Dr. Dér Csaba Dezső: Csapjunk a közepébe! A Magyar Reklámszövetség éves kommunikációs tortája szerint az influenszerekkel kapcsolatos költések tavaly 160%-kal emelkedtek. Megközelítőleg sem nőtt semmi ilyen mértékben. Milyen felelősség ma véleményformálónak lenni?

Puskás-Dallos Bogi: Nagyon fontos például a fenntarthatóságot képviselnünk. A természet szeretete, az állatok szeretete gyermekkorom óta részem. Nem csupán például a húsfogyasztás minimalizálásával érhetjük el a fenntarthatóságot, és a téma sem merül ki ennyire szokványos megközelítésekben. Impulzusvásárlásunkat is igyekezhetünk csökkenteni a túlkínálat közepette. Én például szívesen járok piacra, abba is fektetek időt, energiát, honnan szerzek be dolgokat, alapanyagokat. De hogy erről az életmódról nyilvánosan kommunikáljak, a férjemmel, Petivel együtt indult el, aki vegán. 

Énekesnőként jelentem meg a közösségi médiában is, de ma már nincsenek skatulyák, social lábnyomaid vannak. Az az ideális, ha a magánéleted és a socialben mutatott kép közel áll egymáshoz. Nekem mindig nagyon fontos volt, hogy a közösségi médiás kommunikációmat önazonosnak érezhessem, így vált például számomra fontossá, hogy a fenntartható gondolkodást is képviseljem nyilvánosan.

D.Cs.D.: Engem tanulmányaim során egy 1972-es stockholmi klímavédelmi konferencia kapcsán hatott meg először a fenntarthatóság témája, de akkor olyannyira megragadott, hogy az autóról is lemondtam miatta, vonattal járok, jó időben biciklizem inkább. A piacozás nálam is nagyon fontos, ahogy a beszerzés helye is. Vácra költözésem egyik fontos szempontja volt, hogy remek piac van a városban.

P.D.B.: Azt bármilyen jótékony cselekvésnél, példánál fontos megjegyezni, hogy nincs olyan, hogy tökéletes. A hitelesség a fontos, ehhez pedig tudatosság vezet. El kell azt is fogadni, hogy nem lehetünk mindenben és mindig fenntarthatóak. Velünk is előfordult, hogy fákat szerettünk volna ültetni a környezet támogatásáért, és egy furgonba kellett beülnünk, hogy el tudjuk fuvarozni a növényeket. Kaptunk is olyan kommenteket, hogy miközben megyünk a környezetet védeni, szennyezzük is azt. De ez nem így működik. Azért, mert olykor nem tudunk fenntartható eszközökhöz folyamodni, attól még a tudatosságunk, a törekvésünk és szándékunk folyamatos lehet. Nem kell, hogy a fogyasztóknak lelkifurdalása legyen, ez fontos, a fenntarthatóság sem arról szól, ahogy annak képviselete sem jelentheti azt, hogy bűntudatot keltsünk magunk, esetleg mások számára.

D.Cs.D.: A fenntarthatóság lemondással is jár, az már eleve szép, ha valaki meg tudja vagy meg akarja fogalmazni, hogy lemond valamiről valami jobbért.

P.D.B.: Így van, az alkalmi lemondás is számít, sokat jelent, és a lényeg az, amit mi tehetünk a hétköznapokban. Ott tart a világ, hogy illúzió is azt hinnünk, hogy nagyon nagy változásokat elérhetünk, de számít a sok kicsi is, ezt tudnunk kell. Ha például valakinek gyermekei születnek, valószínűleg sokkal motiváltabb lesz a fenntarthatóságot képviselni.

D.Cs.D.: Velem is pontosan így történt. Amikor a gyermekem megszületett, akkor realizáltam, hogy jobb lenne természetközelibb helyen nevelkednie és úgy megtennie az első lépéseit, ez is fontos szempont volt nálam, hogy a Dunakanyarba költözzünk, ahol adott a jó tömegközlekedés.

P.D.B.: A túlfogyasztásnak óriási stopot kell mutatni, ha gyermekünk születik. Kell, hogy határok legyenek, mert rengeteg az impulzus, de ezek egyébként valószínűleg nem érdeklik a babát, a gyereket sem. Csak egy példa: nem feltétlenül élvezik annyira az új játékokat, ezért ezeket sem szabad felhalmozni. Az viszont jó praktika, ha kidobás helyett a már nem használatos játékokat továbbadjuk másoknak, főleg a rászorulóknak. A fenntarthatóság arról is szól, hogy a meglévő dolgokra vigyázzunk.

D.Cs.D.: Sajnos a ruhákat, eszközöket is úgy tervezik már, hogy van élettartamuk, méghozzá igen rövid…

P.D.B.: Igen, de kisebb időbefektetéssel és tudatossággal időtálló ruhatár kialakításával is lehet törődni.

Szülői minták és önazonosság

D.Cs.D.: Engem e a témák kapcsán nagyon foglalkoztat a digitális eszközhasználat problémája is. Egyrészt, mi felnőttek is mutatunk egy mintát a gyerekeknek, mennyiségit, másrészt a gyerekek is abba születnek, hogy máris odaragadhatnak a képernyőhöz.

P.D.B.: Szerintem a gyerekek mindenben másolnak. Nem úgy születnek, hogy érdekli őket a telefon, hanem úgy, hogy érdekli őket az, amit a szülei csinálnak. Sajnálom is, mert nekem például nincs időm olvasni, annyira sok a multitasking és a közösségi médiás inger az életemben, és mire olvashatnék, már fáradt vagyok. Viszont így is törekszünk arra, hogy legalább együtt a gyermekünkkel olvassunk. Limitálni kell a képernyő előtt töltött idejét, és rávenni, hogy érdekeljék az analóg dolgok is. Érdekes, mert a gyermekem nagyon nyitott a természet felé, engem is jóval közelebb visz hozzá, amióta velünk van. Ahogy a földbe belemarkol, játszik, nekem is ad vele. 
De mit kommunikál az ember mindebből? Nálam például a harmónia mindig fontos volt a social mediában: minél több téma kerüljön elő, de mindenből csak épp egy kevés. Persze vannak időszakok, amikor eltolódás van, mert idő híján vagyok. Összességében nehéz megmutatni a közösségi oldalaidon, ki is vagy te. Tervezek majd egy podcastet indítani, mert azt gondolom, hogy nem lehet egy posztba belesűríteni annyi jó gondolatot, amennyit értéknek éreznék.

D.Cs.D.: Ez egy nagyon jó felvetés. Épp egy podcast nyújthat kellő hitelességet, sokkal alkalmasabb a formátuma a gondolatok, tapasztalatok kifejtése miatt is.

P.D.B.: Igen, mert mitől lesz egy influenszer hiteles? A cselekvés erejétől mindenképp, szóval nem elég csak posztolni. Sokszor érzem, hogy vannak influenszerek, akik csak matekoznak, hogy jól mutat az oldalukon, ha sokféle dolog mellett állnak ki, de ettől biztosan nem lesznek hitelesek. Hiteles attól leszel, ha jól látható, hogy valami már természetes módon hosszú ideje az életed része. Rég voltunk egyébként már ilyenen, de nagyon szeretném visszahozni az életünkbe a szaporítótelep-felszámolást. Talán kevésbé szoktak erről így beszélni, de ez is a fenntarthatóság témaköréhez kapcsolódik, hiszen vannak életek, amiket behozol a saját életedbe, mint például egy háziállatot. Abban is lehetnének az emberek tudatosabbak, hogy ha van lehetőségük, inkább fogadjanak örökbe, de ha mindenképpen vásárolni szeretnének, akkor ellenőrizzék, hogy tenyésztőtől vigyenek haza házikedvencet, ne pedig szaporítótól. Jártunk olyan helyen Petivel, ahol láttuk, milyen helyzetben élnek állatok, és voltunk szaporítótelep-felszámoláson, ahonnan állatkínzókat vittek el bilincsben.

D.Cs.D.: És az ilyen szerelemprojektjeidhez mit szólnak a követőid?

P.D.B.: Egyre nyitottabban kezelik. Viszont sajnos azt látom, és ez el is szomorít, hogy az ilyen projektek elérése, az érdeklődés irántuk sokkal kisebb. Ha megosztok egy közös nyaralós képet a férjemmel, arra nagyobb az igény, mintha egy fontos ügyet támogatok éppen.

D.Cs.D.: Olyan, mintha tényleg a pénz lenne az Isten. Ha nem olyan történik, amiben látszik, hogy köze van a pénzhez, akkor az már nem is olyan izgalmas dolog…

P.D.B.: Szerintem az is a baj, hogy már minden bőven átpolitizált. Egy sima faültetésbe is – de a férjemről kikerülő focizós képbe is – bárki, bármikor politikai olvasatokat fog magyarázni, mert most ez a divat.

D.Cs.D.: A jövővel való foglalkozás neked szerelemprojekt, de rengeteg olyan véleményformáló van, akinek ez nem fontos. Szerinted lehet ezzel bármit kezdeni? 

P.D.B.: Ha valakinek ez nem fontos, de azt látja, hogy ez biznisz, és ezért felül a vonatra, az még rosszabb… 

D.Cs.D.: Mit ajánlanál azoknak, akik így működnek? Szerintem még az is több a semminél, ha legalább biznisz neki, mert akkor legalább próbál másokat befolyásolni valami jobbra. 

P.D.B.: Tud influálni olyan ember más embereket, aki nem hiteles benne?

D.Cs.D.: Szerintem nem.

P.D.B.: Én sem vagyok benne biztos.

D.Cs.D.: A Covid-időszak alatt az olvasásnépszerűsítés is ment sokaknál nagyon…

P.D.B.: És a sütés-főzés, meg még sok dolog. Összességében az influenszermarketing szomorú része, amikor arról beszélünk, hogy valaki a pénz miatt választ magának értékrendet. Egyébként fenntarthatóan élni a zajos social media közegben eleve baromi nehéz. Alap lenne lelassítani a mindsetünket, mert sajnos folyton azt kell érezned, lemaradsz. Talán az is segíti a fenntarthatóságot, ha lekapcsolódunk kicsit a közösségi médiáról, hozzájárulunk valamiféle lelassuláshoz. Én sem tudom jól csinálni, de nagyon vágyom rá, rajta vagyok. Például az is eredmény, ha nem zenét hallgatva, hanem zene nélkül sétálunk.

D.Cs.D.: Bámulni egy fát is máris jobb, és a kertészkedés is remek. A gyerekek számára is amúgy bármilyen játékot pótol a természetben fellelhető dolgok felfedezése.

P.D.B.: A férjem nagyobb természeti guru, mint én, és egyébként pusztán az, hogy magadnak termelsz, már sokat jelent. Szuper dolog, mikor kimész a kertbe és behozod a zöldséget-gyümölcsöt. De szomorúan látom, hogy sokak számára mit jelent ma a kert? Minél kevesebb élet, minél több mű dolog, mert így kevesebb a probléma is. Az élőkert hosszú távon a javunkat szolgálhatja, hiszen például lesznek fáid, lesz árnyékod is. A gyermekednek is meg kell értenie, hogy ami előtte van az asztalon, szintén egy természeti folyamat eredménye. 

D.Cs.D.: Te képviselsz valamit, de milyen nehéz ezt átadni úgy, hogy ebből elérés is legyen a közösségi médiában? 

P.D.B.: Sosem volt szempont a sok like, persze egy dalnál, produktumnál, műsoromnál örülök, ha van siker, de a social media oldalamon nem szeretném, hogy ez befolyásoljon, nem hagyom, hogy a követőkért, elismerésekért posztoljak. Ennek ösztönösnek kell maradni.

Kikapcsolás kézírással 

D.Cs.D.: Beszéljünk a digitális eszközhasználatról is. Milyen szerepet játszik a fenntartható fejlődésben?

P.D.B.: Démonizálni nem akarok, én is sokat köszönhetek a közösségi médiának. Anyaként nagyon jó az a kényelem, hogy tartalomgyártással bevételhez tudok jutni. De azt érzem, hogy az agyamat butítja a digitális eszközhasználat, néha az algoritmusból is elfelejtek kilépni. Azt érzem tőle, hogy egy burokban élek, ezért muszáj a valóságban találnom interakciót, hogy táguljon az érdeklődési köröm. Az elmagányosodás is nagyon félelmetes témája ennek. Az emberek ma már nem ülnek le együtt például tévét nézni, mindenki elvonultan a saját tartalmait fogyasztja. Nehéz az alkalmankénti digitális detoxnál többet tenni, de már az is rengeteget számíthat, ha néha leülünk kézzel írni.

D.Cs.D.: Nálam a diákoknak muszáj kézzel is írniuk. Igénylem, mert emberi lenyomat. A személyiséged, a nyelved, a meséid, történeteid is hozzákapcsolódnak a kézíráshoz, és ha nem gyakorlod, és ezek eltűnnek, gyakorlatilag te is eltűnsz.

P.D.B.: Igen, ez nagyon fontos. Szeretném kiemelni, hogy nem kedvelem, ha azt mondják rám, hogy ökoharcos vagyok, mert egyrészt nem szeretem a skatulyákat, másrészt nem is gondolom, hogy olyan szinten értenék ehhez, én csak igyekszem inspirálni az embereket, hátha jó változásokat hoznak az életükbe. A díjátadókon is nagyon furcsák a kategóriák, egyébként pedig belső fokmérő, nem számokban meghatározható, hogy ki tesz valójában a fenntarthatóságért.

D.Cs.D.: A fenntarthatóságot tudja szolgálni persze a digitalizáció, ami például a Covid alatt elég jó szolgálatot tett. A korábban személytelennek tartott platformokat elkezdtük emberibb dolgokra használni, szolidárisabbakká váltunk egymás iránt és ezen kapcsolatok kialakításában az online tér elengedhetetlen szerepet játszott. 

P.D.B.: Én ezt nem feltétlenül így éltem meg.

D.Cs.D.: Az online tér viszont rengeteget változott. 

P.D.B.: Igen, rájöttünk arra, hogy az online tér nélkül gyakorlatilag nem tudnánk érintkezni egymással. 

D.Cs.D.: Visszamentünk a digitális tér száraz, embermentes világába, vagy azóta visszatértünk az emberek közé? 

P.D.B.: Szerintem nem tudunk már igazán visszatérni, de ez nem feltétlenül a Covid miatt van így. Szakértő ugyan nem vagyok, de azt érzékelem, hogy az új generációk szorongóbbak az élettől, telefon helyett chaten kommunikálnak. Támogatnám, hogy visszatérjünk a közösségi programokhoz a digitális tér helyett. Lehet limitálni a telefonhasználatot, kihívásokat kell ezzel kapcsolatban szervezni. 
Számomra az is nagyon érdekes kérdés, mitől érzi az ember, hogy baj van? Attól lesz nagy változás, ha mondjuk hoznak egy törvényt, mennyi időt tölthetsz az online térben vagy mennyi szemetet termelhetsz, mennyit rendelhetsz online, stb.? 

D.Cs.D.: Mert mégis, mi motiválja az embert? Vagy az érdek vagy a félelem.

P.D.B.: Én hiszem azt, hogy vannak szerencsés találkozások márkák és influenszerek között, amikor organikusan tudnak jól működni a dolgok és az ember nem „dobja le magáról” a terméket. 

És szerintem mindenki influenszer a saját közegében, nem csak a közösségi térben. Amikor tanárként tanítasz valamit, vagy könyvet ajánlasz a barátaidnak vagy elkéred egy sütemény receptjét, mind befolyással bírnak a környezetedre. 

D.Cs.D.: Én is próbálom a hallgatókat befolyásolni, például a kultúrára, ami szerintem egy abszolút fenntartható dolog – ez számomra azt jelenti, hogy az értékeket igenis tartsuk meg. És ide tartozik a divat is – és erre nagyon nyitottak, járnak olyan tanfolyamokra, ahol megtanítják, hogyan foltozzanak, horgoljanak, javítsák meg a ruháikat. A fiatalok abszolút vevők erre, és épp ezért az influenszereknek hatalmas felelősségük van abban, hogy mit reklámoznak, mit csinálnak, mit mondanak. Jó példa, ha elmennek szemetet gyűjteni vagy akár csak egy napra is lemondanak autójukról. 

P.D.B.: Ezekkel a challengekkel meg tudják szólítani a diákjaidat? 

D.Cs.D.: Ez korosztálytól függ, a tizenéveseket még a kihívások el tudják érni. De az lenne a jó, ha a sok piciből összeállna egy szép hosszú történet.