Az összművészeti kritikai portál 2008-as induláskor kapott állami támogatás az elmúlt tizenöt évben folyamatosan csökkent, mára pedig az oldal finanszírozása fenntarthatatlanná vált, olvasható a Revizoron.
„Ez az utolsó lehetőségünk, mindent feltettünk egy lapra, ha nem sikerül, a Revizor záros határidőn belül megszűnik” – mondja Jászay Tamás, a portál főszerkesztője, majd hozzáteszi: „Mindezek ellenére bizakodva nézünk a jövőbe, mivel a jelen politikai és közéleti viszonyok között világos a hazai kultúrafogyasztók számára, hogy a kritikus gondolkodás az ő támogatásuk nélkül nem maradhat életben.
A Revizor 2008-ban elsőként próbálta ki, hogy a színvonalas print kritika megél-e az interneten, most pedig újra nagyot lép előre: a lap léte múlik azon, van-e néhány ezer ember az országban, akinek fontos a minőségi műkritika.”
A Revizorra havi, negyedéves és éves előfizetést lehet vásárolni, a prémiumtartalmak között lesznek videós anyagok – életút- és portréinterjúk a hazai kulturális szcéna elismert alkotóival, beszélgetések a különböző művészeti ágakat érintő legaktuálisabb témákról, továbbá a szerkesztők havi kulturális ajánlói, –, ezenkívül publicisztikai írások, riportok, nagyítások, valamint oknyomozó anyagok is lesznek az előfizetéssel elérhető anyagok között.
A havi előfizetés 1990 Ft, a negyedéves előfizetés most 4990 Ft, az éves előfozetés 16990 Ft, és lehetőség van éves “támogatói” előfizetésre is, 39990 Ft-ért. A Revizor életben maradásához összesen háromezer előfizető támogatóra lenne szüksége.
A portálon továbbra is lesznek ingyenesen elérhető tartalmak, és az elmúlt 16 évben megjelent tízezer cikk is térítésmentesen elérhető marad.
A Revizort 2008-ban alapította Csáki Judit, Jászay Tamás és László Ferenc, a szerkesztőség tagja még Merényi Ágnes és Puskás Panni is. Az alapítása óta eltelt időben a Revizor több mint háromszáz szerzővel dolgozott, mostanáig tízezer kritikát és interjút publikált.
Borítókép: Revizor – a kritikai portál - Facebook.

