A cikk eredetileg a Kreatív 2025/3-4. lapszámában jelent meg. 

Kreatív: Mit csinál pontosan egy zenei supervisor?

Alick Sethi: A zenei supervisor egy olyan, zenében jártas szakember, aki tágabb értelemben dolgozik együtt filmesekkel, legyen szó reklámszakemberekről, filmrendezőkről vagy akár videójáték-készítőkről. Lényegében ő a feje egy filmes alkotás zenei részlegének. Korábban egyszerűen felkértek egy zeneszerzőt, hogy az adott vizuális tartalomhoz készít- sen zenét, de manapság ez már egy összetettebb feladat. Az, hogy egy-egy produkció során milyen feladatai vannak egy zenei supervisornak, leginkább a filmkészítőkön múlik. Például amikor a Yo Yo Honey Singh: Famous című dokumentumfilmen dolgoztam – ami egy indiai zenei ikonról

szóló alkotás, és a Netflixen látható –, egyértelmű volt, hogy milyen zenei aláfestésre van szükség ahhoz, hogy elmeséljük a történetet. Így ebben a produkcióban elsősorban az volt a feladatom, hogy megszerezzem a zenék jogdíjait, amiket használni szerettek volna a filmben.

Ugyanakkor egy fikciós alkotásban már bevonhatnak a kreatív folyamatokba is. Megkérhetnek például arra,hogy találjam meg a megfelelő zenét a filmhez, ami segít a történet megértésében, ugyanis a hang fontos szerepet játszik a rendező által elképzelt világ megteremtésében. Ha egy amerikai középiskolában játszódó drámán dolgozol, akkor egészen más zenéket válogatsz össze, mint egy gótikus horrorhoz. Összességében azért felelünk, hogy a zene segítségével megteremtsük azt az alaphangulatot, ami a történet elmeséléséhez elengedhetetlen. Reklámok esetében kicsit más a helyzet, mivel általában ott csak egy dalra van szükségünk.

Tudnál mesélni néhány filmről, amin eddig dolgoztál?

Pályafutásom nagy részét a reklámiparban és a marketingben töltöttem. Nagyon szeretem a filmkészítésnek ezt az ágazatát, hiszen gyors, nagyon precíz és kreatív. Egyáltalán nem könnyű néhány másodperc alatt elmesélni egy történetet, vagy közvetíteni egy gondolatot. Sok érdekes reklámprojektben dolgoztam Európa-szerte, majd Oroszországban. Az egyszeri filmes munkáknál jobban élveztem a hosszú távú együttműködéseket a márkákkal, és azt, hogy különböző technikák és tanácsadói stílusok segítségével segíthettem őket a hangzásbeli vagy zenei identitásuk kialakításában. 

Az utóbbi időben az indiai piacon tevékenykedem aktívan. Ez is egy nagyon gyors, vibráló és izgalmas hely – néha egy kicsit kaotikus, de sosem unalmas! Reklámlehetőségek után is kutattam, és egy szerencsés véletlen folytán a Netflix Indiánál kötöttem ki, ahol hosszabb formátumú produkciókon dolgoztam. A licencelés és a zeneszerzés, valamint a projekt felépítése általában nagyon hasonló a különböző médiatípusok között.

A Guns & Gulaabs (2023) című sorozaton is dolgoztam, amelynek a zenehasználata nagyon érdekes volt, tekintettel arra, hogy India nem szinkronizációs piac, a dalokat diegetikusan használták a produkcióban – a diegetikus azt jelenti, hogy a felhasznált dal valójában a film fiktív világának/történetének része, és a karakterek interakcióba lépnek a zenével. Vagyis a licencelést még a jelenet felvétele előtt be kell fejezni, különben a gyártási idő és a költségvetés mind kárba veszhet.

Legutóbb egy Netflix-dokumentumfilmen dolgoztam egy indiai zenei ikonról, aki a régió első rap/hip-hop sztárja lett, megaslágereket készített a bollywoodi világon kívül, ez a fentebb már említett Yo Yo Honey Singh: Famous. Az élete sok hullámvölgyből állt, és a film nem csak a csúcsokat, hanem a konfliktusait és a személyes küzdelmeit is feltárja. Olyan témákat dolgoz fel, amelyek az indiai kultúra számos részén tabunak számítanak. A rendező nagyon nyitott és együttműködő volt, együtt dolgoztunk a filmzene hangzásán és érzelemvilágán, még mielőtt felkértünk volna egy zeneszerzőt. Ez azt jelentette, hogy ki tudtuk alakítani a filmzene fő hangzáspalettáját, aztán kiválaszthattuk a feladatra legmegfelelőbb szerzőt. Ezenkívül persze rengeteg zenét licenceltünk a rapper katalógusából és más dalokból.

Hogyan néz ki nálatok a munkafolyamat a Retox Musicnál?

Mindig más és más. Nem gondolom, hogy egy zenei supervisornak mindent tudnia kell a zenéről, elég annyi, hogy legyél tisztában azzal, mit keresel, és milyen érzéseket szeretnél átadni a zenén keresztül, ezzel segítve a filmkészítőket. Vannak napok, amikor kizárólag jogi kérdésekről tárgyalunk, ezek általában hosszú és unalmas beszélgetések, néha még nyomoznunk is kell, hogy rájöjjünk, egyáltalán kinél vannak bizony dalok jogai. Aztán szerződéseket írunk, ami gyakran szintén hosszadalmas folyamat. De vannak olyan munkák is, amikor egész nap ötletelünk ügynökségekkel és kreatívokkal egy adott projekt megvalósításáról.

Említetted, hogy egy zenei supervisornak nem kell mindent tudnia a zenéről. Neked van bármilyen zenei képesítésed?

Nincsen, vagyis az egy hónapig tartó próbálkozásom a kürttel, még középiskolában, szerintem nem számít. Mielőtt ezzel kezdtem volna foglalkozni, már DJ-ztem, de akkor még nem tudtam, hogy hosszabb távon is zenével fogok dolgozni.

Hogyan kerültél Budapestre, és mit csinálsz itt?

Azért jöttem ide, hogy itt éljek. El akartam hagyni Londont és az Egyesült Királyságot, hogy kipróbáljak valami újat. Azért választottam Budapestet, mert mindig is tetszett a város és az itteni emberek. Igazából nincs különleges indok a háttérben, ez inkább egy választott életstílus. Régebben gyakran dolgoztam magyar projekteken, és bár mostanában ez ritkábban fordul elő, szívesen vennék részt további magyarországi munkákban. Itt zenei supervisorként nemzetközi ügyfelekkel is tudok dolgozni, mert a legtöbb esetben távolról is lehet dolgozni a zenék felkutatásán és licencelésén, a zeneszerzők munkáinak producálásán.

Szerinted mitől lesz jó egy filmzene?

Ez rengeteg mindentől függ. Vannak olyan helyzetek, amikor egy jelenetben a zenének nagyobb szerepe van, mint a vizuális elemeknek, máskor pedig alig észrevehető módon szól a háttérben. Minden azon múlik, hogy mire van szükség az adott szituációban. Általában, ha kapok egy forgatókönyvet, az első dolgom az, hogy eldöntsem, egyáltalán melyik jelenetekhez van szükség zenére. Zenei supervisorként nem az a feladatom, hogy minden képkockát telepakoljak a szerintem menő bandák dalaival, sokkal inkább az, hogy rájöjjek, mi szolgálja leginkább az adott jelenetet és a történet egészét.

Beszéljünk például a Boogie Nights című filmről, ami a hetvenes években játszódik, ez rögtön ki is derül a szereplők öltözetéből, de abból is, hogy diszkózene szól. Ezek azonnal megteremtik az alaphangulatot, viszont amikor elindul a dialógus a szereplők között, a háttérbe vonul a zene, hiszen akkorra már más a szerepe. Mi ezzel segítjük a rendező munkáját.

Lényegében a filmzene egy eszköz, ami segít a történetmesélésben?

Igen, minden esetben. Ez a reklámokra is igaz, sőt lehet, hogy ott még inkább, hiszen általában csak harminc másodperced van megfogni a közönséget, ebben rejlik az igazi művészi érték.

A karriered egészen máshonnan indult, hiszen doktori képzésben vettél részt kémiából az Imperial College Londonban. Hogyan váltottal a zenére?

Nem sokat tudok a magyar oktatási rendszerről, de Angliában az egyetemi évek alatt kifejezetten támogattak bennünket abban, hogy a lehető legtöbb klubhoz csatlakozzunk, és ne csak a fő szakunkkal foglalkozzunk. Rájöttem, hogy az egyetemnek van egy rádióstúdiója, ami persze nem sugározhatott távolra, de az egyetem falin belül kiválóan működött. Sok underground elektronikus zenét játszottak, és egy idő után úgy éreztem, hogy nem elég csak ott hallgatnom, fel is kell fedeznem őket. Elkezdtem azokba a zeneboltokba járni, ahol a nagy DJ-k is vásároltak, és bakelitekre költöttem az összes pénzemet, pedig nem is volt lemezjátszóm. Pusztán azért csatlakoztam az egyetemi rádióhoz, hogy ott le tudjam játszani a frissen beszerzett lemezeimet. Heti egyszer csináltam egy műsort, a maradék időben meg hallgattam a zenéimet.

Londonban színes volt a klubélet, így sokat jártam bulikba is. Sokszor egész éjszaka ottmaradtam, csak azért, hogy a végén beszélni tudjak az éppen fellépő DJ-vel, és elhívjam a rádióműsorba. Később a The Electric Café című műsorom országos szinten is elérhetővé vált, és rájöttem, hogy én is azt a zenét szeretném játszani, mint a DJ-k.

Milyen különbségeket látsz a londoni underground klub- kultúrában a kilencvenes évek és a jelen között?

A kilencvenes években ez az egész még újnak számított. Hatalmas hangrendszereken hallgattuk a friss zenéket, ez semmihez nem volt hasonlítható. Most, hogy minden elérhető a streaming platformokon, egészen más a helyzet. 

Akkoriban, ha megtetszett egy zene egy buliban, nyomoznod kellett utána, hogy mi is volt az. Manapság pedig minden ott van a zsebedben, csak feltartod az eszközödet, és megmondja, hogy éppen mi szól. Emlékszem, egyszer hallottam egy dalt, ami nagyon tetszett, de sehogy sem találtam rá, hat hónapig zakatolt a fejemben. Aztán épp egy piacon sétáltam, és egyszer csak ez a dal hallatszott ki az egyik boltból, én meg berohantam, hogy megkérdezzem, mi szól éppen. Szerintem ezért is más volt akkor a klubkultúra, egyszerűen meg kellett élnünk ezeket a pillanatokat.

DJ-ként úgy látom, hogy rengeteg tanulnivalóm van a friss generációktól, hiszen nem tudom visszahozni a kilencvenes éveket – és nem csak olyan dolgokra gondolok, mint a zenei stílusok vagy zenehallgatási szokások. Szembetűnő különbség, hogy akkoriban mi mindig a táncparketten táncoltunk, manapság pedig az emberek odagyűlnek a DJ-k köré – introvertált személyiségként ezt még meg kell szoknom. Persze a zene is más, korábban meghatározott stílusok voltak, most pedig mindenki keveri a műfajokat. Szerintem ez az igazi kreativitás. Bár még mindig a house-t és a technót szeretem, de ezek hatására én is sokat változtam az elmúlt években.

Mit gondolsz arról, hogy a technológia fejlődésével már sokkal egyszerűbb elindítani egy zenei karriert, mint korábban?

Ez valóban így van, a technológia egy eszköz, minden azon múlik, hogyan használod. Sok régi előadó panaszkodik miatta, de szerintem ez eléggé ironikus, hiszen amikor ők befutottak, akkor az őket megelőző zenészek lamentáltak, hogy eltűntek a hangszerek a zenéből, és könnyebben össze tudnak hozni egy dalt. Minden azon múlik, hogy mennyire csinálsz jó zenét.

Van olyan álomprojekted, amin szívesen dolgoznál?

Nem igazán, inkább nem szeretném tudni, hogy mi lesz a következő munkám. Nálam ezek a dolgok nem a konkrét projektekről szólnak, olyan dolgokon szeretek dolgozni, amiben látom a kihívást. Zenei supervisorként nekem az a fontos, hogy a filmkészítő legyen nyitott az elképzeléseimre. Bármilyen filmes műfajban szívesen kipróbálom magam, de jöhetnek érdekes reklámok is, inkább az számít, hogyan tudok együtt dolgozni a stábbal.

Mik a jövőbeli terveid?

Az utóbbi időben márkák és filmek zenei supervisoraként, valamint DJ-ként összetettebb projektekben fejlesztettem a képességeimet. Jó lenne Budapesten több kreatív és kíváncsi emberrel találkozni, elvegyülni, együtt dolgozni, legyenek azok márkák képviselői, filmesek vagy fellépések promóterei.

Magyarországon ez nem könnyű terep. Londonban az emberek általában sokkal nyitottabbak, hogy esélyt adjanak neked. Itt ezt nem mindig látom. Beszéltem erről magyarokkal, és többen mondták, hogy itt sokan inkább olyan emberekkel dolgoznak, akiket már ismernek, így kevés lehetőség van arra, hogy új arcként kerüljön be az ember. Szerintem viszont a kreativitás nem tud kiteljesedni kíváncsiság nélkül.