Komoly csapat felel az Akadémia kommunikációjáért. Mi áll a feladatok fókuszában?
Az utóbbi tíz évről tudok közvetlenül beszélni, 2015-ben kerültem az MTA kommunikációs főosztályának élére. Előtte 15 évet az Origóban töltöttem, ahol a tudomány, az egészség és a tech rovatokat vezettem – a 2014-es váltásnál jöttem el a laptól. Korábban biológia-földrajz szakos tanárként dolgoztam az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, tehát az MTA-hoz tanári, újságírói és szerkesztői tapasztalatokkal érkeztem. Ezekkel felvértezve nem volt nehéz intenzív eredménykommunikációba kezdeni. Mielőtt idejöttem, nem hittem volna, hogy ennyi jó tollú, jól beszélő kutató van, az idősebb akadémikusok között is rengeteg a remek előadó. Na és a stílus: csak ülj be egy akadémiai ülésre, jegyzetelj, és megtanulod például azt, hogyan lehet elegánsan, de határozottan kritikát megfogalmazni.
Mit értesz eredménykommunikáción?
A tudományos eredményeket közvetítjük a sajtó számára. Az Origóból jött velem két kollégám, így rögtön komoly tartalomgyártó kapacitás keletkezett a főosztályon. Korábban nem nagyon éltek ezzel a lehetőséggel, inkább hosszú, éves beszámolókat közöltek, amelyek fogyaszthatatlanok voltak a sajtó számára. Mi pedig elkezdtük pörgetni a híreket, szűk öt év alatt nagyjából ezer hírt adtunk ki. Az Inforádióval közösen elindítottuk a Szigma című műsort, ahol szintén kutatási eredményeket mutattunk be, és ezenkívül még rengeteg platformon próbálkoztunk. A sajtón keresztül nagyon hatékonyan működött a kommunikáció, a tudomány témájában nem számított a média már akkor is elég markáns polarizáltsága. A Magyar Hírlap ugyanúgy hozta, mint a Népszava, hogyha csillagászok felfedeztek a Naprendszeren kívüli egy új bolygót, vagy a régészek kiástak egy új csontvázat. Ezeknek volt hírértéke. Az is sokat segített, hogy az akadémiai kutatóhálózat 51 intézetében több mint háromezer kutató dolgozott, és minden hétre jutott egy-egy érdekes hír, beszámoló. Ez szépen ment egészen 2019-ig, amikor elcsatolták a kutatóhálózatot.
Ez hogyan érintett benneteket?
Át kellett alakítani az eredménykommunikációt, azóta elsősorban konkrét személyekre, például a Lendület program kutatóira, az MTA doktoraira összpontosítunk, igyekszünk érdekes témákat megmutatni. Ez is működik, de nem olyan hatékonyan, mint amikor azt írhattuk, hogy „az MTA Csillagászati Intézetének kutatói felfedezték…”, mert ezek a kutatók hivatalosan már nem tartoznak hozzánk. 2022 óta újra vannak akadémiai kutatási programok – ezek az Akadémia nemzeti programjai, például az agykutatási program, a magyar nyelv program vagy a környezetvédelmi program –, amelyek kezdenek termőre fordulni, így reményeim szerint részben visszatérhetünk a nagy láthatóságú közvetlen eredménykommunikációhoz.
Mekkora a kommunikációs főosztály szabadsága abban, hogy mit közöl?
A fő csatornánk a hivatalos intézményi honlap, az mta.hu. Amit eredménykommunikáció témában itt közlünk, abba nem szólnak bele a vezetők. Az akadémiai állásfoglalások nyilván csak az ő kérésükre, illetve az engedélyükkel mehetnek ki, ennek a végső szövegét mindig többen ellenőrzik. De se Lovász László, se Freund Tamás elnök urak nem szóltak, illetve nem szólnak bele abba, hogy éppen mit jelentetünk meg matematikáról vagy agykutatásról – ezt elég az adott kutatóval egyeztetni, amit mindig megteszünk. Néha azért előfordulnak konfliktusok, például van egy akadémikus, aki szerint nem az ember okozza a Föld jelenlegi felmelegedését. Beküldi a cikkét, majd én a szerkesztői jogommal élve továbbítom az illetékes tudományos osztálynak véleményezésre. Ők pedig válaszolnak, hogy a jelenlegi tudományos álláspont szerint a klímaváltozásért alapvetően az ember felelős – ennek megfelelően a Magyar Tudományos Akadémia honlapján a beküldött cikket nem közöljük.
Az Akadémián belül nincs konszenzus tudományos kérdésekről, például a klímaváltozásról?
Nagyon fontos pont, ahová most megérkeztünk: az Akadémiának van 365 hazai akadémikusa és körülbelül 19 ezer köztestületi tagja. A maga nevében mindenki azt mond, amit akar. De az intézmény nevében nem. A tudományos kérdésekben állandó az egyeztetés, viták, konferenciák zajlanak, és a kutatók a tudomány éppen aktuális eredményei, bizonyítékai alapján döntik el, hogy mit tekintenek ténynek, mi a tudományos közösség mainstream álláspontja egy-egy témában. Persze ez időnként változik, de ez nem baj, hiszen így működik a tudomány. Nem az örök igazság letéteményese, de mindig arra törekszik, hogy a legjobb modelleket alkossa meg, a lehető legpontosabban írja le a valóságot. Persze előfordul, hogy akár több száz vagy több ezer évig is működnek alapvetően hibás modellek. Ilyen volt a geocentrikus világkép, amellyel kétezer évig gond nélkül együtt lehetett élni: navigálni, naptárt készíteni és így tovább. Aztán ez a modell szétrepedt, és felváltotta a heliocentrikus világkép.
De visszatérve a konszenzus kérdésére: az Akadémia erőssége – amit sokan nehézkességnek gondolnak – pont az, hogy olyan intézmény, ahol a tagok átgondolják, megvitatják a dolgokat. Az Akadémiához tartozók pártállástól, világnézettől függetlenül még beszélnek egy közös nyelvet, a tudomány nyelvét, tisztelik egymást, képesek érdemben vitatkozni szakmai kérdéseken, majd kialakítanak egy közös álláspontot.
Ezek hangozhatnak el az intézmény nevében?
A kommunikációs szabályzat pontosan rögzíti, hogy az MTA nevében az elnök, a Közgyűlés – az Akadémia legfőbb döntéshozó szerve – és az Elnökség, két közgyűlés között a legfőbb döntéshozó szervezet szólalhat meg. Ez a skála egyik vége. A másik vége pedig az, hogy a maga nevében minden akadémikus arról beszél, amiről akar. A kisebb szervezeti egységek, a tudományos osztályok, bizottságok tudományos álláspontot alakítanak ki egy-egy kérdésben, de ez nem számít az Akadémia álláspontjának. Például a Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság Szathmáry Eörs vezetésével felhívta a figyelmet arra, hogy az akkumulátorüzemek telepítését környezeti és társadalmi szempontból körültekintőbben, átláthatóbban kellene előkészíteni. Ez kikerült a bizottság saját honlapjára, illetve Freund Tamás elnök úr engedélyével az mta.hu főoldalára is. Bár hivatalosan ez nem volt az Akadémia állásfoglalása, természetesen a gyakorlatban a közvélemény, a sajtó és a döntéshozók is az MTA álláspontjának tekintették.
Hogyan reagáltok az egyre gyakoribb áltudományos állításokra?
Nem gyakran fordul elő, hogy direktben reagáljunk valamire, mert akkor erre egy külön főosztály is kevés lenne. Talán az első évemben történt, hogy valaki előjött a laposföld-elmélettel, mire kiírtam egy Facebook-posztot, hogy Simonyi Károly A fizika kultúrtörténete című könyvéből felajánlunk három példányt azoknak, akik felsorolják az ókori görögök által már ismert bizonyítékokat arra, hogy a Föld gömbölyű. Ennek akkor jó kicsengése volt, de valójában ez nem az Akadémia stílusa. Inkább közvetett módon próbálunk az áltudományok ellen harcolni, például a középiskoláknak szóló Alumni programunkkal vagy a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozattal. Elnök úr mindig azt mondja, hogy az Akadémia feladata egy tudománybarát társadalom építése – szerintem ez kulcsmondat. Fontos, hogy ne féljenek az emberek a tudománytól, ugyanakkor legyenek tisztában azzal, hogy nem mindenható.
Bárkivel beszéltem a tudomány népszerűsítéséről, mindenki a diákok megszólítását tartja a legfontosabbnak.
Freund Tamás kezdeményezésére pont ezért született meg 2020-ban az Akadémia Alumni programja, amelynek stratégiai célja a kritikai gondolkodás fejlesztése a középiskolás korosztályban. Eddig az MTA 19 ezer fős köztestületének körülbelül tíz százaléka, 1700 kutató vállalta, hogy társadalmi munkában elmegy a volt középiskolájába – meg egyébként bárhova, ahová hívják –, és beszélget a gyerekekkel a tudományról, a kutatói életpályáról. Nem elsősorban a saját eredményeiket osztják meg, hanem a tudomány működéséről beszélnek. Nagyon sikeres a program, jelenleg háromszáz középiskola vesz benne részt, köztük határon túliak, és az Akadémia évi 400 ezer forinttal támogatja ezeket az iskolákat. A 2025/26-os tanévben szervezünk egy nagy tanulmányi versenyt, amely a Reformkortól a kiegyezésig, 1825-től 1867-ig dolgozza fel a polgári társadalom kiépülését Magyarországon – ebben helyet kap az idén kétszáz éves Magyar Tudományos Akadémia története is.
A másik program a Magyar Tudomány Ünnepe ismeretterjesztő rendezvénysorozatunk, amit évek óta novemberben rendezünk, ekkor a régészettől az agykutatáson át a részecskefizikáig mindenféléről szó esik. A Covidot megelőzően egy hónap alatt négy-ötezer ember jött el a programokra, aztán a járvány miatt átálltunk a videóra, és ez kifejezetten jó eredményt hozott: a november elejétől december végéig tartó időszakban most már 200-300 ezren nézik meg az előadásokat a YouTube-on, ami körülbelül 140 ezer óra megtekintési idő. Ez mindig nagyon koncentrált időszak, de év közben is próbálunk minél több érdekes tartalmat videóra venni, megírni a közösségi médiában, eljuttatni a sajtóhoz.
Az MTA küldetésében ez áll: „Az Akadémia a nemzet tanácsadója. Köztestületi tagjainak tudása a nemzet és a mindenkori kormányzat rendelkezésére áll.” Ez nagyon szépen hangzik, és biztos sok minden történik a kulisszák mögött, de mit láthat ebből a nagyközönség?
A Magyar Tudományos Akadémia még mindig az egyik legnagyobb közbizalommal övezett intézmény, ahol megvan az a szellemi tőke, amely alkalmassá teszi, hogy az országot érintő kérdésekben stratégiai véleményt formáljon, megoldási javaslatokkal álljon elő. Lehet, hogy az éppen hivatalban lévő kormánynak ez nem tetszik, de szerintem az Akadémia hosszú távú társadalmi megbecsültségét az szolgálja, ha a társadalmilag fontos témákban megszólalunk. Ennek a minisztériumi szintű fogadtatásáról, eredményességéről egyáltalán nem könnyű kommunikálni. A Magyar Tudományos Akadémia állami támogatást kap, a működése nagyrészt a Parlamenttől függ, tehát ebből a szempontból kiszolgáltatott. Ezzel együtt azt gondolom, hogy sokszor bátrabban és transzparensebben kellene véleményt nyilvánítanunk.
Az utóbbi hónapokban durva politikai kampány indult az Akadémia ellen, a sorra érkező támadásokra Freund Tamás és mások is nyilvánosan, egyértelműen reagáltak. Mi lehet a kommunikációs stratégia, amikor sztálinizmussal vádolják az intézményt, és akadémikusokat listáznak?
Freund Tamás, az Akadémia elnöke tárgyilagosan, tényekre hivatkozva, sajtóinterjúban és az MTA honlapján is több ízben válaszolt a vádakra, és a témában mások is megszólaltak, például Oberfrank Ferenc köztestületi igazgató többször is vállalt médiaszereplést. Úgy látom, hogy az Akadémia közössége összezár, eddig nem sikerült megosztani. Most az a stratégiánk, hogy az említett nyilatkozatokon, állásfoglalásokon túl minél több pozitív üzenetet osszunk meg az idén 200 éves Akadémiáról.
A jubileumi ünnepségsorozat kapcsán a nagyközönségnek sokféleképpen bemutatjátok, hogy az Akadémiának mekkora szerepe volt és van az ország életében.
Nagyon sokat készültünk erre az évfordulóra: szeretnénk megmutatni, hogy az Akadémia mivel foglalkozott a múltban, mit csinálunk most, és milyen terveink vannak a jövőre. Még tavaly elindítottuk az mta200.hu ünnepi honlapot, rengeteg filmet, cikket tettünk föl. Írunk az Akadémia történetéről, kutatói ars poeticákat mutatunk be, sorozatot készítettünk a Lendület program munkatársaival, de ugyanott programajánlók is vannak. 2026 decemberéig ugyanis minden hónapban egy-egy tudományos osztály vagy szervezet tart ismeretterjesztő rendezvényeket, diákrendezvényeket a nagyközönségnek – mintha a következő másfél évben folyamatos lenne a Magyar Tudomány Ünnepe. Az eseményekre mindenkit szeretettel várunk, a programok ingyenesek, csak regisztrálni kell.
Május elején nyílt meg, és október 26-áig látható a Nemzeti Múzeumban a Varázshatalom című kiállítás, amely öt, más-más történeti kort bemutató teremben vezet végig az Akadémia történetén a korai előzményektől napjainkig. Aztán novemberben nyílik a másik kiállításunk, az már itt az Akadémia székházában. Széchenyi István ugyanis 1825. november 3-án tette nevezetes felajánlását a nemzeti kultúra javára. A Szózat, Az ember tragédiája eredeti kézirataitól a Bori noteszig nagyon sok izgalmas tárgyat fogunk megmutatni, amit itt, az Akadémia kézirattárában őrzünk.
A Nemzeti Múzeumban látható kiállításból az is kiderül, hogy az első független magyar kormánynak, a Batthyány-kabinetnek öt akadémikus tagja volt. Megteszed, hogy zárásként felsorolod őket?
Deák Ferenc, Eötvös József, Széchenyi István, Szemere Bertalan és Mészáros Lázár.
Borító: Mudra László
A cikk eredetileg a Kreatív 2025/5-6. számában jelent meg.
