hero
Kreatív

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 2 perc
Így készült a Budapest Pride kampányfilmje, amit visszadobott az egyik tévécsatorna
Az LMBTQ közösség láthatóságának és elfogadottságának erősítését célzó reklámfilm így is látható lesz majd tévében és online felületeken is.
EZ EGY KAMPÁNYBEJELENTŐ, AMELYET NEM A KREATÍV SZERKESZTŐSÉGE, HANEM A KAMPÁNY KÉSZÍTŐI ÍRTAK. IDE KATTINTVA KÜLDHETSZ TE IS SAJÁTOT!
A STÁBLISTA ÉS A KAMPÁNY BEJELENTKEZÉS UTÁN OLVASHATÓ.

Háttér:

Június 24-én elstartolt a 27. Budapest Pride Fesztivál, mely Budapesten kívül 5 városban dübörög több mint 60 programmal egy hónapon keresztül. A programoknak és a legnagyobb eseménynek, a július 23-ai felvonulásnak a hírét az idei szlogenen (Vedd vissza a jövőd!) alapuló kampányfilm repíti a szivárványon innen és túl. A fesztivál promójához forgatott film online felületeken és társadalmi célú hirdetésként a tévében lesz látható a következő négy hét folyamán.

(Korábban kiderült, hogy az egyik kereskedelmi csatorna a homofób törvényre hivatkozva visszadobta a Budapest Pride új kampányfilmjét. A csatorna felajánlotta a szervezetnek, hogy a tavalyi film végén változtassák meg a záróképet, és írják rá az idei dátumot, mert azt le tudnák adni. A Budapest Pride azonban ragaszkodik az idei filmhez: nem a tévécsatornát tartják felelősnek az ügyben, hanem a gyermekvédelminek csúfolt, tavaly életbe lépett propagandatörvényt. A szervezőktől azt a választ kaptuk időközben, hogy így is lesz azért olyan kereskedelmi csatorna, ahol gond nélkül lemehet a kisfilm. -  a szerk.)

Kampánycél: 

A promóvideó célja egyrészt az LMBTQ közösség láthatóságának és elfogadottságának erősítése, valamint a fesztivál eseményeinek népszerűsítése az LMBTQ közösség és barátainak körében.

Fő üzenet: 

Az üzenet a Vedd vissza a jövőd! szlogenre épül. A minket övező kaotikus és félelmetes valóságra sokan szorongással, míg mások egyre fokozódó dühvel vagy apátiával reagálnak. Ám a társadalmi problémák megoldására a közösségi cselekvés a megoldás, az alulról szerveződő kezdeményezések és az egymás ügyeit segítő, rendszerkritikus összefogás. Csak így vehetjük vissza a jövőnket, csak így lehetünk alakítói a minket érintő kérdéseknek és politikai döntéseknek.

Koncepció: 

Egy allegória keretében kívántuk megmutatni azt a kilátástalannak tűnő szituációt, ami a hazai LMBTQ emberek helyzetére emlékeztetheti a nézőket. Milyen az, amikor ránk tör a szorongás, és ez leblokkol? Hogyan kerülünk ki egy kétségbeejtő szituációból, amire az instant düh mellett nincs megoldási javaslatunk? Így jutottunk el az erdő helyszínéhez, mely természetes labirintusként kitűnően megtestesíti az eltévedés okozta frusztrációt, a tehetetlenség félelmét, amikor az alagút végén nem látjuk a pislákoló fényt. A veszettnek tűnő helyzetekből csak együtt sikerülhet kikerülni, amit a két srác egymásra találása jelenít meg.

Behind the scenes: 

A forgatáson nem csak betervezett elemekkel volt dolga a stábtagoknak. A természet ugyanis nemcsak allegóriaként, hanem valóságként zúdult rájuk: először egy alapos eső dolgoztatta meg őket, ám este jött az újabb meglepetés a hazavitt kullancsok számának feltérképezésében.

Kampányfilm (rendezői változat):

 Kampányfilm (TCR): 

A film másik változata és a stáblista belépés vagy ingyenes regisztráció után olvasható.

A TELJES CIKK CSAK ELŐFIZETŐINK SZÁMÁRA ELÉRHETŐ. KÉRÜNK, LÉPJ BE A FELHASZNÁLÓNEVEDDEL!