Becsült olvasási idő: 1 perc
GCI Budapest - nevet váltott
Egyesült a Grey Grouphoz tartozó GCI Group és a Young & Rubicam (Y&R) alatt működő Cohn & Wolfe. A fúzió nyomán a GCI név eltűnt, így megváltozott a Grey Budapest pr divíziójának, a GCI Budapestnek a neve is.

Cohn & Wolfe néven folytatja tevékenységét augusztus 1-jétől a budapesti Grey pr üzletága, a GCI Budapest. A névváltás globális, ugyanis - a WPP cégcsoport kezdeményezésére – fúzióra lépett a Cohn & Wolfe és a GCI Group.

A GCI márka és a magyar piacon eddig ismeretlen Cohn & Wolfe egyesüléséről már korábban is folytak tárgyalások. A cégvezetők a kommunikációs piac változásával indokolták az egyesülést, szerintük a két ügynökség együtt még hatékonyabb és erőteljesebb teljesítményt nyújt majd: a Cohn & Wolfe a márkaépítés és kreatív megközelítés hagyományát adja a közösbe, míg a GCI csoport a digitális és társadalmi média terén rendelkezik szaktudással.

A Cohn & Wolfe-nak világszerte 16 irodája van, ebből öt az Egyesült Államokban. A GCI ugyancsak öt amerikai nagyvárosban tart fent irodát, illetve ezen felül további 58-at más országban.