Bár eredetileg az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) nettó 716 milliós tenderével kapcsolatban a szakma és a nyilvánosság felől érkező legfőbb kifogás a jelentkezési határidő rendkívül és indokolatlanul rövid határideje volt, a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) a tendert más pontokban is kifogásolta és jogsértőnek találta. A Napi Online-on megjelent hír szerint a KD vizsgálatát a Közbeszerzési Hatóság elnöke, Dr. Gajdos Róbert hivatalból kezdeményezte.
Bár az OHÜ médiatenderét érintő kritikákra és az LMP feljelentésére a szervezet mindvégig úgy reagált, hogy a kiírás jogszerű, a KD a hivatali eljárás során a kifogásolt kilenc pontból háromban jogsértést állapított meg.
Nem lett volna olyan sürgős
A Közbeszerzési Hatóság holnapján megtalálható határozat szerint a KD nem tartotta indokoltnak a jelentkezési határidő rendkívüli rövidségét, így a közbeszerzési törvényt megsértette az eljárási fajta megválasztásával. A KD érvelései szerint ugyanis, noha az OHÜ augusztusban indította el az eljárást, a közbeszerzési tervében már év elején tudta, hogy ezt a szolgáltatást igénybe kell vennie. Az OHÜ érvelése ugye az volt, hogy augusztus 10-én indították el az eljárást és küldték meg a hatóságnak közzétételre, amely augusztus 16-án és 17-én jelent meg a hivatalos fórumokon, így az ügynökségeknek öt naptári napjuk volt arra, hogy a – szerintük nem túl bonyolult, a valóságban azonban több száz oldalas - részvételi jelentkezésüket benyújtsák. Ebből azonban három nap augusztus 20-a miatt munkaszüneti nap volt. A hiánypótlásra augusztus 23-ig volt lehetősége az indulóknak, mint kiderült azonban, indulni kizárólag a nyertes Bell & Partners indult, melyet az OHÜ szeptember 3-án kérte fel ajánlattételre.
Akkor az OHÜ utólag azt írta, hogy noha a közbeszerzést azzal a szándékkal indították el, hogy az ügynökségek körében nagy érdeklődést vált majd ki, kénytelenek tudomásul venni a „piaci reakciót”, vagyis hogy csak egyetlen ügynökség indult. A kiírást azzal a bizakodással indították el, hogy „a mérvadó és tapasztalattal rendelkező ügynökségekről feltételezhető, hogy figyelemmel kísérik a területükhöz kapcsolódó közbeszerzési kiírásokat, másrészt megvan az apparátusuk és a minden lehetséges piaci helyzetet gyorsan kiértékelő rutinjuk ahhoz, hogy akár azonnal is reagáljanak egy nagy kihívásra”. Felhívták továbbá a figyelmet, hogy az OHÜ tavasz közepe óta minden lehetséges szakmai fórumon, konferenciákon, sajtótájékoztatókon, interjúkban nyilvánossá tette, hogy többi között kommunikációs feladatok ellátására is készülnek közbeszerzést írni, továbbá a részletes kommunikációs terv május 25-e óta megtalálható a honlapjukon. A KD ezt az érvelést a vizsgálat során nem fogadta el, de az eljárás során mást is kifogásolt.
A versenyeredmény versenytorzító
A KD szerint ugyanis az alkalmasság minimumkövetelményei is túlzóak voltak, a szerződés teljesítéséhez nem szükséges feltételeket szabott az OHÜ, amely nem biztosította a tiszta versenyt, az egyenlő bánásmódot és az esélyegyenlőséget az ajánlattevőknek. A KD a hazai és nemzetközi szakmai versenyeken elért eredményekre vonatkozó kikötést találta túlzónak (az erre vonatkozó kitételek egyébként majdnem minden nagyobb szabású kommunikációs és médiás közbeszerzésben szerepelnek! – a Szerk.), ugyanis a döntőbizottság szerint ezek nélkül is alkalmas lehet egy ügynökség a feladat teljesítésére. A KD szerint ugyanis egy műszaki és szakmai szempontból alkalmas médiaügynökség ugyanis lehet, hogy nem is kívánt részt venni ilyen versenyeken, vagy épp a díjról döntő szervezet a szerződés teljesítésére való alkalmassági képességet nem érintő szempontból nem ítélne meg a díjat a cég számára.
Nem rendeltek számértéket
Végül a KD szerint az OHÜ a mintafeladat megoldásánál nem határozta meg, hogy miképpen felelteti meg az eredményt számértékeknek, nem részletezte, milyen objektív szempontokat vesz figyelembe az alszempontok értékelésénél és sorba rendezésénél. Ez pedig a KD szerint elengedhetetlen feltétel lenne az ajánlattételhez, ugyanis az induló ügynökségek csak így tudnak tisztában lenni azzal, hogy milyen részajánlat milyen részpontokat hozhat, és milyen stratégiát válasszanak az indulásnál.
A Közbeszerzési Döntőbizottság az OHÜ-t ötmillió forint bírság megfizetésére kötelezte, a határozat ellen az OHÜ tizenöt napon belül fellebbezhet a Fővárosi Törvényszéken. Ugyanakkor a KD nem rendelt el új eljárást, ugyanis a megbízás már elindult és a szerződést már megkötötték.
