A szám azt mutatja, hogy – az utolsó ismert adatok szerint – az összesen közel 2000 milliárd forintos napi fogyasztási cikk piacból (FMCG) ilyen bődületes arányt hasítanak ki azok a háztartások, ahol ötvenévesnél idősebb a háziasszony.

Még a hipermarketeknél is csupán 37 százalék volt ez az érték. Tudom, a reklámozás vágy- és vásárlási szándékot felkeltő mechanizmusa szívesebben dolgozik klisékkel, de akkor is elgondolkodtatóak ezek a tények.

A 48 éven felüliekhez szóló reklámokról beszélve a vitához releváns kiindulópont lehet a háztartások ellátottsága tartós fogyasztási cikkekkel. Természetesen előfordulhat, hogy ezek az eszközök a fiatalabb korosztályok szerzeményei, de a hozzáférés az idősebbek számára is biztosított. Nos, az adatok szerint a háztartások több mint egynegyedének van autója, 97 százalékának hűtőszekrénye, már közel 40 százalék automata mosógépet használ, és több mint egyötöde élvezheti a videomagnót.

Elég nehéz összehasonlításokat tenni az idősebb népesség és az aktív korúak jövedelme között. Az előbbieknél ez viszonylag jól megbecsülhető, az utóbbiaknál viszont rendszerint alulmért, hiszen egy aktív háztartásban egy év alatt több, előre nem számított jövedelembeáramlás is lehet. (Az egy izgalmas dolog, hogy mennyi pótlólagos tőke áll rendelkezésre ma a magyar embereknél. Legyünk őszinték, környezetünkben olyan mértékű jövedelmek léteznek, amelyeket nem lehet mérni.

Véleményem szerint már a középrétegeknél is akár 15-30 százalékkal több pénz áll rendelkezésre, mint amit a lehető legszélesebb hivatalos nyilvántartás regisztrálni képes.) Éppen ezért egy társadalomkutató páros, Hancock és Pudney [Ruth és Stephen, társadalomkutatók – a szerk.] úgy érvel, hogy az eltitkolás-elfedés miatt célszerűbb a méréseket a fogyasztás és nem a jövedelem alapján elvégezni. Érdemes nézni azt a statisztikát is, hogy a vásárlóerőt tekintve a két legfelső decilisben [a társadalom „felső tizedében” – a szerk.] minden hatodik-hetedik ember tartozik az ötvenen felüliek korosztályába. Azért ez nem kevés!