A Kreatív által 2009-ben életre hívott Prizma célja, hogy láthatóvá tegye a hazai PR-szektor kiemelkedő teljesítményeit, és bemutassa az év legjobb kommunikációs megoldásait, ügynökségeit és megbízóit. A verseny története során már több mint ezer pályamű érkezett, közülük több nemzetközi versenyeken is elismerést szerzett.
Tavaly 12 arany-, 16 ezüst- és 22 bronzminősítést osztott ki az ügyfél- és ügynökségi oldalt egyaránt képviselő zsűri. Az Év PR-megoldása a Müpa húszéves jubileumi projektje lett, a Prizma legsikeresebb PR-ügynökségének a Positive Adamskyt, legsikeresebb megbízójának pedig a McDonald’s Magyarországot választották. A 2025-ös díjazottak teljes listája itt olvasható.
Új kategóriarendszerrel indul a verseny
A 2026-os Prizma kategóriái négy fő csoportba rendeződnek. A pályázatok nevezhetők kommunikációs cél és feladat, célközönség, kiemelkedő megvalósítás, valamint szektor vagy iparág szerint.
A kommunikációs célok között többek között vállalati, márka- és személyes reputációt építő, belső kommunikációs, employer branding, társadalmi célú, fenntarthatósági és ESG-, edukációs, krízis- és változáskommunikációs, public affairs, illetve PR-vezérelt integrált kampányok szerepelnek.
Külön kategóriákban indulhatnak a B2C- és B2B-, a munkavállalói, a fiatalokat vagy szakmai döntéshozókat megszólító, valamint a helyi, közösségi és nemzetközi kommunikációs projektek. A megvalósítás alapján többek között storytellinggel, videós és audioformátumokkal, sajtó- és közösségimédia-megoldásokkal, influencer-együttműködésekkel, eseményekkel, aktivációkkal, kutatásokkal, digitális innovációkkal és mesterséges intelligenciát alkalmazó PR-projektekkel lehet nevezni.
A pályázatokat a zsűri a stratégia és az insight, a kreativitás és a kivitelezés, a márkastratégiához való illeszkedés, valamint az eredményesség alapján értékeli. Az AVE-érték nem számít bele a bírálatba; a zsűri ehelyett a kitűzött célokhoz és a megbízó piaci lehetőségeihez viszonyított eredményeket vizsgálja. A PR-vezérelt integrált kampányoknál különösen nagy súllyal, 35 százalékban számít az integráltság és a PR hozzájárulása a kampány egészéhez. A részletes értékelési rendszer ezen az oldalon található.
A versenyre Magyarországon bejegyzett ügynökségek, PR-tevékenységet végző vagy azt megrendelő cégek nevezhetnek a 2025. október 22. és 2026. október 22. között Magyarországon megvalósított PR-projektekkel, -aktivitásokkal és -megoldásokkal.
A 2026-os nevezési folyamat és a kitöltendő űrlap több ponton megújult, ezért a pályázóknak érdemes a beküldés előtt átnézniük a részletes nevezési információkat. A Prizma nyertesei és döntősei idén is pontokat szereznek a Kreatív Apex PR Toplistáján.
Nevezési határidők és díjak
Első nevezési határidő: 2026. október 12. 23:59
Nevezési díj: 72 900 forint + áfa/nevezés
PR-vezérelt integrált kampány kategóriában: 82 900 forint + áfa/nevezés
Második nevezési határidő: 2026. október 19. 23:59
Nevezési díj: 77 900 forint + áfa/nevezés
PR-vezérelt integrált kampány kategóriában: 87 900 forint + áfa/nevezés
Utolsó esély nevezési határidő: 2026. október 22. 23:59
Nevezési díj: 82 900 forint + áfa/nevezés
PR-vezérelt integrált kampány kategóriában: 92 900 forint + áfa/nevezés
A nevezés és a verseny valamennyi aktuális információja a Prizma hivatalos oldalán érhető el.

