Becsült olvasási idő: 0 perc
Az Epamedia perli az MDF jogutódját

Többen, köztük az Epamedia közterületi médiacég is a végrehajtást kérők között volt az MDF jogutódja, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség ellen. A közterületi cégnek a JESZ több mint 45 millió forinttal tartozik. 

Bokros Lajos, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Shell és az MTVA mellett az Epamedia közterületi médiacég is azok között a szereplők között van, amelyek végrehajtást kezdeményeztek az MDF jogutódja, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) ellen – írja az Origo.

Az Epamediának a JESZ a cikk szerint több mint 45 millió forinttal tartozott, a tartozások kiegyenlítése miatt pedig még december végén 70 millió forintért elárverezték az egykori MDF-székházat a Szilágyi Erzsébet fasoron.

Makay Zsolt, a JESZ elnöke az Origónak azt nyilatkozta, hogy vitatják a végrehajtás jogszerűségét, bíróságon támadták meg a döntést, mert szerintük túl magas összegeket követelnek.