Balaton+ Retro – Reklám és propaganda az ideális nyaralás szolgálatában 1930 – 1988 címmel nyílt kiállítás Veszprémben, a Művészetek Háza kiállítóhelyén, a Dubniczay-palota Várgalériájában és Magtárában.
A közel 50 plakátot bemutató, egyben a VEB2023 részét képező kiállításon a látogatók papírrégiségeken és korabeli használati tárgyakon keresztül ismerhetik meg, hogyan csábították a Balatonhoz a pihenni vágyókat.
Generációtól függően lesz, akinek teljesen újdonság a retróhangulat, de a korábban születettek közül sokunknak visszaköszön egy-egy márkanév, például a Caola, illetve érdemes elmélázni az akkori árakon – pl. egy 70 forintos fürdőruháén – és az egyes évtizedek stilisztikai lenyomatán.
Több olyat is találunk a kiállított anyagok közt, amelyet simán elképzelnénk egy mai minimalista, letisztult könyvborítóként. De találhatunk az amerikai álom-plakátok által inspirált, idilli-idealizáló plakátot is.
Körbevezet a kurátor
Dr. Herth Viktória művészettörténész, a veszprémi Művészetek Háza általános igazgatóhelyettese, a kiállítás kurátora vezetett minket körbe a kiállításon. Ugyan mi meg-megállva jutottunk be egy hétköznap délelőtt (a várnegyed ellentmondásokkal tarkított felújítása dübörög, akárkit nem engednek be a Vár utca mélyére a múzeumok nyitvatartási idején kívül), de megérte. Ahogy fentebb írtuk, az ember egyből belecsöppen a retró fotelek, a korabeli frizurák és ruhák, no meg a Traubi és Róna üdítők világába.
Galéria a kiállítás plakátjaiból:
Megosztó korszak máig a szocializmus, friss az emléke, ezért kötekedve megkérdeztük, nem kockázatos-e egy ilyen kiállítás. Herth Viktória szerint nincs itt politika, csak a nyaralás emléke. Fontos az is, hogy Veszprém és a Balaton egy közös agglomerációt alkot, nem véletlen került Európa mostani kultfővárosába a tárlat (ami aztán majd utazik tovább Bécsbe).
A kiállítás két épületszárnyban kapott helyet. Az első a fajsúlyos, itt több, egybenyíló szobában követik egymást a fotók, plakátok, képeslapok, leporellók, tárgyak.
Rögtön a bejáratnál az Aliga előtt hajókázó Kádár János és kubai elvtársa, Fidel Castro fotója fogadja az embert, majd befordulva balra, egy tágas teremben találjuk magunkat tele plakátokkal. Ezek a rákosista időktől („Jó munkád jutalma a kedvezményes üdülés!”) a nyolcvanas évekig ölelik fel a Balatonhoz kapcsolódó, Bedő József által összegyűjtött plakátokat.
Grafikus nagyágyúk a falakon
„A hétköznapi ember életében ott van a politika, de mégsem az az igazán fontos” – zárja rövidre Herth Viktória a fenti kérdéskört. Itt az „íjjaj-úgy-élvezem-én-a-strandot” életérzés a lényeg.
Sok plakát az idegenforgalom fokozására készült, de nem akárki keze által. „Vannak kifejezetten csúcsteljesítmények a falainkon” a kurátor szerint, legalábbis esztétikailag.
A magyar, német, angol nyelvű plakátok (kellett a külföldi turista és valuta is) többek közt a többször az Év Plakátját megtervező Szilas Győző, a kiállításon Mahart-plakátokkal jelen levő, egy ideig a Képzőművészeti Főiskola rektorhelyetteseként működő Molnár Kálmán, a többszörösen államilag díjazott, világkiállítási dekorokat készített Máté András művei. Akadnak plakátok, amiknek a mai napig rejtély övezi az alkotóját.
„A hatvanas években nagyon erős volt a magyar plakátművészet és a grafika” – lelkesedett Herth Viktória, aki szerint ennek a művészeti ágnak akkoriban „nagy volt a respektje".
És anno még nem volt olyan nagy a reklámzaj, mint manapság, egyféle terméket egy-két gyártó készített az országban. „Cipőt a cipőboltból” – idézte Herth Viktória az egyik klasszikust, ami jelzi a reklám értelmét: fogyasszon a nép. A reklámok szerepe például az volt, hogy tudják az emberek, van olyan, hogy Pajtás fényképezőgép, lehet szaladni megvenni némi spórolás után.
És a reklámok az adatok alapján működtek: a Herth Viktória által talált számok szerint 1967-ben évi 4 liter volt a hazai üdítőfogyasztás fejenként (Bambit és Utast lehetett kb. csak inni), 1975-ben ez az adat már 40 literre nőtt.
Megjelentek újabb brandek: a Róna, a Márka és a Traubisoda (a hetvenes években már Coca-Colát és Pepsit is lehetett kapni, licensz alapján itthon gyártva). „Egy kvázi piacot szerettek volna ábrázolni a plakátok” a kurátor szerint.
E poszterek bónuszban azt is igyekeztek elérni, hogy irány a Balaton, irány a strand, ott majd lehet üdítőzni. Az idegennyelvű plakátok pedig a kemény valutát behozó turistákat célozták (ismert tény, hogy a kelet- és nyugatnémet, szétszakított családok a Balatonnál találkoztak).
„A nyugati középosztály a Balatonnál érezhette gazdagnak magát”, még ha nem is a Riviéra luxusa várta itt őket.
Pont ilyen volt a nagyinak!
A plakátok mellett tárgyak is vannak kiállítva. A Művészetek Háza saját gyűjteményéből származik sok tárgy, de a Laczkó Dezső Múzeumból is vannak itt fotelek, emléktárgyak. Telematricázott bőröndöt és konzerv Balaton-vizet is találni a termekben. Sok objekt ismerős lehet a szocializmusban felnőtt látogatóknak, de olykor a rendszerváltás után született vendégek is fölsikkantanak egy-egy eszköz láttán: hát pont ilyen volt a nagyinak!
A nagy tavunk nevével eladott árukat is találni a kiállításon: Balaton szelet csomagolása, Balaton cigaretta, Balaton tollhegy. Akadnak nem korabeli-eredeti, hanem retró stílusú, de kortárs tárgyak, mint a Paloma Picasso napszemüvegek, amiket a Münchenben élő magyar iparművész pár, a Dózsa-Farkas Design Team tervezett.
Kuriózum még a veszprémi Herczeg István rádiógyűjteményéből néhány korabeli darab: a Balaton, Víkend, Camping, Lido, Strand, Badacsony és Tihany rádiók. „A strandon ezek üvöltöttek" – mosolygott visszaemlékezve Herth Viktória.
Képeslapok és bélyegek is vannak pár tárlóban, előbbiek a 20. század legelejéről is, hisz ekkoriban lett felkapott üdülőhely a Balaton.
Kis poén is jár a bejárás végén: a lusta/elfoglalt emberek levelezőlapját kitölthetjük a megfelelő szövegrészek aláhúzásával, erre álbélyeget ragaszthatunk, le is pecsételhetjük.
Strand a teremben, diavetítés az emeleten
A múzeum Magtár részében (hátul, az udvarból megközelíthető) folytatódik a kiállítás, egy strandot igyekeztek a földszinti teremben berendezni pecabotokkal, napernyővel, kempingszékkel, hűtőtáskával, újabb plakátokkal. Csak a felfújható medencét hiányoltuk, bár törülközőt nem hoztunk.
Az emeleten pedig leülhetünk nézelődni: a diavetítőn a Tüskevárt és a Téli bereket, egy tévén a Budapesti Retro Központ által zenés klippé összevágott korabeli balatoni felvételeket, míg a falakon a szocialista filmtermelés balatoni darabjainak poszterei figyelnek vissza ránk. Igen, Ötvös Csöpi is.
(Kiemelt kép: Művészetek Háza Veszprém)
