Kevés olyan kreatív műhely működik Magyarországon, amelynek története olyan szervesen összefonódik a rendszerváltás utáni vizuális kultúra formálódásával, a digitális forradalommal és az építészet újfajta megközelítésével, mint az art1st studióé. A több mint harminc éve alapított iroda túlélte az elmúlt évtizedek szakmai és technológiai fordulatait, és saját, markáns utat alakított ki: egy olyan működési modellt, amelyben a vizuális kultúra különféle elemei, a grafika, az építészet, a belsőépítészet és a technológiai megvalósítás együtt, egymást erősítve vannak jelen. 

„Az art1st története 1989-ben indult, egy olyan időszakban, amikor a számítógépes grafika még újdonságnak számított Magyarországon. A stúdió alapítója, Stella Gábor az elsők között hozott Macintosh gépeket Budapestre, és ezzel megalapozta azt a szemléletet, amely később az art1st egyik védjegyévé vált: a technológia nem csupán eszköz, hanem a kreatív gondolkodás része. Akkoriban az art1st még tisztán grafikai stúdióként, nagy reklámügynökségeknek dolgozott. A kilencvenes évek elején a magyar reklámpiac egészen más logika szerint működött: az ügynökségeknek nem volt saját grafikai részlegük, a vizuális munkákat kiszervezték” – mondja Taraczky Dániel, aki 1991 nyarán, elsőéves építészhallgatóként került a csapatba.

Bővülő portfólió

A szakmai fordulat a kilencvenes évek második felében jött el, amikor a Westel a megrendelőjük lett, majd 1998-ban pályázatot írt ki a magyarországi üzletek kialakítására. Abban az évben az első megnyert pályázattal az építészet is a stúdió profiljának része lett. Azóta az art1st folyamatosan dolgozik a telekommunikációs cég üzletein (2004-ig a Westelnek, majd a vállalat felvásárlása után a Deutsche Telekomnak): az elmúlt 33 évben mintegy 3500 egységet terveztek New Yorktól Lengyelországon át Kréta szigetéig, szerte a világban.

Idővel a stúdió egyre több építészeti megbízást kapott. Az egyik mérföldkő a 2014-ben átadott Budapest Music Center volt, amelynek belsőépítészeti tervezését Taraczky Dániel vezette, a sikeres projekt pedig megerősítette abban, hogy az építészet és a vizuális kommunikáció elválaszthatatlanok egymástól. 

„Számomra a vizualitás soha nem korlátozódott egyetlen síkra: a tér, a képernyők, az információs felületek, a fények és az anyagok mind ugyanannak az élménynek a részei. Ez az oka annak is, hogy nálunk kimondottan sokan dolgoznak IT-területen – mi ezt is integráljuk az építészetbe és a grafikába. Egy munka során minden egyes elemet igyekszünk megtervezni és az ellenőrzésünk alatt tartani – pontosabban minden felületről gondoskodunk, mert az összes vizuális impulzust egyben szeretnénk kezelni.” 

Eddigi legkomplexebb munkájuk: a Néprajzi Múzeum állandó kiállítása

A 2010-es évek első felében a stúdió indult a Magyar Zene Házára kiírt építészeti pályázaton. Bár végül a japán Sou Fujimoto terve lett a befutó, az art1st a top 10-ben végzett. A pályázatuk alapján lehetőséget kaptak a Zene Háza állandó kiállításának korai koncepcionális tervezésében való részvételre, majd egy időszaki kiállítás megtervezésére a Millennium Házában. Ezt újabb kiállítás követte a Magyar Nemzeti Galériában, majd jött a belső pályázat útján elnyert megbízás az új Néprajzi Múzeum állandó kiállításának első tematikus egysége – a ZOOM – megtervezésére 2022-ben. A ZOOM sikere hozta el a megbízást teljes állandó kiállítás megtervezésére, amely az art1st eddigi legösszetettebb projektje lett. Egy több ezer műtárgyat felvonultató, hatalmas tudásanyagot kellett térbeli élménnyé formálni úgy, hogy a látogató érdeklődése mindvégig fennmaradjon, ne érezze tehernek a befogadást. A tervezés során feltették a kérdést: mit lát meg az ember első pillantásra, mit fedez fel, ha megáll, és mit talál meg csak akkor, ha mélyebben elmerül a kiállításban? Ez az információátadás hierarchiája, ami a koncepció alapja lett: a látogató a saját ritmusához igazodva férjen hozzá a tudásanyaghoz. 

A terv a hagyományos, monokróm múzeumi világgal is szakított. A színek, a térbeli dinamika, a „városként” szervezett struktúra, a többféle térélmény mind azt a célt szolgálják, hogy a látogató élményekkel és emlékképekkel távozzon, ne pusztán információkkal. A digitális technológia – tabletek, nagyítható műtárgyfotók, videók, hanganyagok, QR-kódok – pedig a korszellem természetes leképezéseként van jelen, hiszen az emberek élete ma már elválaszthatatlan a képernyőktől. 

„A projekt elismerései – többek között a három Red Dot-díj és az AVICOM nemzetközi multimédiás díja – azért különösen értékesek számomra, mert ezek nem promóciós díjak, hanem valós szakmai elismerések. És azért is, mert az építészettől a vizuális megformáláson át a multimédiáig egy munka minden aspektusára elismerést kaptunk. Ezek független, szakmai visszajelzések arról, hogy az általunk képviselt integrált szemlélet jól működik, ráadásul a megrendelőnek is éppúgy visszaigazolást jelentenek, mint nekünk.” 

Ugyanez a gondolkodásmód jelenik meg újabb nagyszabású munkájukban, a tavasszal megnyíló Citadella kiállítási terében is, amit Taraczky Dániel nem áttervezésként, hanem pacifikálásként értelmez. Egy egykor zárt, katonai objektum megnyitása, élő közparkká alakítása nem pusztán építészeti feladat, hanem városi léptékű gesztus. A cél az, hogy a Gellért-hegy tetején lévő épületegyüttes újra átjárható, élő találkozóhellyé váljon, olyan izgalmas térré, amely visszakerül a város vérkeringésébe – magyarázza. 

Az első vonástól az utolsó csavarig

Az art1st működésének egyik legfontosabb sajátossága a stúdióstruktúra. Az irodán belül külön építész-, grafikai-, IT- és médiastúdiók működnek, egymással összehangoltan. Ez azért alakult így, mert a már említett komplexitás jegyében az utolsó csavarig meg is valósítják a projekteket. 

„Amikor csak lehetséges, arra törekszem, hogy az elejétől végigvigyük a teljes folyamatot. A díjakból nem derült ki, de mi nem egyszerűen megterveztük a kiállítást, hanem az utolsó szögig meg is valósítottuk – a multimédiás felületeket, az összes asztalosszerkezetet, az összes műtárgy-installációt. Ugyanígy a Citadella kiállításában is ától cettig megvalósítunk mindent” – mondja a stúdió vezetője, aki szerint iparosodott világunkban ezer darabra szakadt az építészetet, de a tervezőgrafika is. „Egy ügynökségnél jellemzően dolgozik egy kreatív szakember, mellette egy grafikus és egy nyomdai előkészítő. Nálunk ez másképp működik: a kreatív, a grafikus és a nyomdai előkészítő ugyanaz a személy. Azért, mert a végeredményt nem az én színes vázlataim fogják meghatározni, hanem az, ami a nyomdagépből kijön. Minden tervezőnek »be kell piszkolnia a kezét«, ismernie kell azt a technológiát, amire tervez. Ugyanez igaz az építészetre is: nem a hiperrealisztikus látványtervek szépsége határozza meg az épület minőségét, hanem az, ahogyan azt a kivitelező végül megépíti. Az építész valójában a kivitelező – a kőműves, a burkoló, az asztalos – kezével rajzol, az ő tudásuk határozza meg a tervező lehetőségeit. Ezért tartom fontosnak, hogy a teljes folyamatban a technológiai és a kulturális környezetet is figyelembe vegyük: nem lehet olyasmit erőltetni, ami az adott helyen és időben nem megvalósítható – az absztrakt ideálok helyett az érték a lokálisan elérhető legjobb minőségben rejlik. Ebből a szemléletből fakadóan a hosszú távú tervem az, hogy a magyar nyelvben is nehezen megkülönböztethető építész és építő fogalmát a gyakorlatban újra egyesítsem; ami tudatos ellenpontja annak a széttöredezett modellnek, amelyben a tervezés és a kivitelezés külön világokként működnek.”