Mivel évek óta gasztronómiával foglalkozom, természetesnek tűnne, hogy engem a főzés kapcsol ki, és ebben van is igazság. De szerencsére a mi családunkban mindenki rengeteg időt tölt a konyhában, a férjem talán még nálam is jobban szeret főzni, és most már a lányaim is beálltak a sorba. A süteménykészítésből például már teljesen kiszorultam, pizzában viszont még mindig én vagyok a legjobb.
Ettől függetlenül az étterembejárást, az új ízek és ételek felfedezését nem tudom megunni. Ami szerencse, hiszen ez a munkám. Nagyon szeretek új éttermeket felfedezni főleg vidéken, hiszen ilyenkor a tulajdonosokkal is lehetőségem nyílik beszélgetni. Imádok új embereket megismerni, egy jó beszélgetés és a családommal töltött idő mindig feltölt. De az is, ha csak egyszerűen zajlik nálunk a péntek délutáni élet és hallgatom a lányaim és a barátaik beszélgetését.
Ami azonban hosszú évek óta tényleg teljesen kikapcsol, az a Balaton. Talán közhelynek tűnik, de ahogy megérkezem a balatonfőkajári házunkba, és meglátom a kertet, rögtön elönti a gyomromat egy bizsergető megnyugvás. Egészen máshogy ébredek ott, mint itthon, egészen más főzni, de még takarítani is, mint itthon. Ott egyszerűen mindent imádok csinálni.
Külföldre is nagyon szeretek utazni, új országokat, városokat felfedezni, és most már a lányaink is elég nagyok a hosszú utazásokhoz. Nagyon érdeklődőek, mindenben partnerek. De egy külföldi utazás után azért mindig fáradtan tér haza az ember, a Balatonon azonban pár nap után is úgy érzem, hogy teljesen kicserélődtem és megnyugodtam. Egy másik minőségemben térek vissza a fővárosba. Talán azért, mert amúgy is vidéki vagyok és a Balaton mellett megkapom azt a teret és szabadságot, amit egészen kicsi gyerekkoromtól megszoktam.
Tovább növelte a balatoni életérzést a két éve örökbefogadott kutyánk, Nelli, akivel mindig hatalmasat sétálunk. A kutyasétáltatást egyszerűen nem tudom megunni. Hiába megyek végig századszor ugyanazon az útvonalon, mindig imádom. Minden napszakban és minden évszakban más arcát mutatja Balatonfőkajár is. Ráadásul a kutya is jó ürügy arra, hogy új embereket ismerkedjek, vagy beszélgessek olyanokkal, akikkel amúgy sosem találkoznék. Őszintén szólva sosem gondoltam magam kutyás embernek, de most már nem is értem, hogy élhettünk olyan sokáig kutya nélkül.
Az egyetlen hobbim is a balatoni házunkhoz kapcsolódik, ez pedig a régi kispesti Gránit edények gyűjtése. Bár igyekszem egyre kevesebb dologgal körülvenni magam, egyre kevesebb dolgot vásárolok, a Gránit edényeket viszont még mindig nagyon szeretem. Egyszer említettem ezt apukámnak, és mivel ő nagy vaterás, és nagyon szeret régiségpiacra járni, elkezdett nekem néhány ritka darabot levadászni, amik a gyűjteményem alapját képezik. Most már óriási, szerintem kifejezetten értékes gyűjteményem van. A balatoni házunkban kizárólag Gránit edényeket használunk, de alapelvem, hogy csak olyan tárgyat veszek meg, amit használni is tudok. Így ez a gyűjtemény nálunk használatban van.
Kommunikációt és kulturális antropológiát tanultam az egyetemen, és már közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként. Az utóbbi években főleg gasztronómiáról írok. Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, három gyerekkönyvet is írtam, de összesen már öt könyvem jelent meg. Sandwich grófja és a nápolyi pizza - kedvenc ételeink története című könyvemet idén a HUBBY (Magyar Gyerekkönyv Fórum) diákzsűrije a legjobb ismeretterjesztő könyvnek választotta, amire nagyon büszke vagyok.
A Recharge rovat támogatója a Yettel. A szöveget a bemutatott alanyok írják.
