, a nőiségről és dinoszauruszokról is, és nemsokára jön a következő négy plakátból álló széria az énidőről.

Ha már plakát: hogyan született meg az együttműködés a Magyarázat mindenre című film készítőivel? 

Korábban is terveztem már filmplakátokat, de nem ez a fő profilom, mégis nagyon szeretem a műfajt. Az a szerencsés helyzet adódott, hogy a férjem, Becsey Kristóf volt a Magyarázat mindenre operatőre, ráadásul jó barátja a rendezőnek, Reisz Gábornak, így megkérdezték, lenne-e kedvem elkészíteni a plakátot. Nagyon megörültem a felkérésnek, és Reisz Gáborral közösen alkottuk meg, vagyis az ő ötleteit próbáltam meg vizuálisan létrehozni.

Magyarázat mindenre

Mi volt a brief a plakáthoz? 

Elég határozott kép volt Gábor fejében arról, hogy mit szeretne kommunikálni a filmről, így nem is voltak vakvágányok. A kettősséget szerette volna megmutatni a főszereplő fiúval, ezen belül szabad kezet kaptam, de kiemelte, hogy szereti a manuálisan megoldott dolgokat. Ezért kinyomtattam a fotót, széttéptem, összegyűrtem, visszaszkenneltem és csináltam ebből vagy tíz verziót, mire az utolsó megtetszett Gábornak. 

Ezek szerint teljesen véletlenül alakult ki a végleges változat?       

Véletlenszerűen, igen.

Ez érdekes, mivel az első dolog, ami nekem feltűnt a plakáton, hogy a főszereplő kokárdája pont középen van kettévágva a gyűrődéssel. 

Igen, ez konkrét kérése volt Gábornak. 

Milyen visszajelzéseket kaptál a plakátról? 

Pozitív visszajelzések jöttek, tetszett az embereknek. 

Térjünk át a Studio Ant Worksre: a cég a te portfóliódra épül, de hogyan jutottál el idáig? 

A szabadúszói lét tényleg nagyon szabad, és ez az elejétől tetszett is benne, de nagyon egyedül van az ember a kérdéseivel, gondjaival. Sok hibát vétettem az elején én is, szerződés és napirend nélkül sokszor estig pizsamában dolgoztam, nehezen áraztam be a munkám, nem tudtam kiállni magamért. Jó tanulópénz volt az első pár év, de aztán vettem egy nagy levegőt, elkezdtem komolyan venni a munkámat és a felelősséget, amivel jár. Először Máté Dani lett a tervezőtársam, ekkor alakult meg a Studio Ant Works is, lett irodánk, és egyre komolyabb ügyfélkörünk. Vele végül elbúcsúztunk egymástól, és ezután ébredtem rá, hogy kezdenek túlnőni rajtam a beérkező munkák, szükségem van egy csapatra. Olyan emberekre, akiknek a tudása kiegészíti az én tudásomat, akikkel sokkal nagyobb ívű projekteket is el tudunk vállalni, közösen gondolkozni. Így 2023-ban csatlakozott hozzám Meleg Dorka design program manager, Heinrich Annamari illusztrátor, grafikus és Kulcsár Andi service designer és kommunikációs szakember. Fantasztikus első évünk volt együtt, több mint húszféle projekttel. 

Hogy néz ki nálatok a munkamegosztás? 

Amikor jön egy munkamegkeresés, Dorkával találkozik először a megrendelő, ő veszi fel a kapcsolatot az ügyfelekkel. Már az árajánlathoz is igyekszünk személyes találkozót összehozni, jó körüljárni az adott feladatot, mert minden munka és minden megrendelő egyedi. Általában minden tervezői munkát megelőz egy stratégiai, kommunikációs vagy marketing workshop, amelyen – a munka típusától függően – Andi, Dorka és én is részt veszünk. A tervezésben pedig Annamarival dolgozom vagy más külsős tervezővel, ha szükség van még olyan tudásra, amit a miénk nem fed le. A tervezői munkát bár mi végezzük, Dorka és Andi is részt vesznek benne házon belül: véleményeznek, képviselik az ügy és az ügyfél érdekeit. Szóval azt gondolom, négyünk tudása és képességei nagyon jól összegyúrható, izgalmas és összetett végeredményt hoznak.

Amióta ebben a formában működtök együtt, milyen projekteken dolgoztatok? 

Terveztünk húszrészes animációs filmet az Európai Unió 20. évfordulójára, készítettünk egyetemnek arculatot és weboldalt, most jön ki egy filmes szervizcég arculata weboldallal. De terveztünk oktatási segédlethez applikációt és apró tortakészítő műhelynek arculatot. Külföldi munkák is megtaláltak minket, egy osztrák egyetem konferenciáinak arculata, plakátjai viselik a kezünk munkáját, és egy-két magyar film plakátját is megterveztük, nem is beszélve Budapest legnagyobb rövidfilmfesztiváljának arculatáról.

Peace of Cake

Melyik munkátokra vagytok a legbüszkébbek? 

Én azt szeretem a legjobban, amin mind együtt dolgozunk, csapatként. Nehéz választani, mindegyik munka és ügyfél nagyon más volt, de úgy érzem, eddig sikerült megbirkózni mindenféle kihívással, nem volt befejezetlen munka vagy ghostingoló ügyfél. Amit sajnálok, hogy egyre kevesebb a csomagolástervezői megkeresés, minden egyre inkább a digitális világ fele húz, ami nekem kicsit szomorú, annak ellenére, hogy nincs semmi bajom a fejlődéssel.

Jobban szereted a kézműves dolgokat? 

Nagyon szeretem a manualitást, igen, főleg, ha az keveredik a digitális megoldásokkal. Erről jut eszembe, hogy a Point of View grafikai konferencián voltam Filkey Áron médiaművész előadásán, aki a Runway AI cégnél dolgozik. Ő úgy hoz létre mozgóképes tartalmat a mesterséges intelligencia segítségével, hogy amit csak tehet, manuálisan old meg. Ezzel nagyon egyedi végeredményt kap, miközben az AI-t is segítségül hívja.

Ha már AI, te mit gondolsz erről a technológiáról? 

Szeretném jobban ismerni ezeket a programokat, többet használni, mert nem kerülhetjük ki. Áron példája nagyon szimpatikus abból a szempontból, hogy hogyan tudjuk okosan használni ezeket a programokat, hogy ne az ellenségeink legyenek, hanem a tervezőtársaink. 

Van olyan álomprojekted, amit mindenképpen szeretnél megvalósítani? 

Szeretném, ha több kulturális projekt találna meg minket, mondjuk egy teljes múzeum arculatára kérnének fel. Persze az oktatás is hálás téma, és nekünk eddig abból is bőven kijutott, szóval nem panaszkodom!