hero
Papp Olivér

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 4 perc
Megújult a BME weboldala

Az egyetem honlapja a 90-es évek óta létezik, és a legutóbbi átfogó frissítés több mint tíz éve történt. A mostani fejlesztésben a hallgatók is részt vettek. 

A honlap megújításáról 2023 februárjában döntött a BME vezetése, amit egy hónappal később a projektben közreműködők toborzása, valamint a rendelkezésre álló informatikai erőforrások feltérképezése követte. Ehhez a Kancellária Informatikai Igazgatóság állított össze egy a későbbi, fejlesztési munkafolyamatokat meghatározó szakmai dokumentációt. A portál újragondolása – a közelmúltban elindult felvi.bme.hu felülethez hasonlóan – a felhasználói igények felmérésével kezdődött, majd az eredményekre alapozott arculati és felhasználóbarát felülettervezéssel folytatódott. A BME honlapja a 1990-es években indult és a legutóbbi átfogó megújítási projekt 2013-ban zajlott le.

Molnár Bálint, a honlapfejlesztés projektjét koordináló BME Rektori Kabinet Kommunikációs Igazgatóságának vezetője elmondta, hogy a BME GTK Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék munkatársainak kutatása fontos előzménye volt a honlap megújításának, mert a kérdőíves és fókuszcsoportos vizsgálatból kiderült, elsősorban mely információkat keresik a felvételizők a weben. (A kutatást Szalkai Zsuzsanna, Bíró-Szigeti Szilvia, Iványi Tamás és Veres István végezték).

A fél éve élesített felvételizőknek szóló portállal (felvi.bme.hu) és a központi weboldalakkal kapcsolatos döntéshozói és felhasználói igények feltárásán, majd erre építve a felhasználó felület részletes kidolgozásán Szabó Bálint Paulics Lilla PhD-hallgatóval (Ergonómia és Pszichológia Tanszék, BME GTK) együtt dolgozott. 

A felvi.bme.hu oldalon szakkereső és pontszámító kalkulátor segíti a felvételizők tájékozódását. A megújult bme.hu weboldal fejlesztésén az elkészült dizájntervek alapján, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (BME VIK) Távközlési és Médiainformatika Tanszék (TMIT) munkatársai dolgoztak. Pašić Alija egyetemi docens, a fejlesztési csapat vezetője a projekt kapcsán elmondta: 

„Annak érdekében, hogy minél jobb végeredményt kapjunk, az igények egyeztetése és felmérése iteratívan és a fejlesztéssel párhuzamosan is történt. A BME központi honlapja régóta a Drupal 7 tartalomkezelő rendszerén fut, de a Drupal 10 még egy viszonylag új verzió, amelynek kiforratlanságai gyakran okoztak fejtörést a kollégáknak. Majdán András és Molnár Márton áldozatos, néha éjszakába nyúló munkája nélkül a honlap nem tudott volna időben elkészülni.”

Lényeges feladat volt a fejlesztés során a korábbi honlap adatainak teljeskörű migrálása (a régi oldal adattartalmának új oldalra költöztetése) is. A régi központi honlap folyamatosan bővülő tartalommal 2013. január 5-én indult. A központi portálon azóta kb. 10 ezer különböző tartalom (hír, tudósítás, interjú, kutatói portré, esemény, pályázati felhívás stb.), 25 ezer kép és kb. 4 ezer dokumentum (pl. letölthető pdf) érhető el. Mindez átlagosan ma már napi 12 ezer látogatót szólít meg.

A projekt része volt a teljes úgynevezett információs architektúra (pl. a menüpontok és a kapcsolódó tartalmak) újragondolása, amelyben Kovács Márknak (kommunikációs ügyvivő-szakértő) és a Kommunikációs Igazgatóság tartalomfeltöltéssel foglalkozó kollégáinak (Preusser Katának és Nagy Tímea Borbálának) volt kiemelt szerepe. Az oldal angol nyelvű változata szintén részletes tájékoztatást ad a BME-ről. A tartalmak angolra fordítását az Idegen Nyelvi Központ munkatársai biztosították.

A megújított szerkezetet és a megjelenő tartalmakat a kapcsolódó szakterületek véleményezték. A fejlesztést követően a honlap élesítésére Papp Tibor (IT rendszermérnök, BME Informatikai Igazgatóság) szakmai segítségével, átfogó tesztelés és széles körű felhasználói elégedettségmérés után került sor. Hallgatók, oktatók adtak visszajelzést online fókuszcsoportos beszélgetések keretében az új portálról. Javaslataikat a fejlesztők még élesítés előtt integrálták a rendszerbe.

A bme.hu portált megújító oktatói, szakértői csoport tagjai:

Arculattervezés:

Dongó Tamás: grafikus, egyetemi hallgató, BME Építészmérnöki Kar (BME ÉPK) – grafikai koncepció és tervezés
Fenes Tamás: DLA adjunktus, BME Építészmérnöki Kar (BME ÉPK) – grafikai konzultáció

UX-kutatás és -tervezés:

Szabó Bálint: adjunktus, Ergonómia és Pszichológia Tanszék (BME GTK)
Paulics Lilla: senior UX researcher, PhD-hallgató, Ergonómia és Pszichológia Tanszék (BME GTK) 

Fejlesztés:

Pašić Alija: egyetemi docens (BME VIK Távközlési és Médiainformatika Tanszék) – fejlesztési projektmenedzser 
Majdán András: (egyetemi tanársegéd, Távközlési és Médiainformatika, BME VIK) – vezető fejlesztő
Molnár Márton: PhD-hallgató, Távközlési és Médiainformatika Tanszék (BME VIK) – fejlesztő

Projektmendzsment:

Kovács Márk: kommunikációs ügyvivő-szakértő (BME Rektori Kabinet, Kommunikációs Igazgatóság) – projektmenedzser 
Preusser Kata: webmester, szerkesztőségi munkatárs (BME Rektori Kabinet, Kommunikációs Igazgatóság) 
Molnár Bálint: projektvezető, igazgató, BME Rektori Kabinet, Kommunikációs Igazgatóság

A bme.hu portált megújító hallgatói csoport tagjai:

Csukor Emese: egyetemi hallgató, ipari terméktervező mérnöki MSc (BME GPK) – UX/UI designer
Machó Borbála Itala: egyetemi hallgató, ipari termék- és formatervező mérnöki MSc (BME GPK) – UX/UI designer
Molnár Marietta: egyetemi hallgató, pszichológia MA (BME GTK) – pszichológus, UX/UI designer
Nagy Krisztina Virág: egyetemi hallgató, ipari terméktervező mérnöki MSc (BME GPK) – UX/UI designer
Nagy Tímea: egyetemi hallgató, kommunikáció és médiatudomány szak BA (BME GTK) – kommunikációs gyakornok
Szücs Tímea Ágnes: egyetemi hallgató, kommunikáció és médiatudomány BA (BME GTK) – UX/UI designer
Taigiszer Lili: egyetemi hallgató, ipari termék- és formatervező mérnöki BSc (BME GPK) – UX/UI designer
Veres Kristóf: egyetemi hallgató, ipari termék- és formatervező mérnöki BSc (BME GPK) – fejlesztő

(Kiemelt kép forrása: Facebook / muegyetem.official)