hero
Kreatív
Becsült olvasási idő: 3 perc
A világ tele van jó energiával

Az MVM image-kampányt indított. 

EZ EGY KAMPÁNYBEJELENTŐ, AMELYET NEM A KREATÍV SZERKESZTŐSÉGE, HANEM A KAMPÁNY KÉSZÍTŐI ÍRTAK. IDE KATTINTVA KÜLDHETSZ TE IS SAJÁTOT!
A STÁBLISTA ÉS A KAMPÁNY BEJELENTKEZÉS UTÁN OLVASHATÓ.

Mikortól meddig fut a kampány, milyen felületeken:

Az MVM 2025-ös image-kampánya áprilisban egy teaser szakasszal indult, amiben a Föld napjához kapcsolódva tematizáltuk a természetből érkező jó energiákat. Ez a szakasz vizuálisan és üzenetében is előkészítette a májustól június közepéig tartó, nagyobb léptékű integrált kampányt, ahol már az emberi kapcsolatok és a mindennapi élet rezdülésein keresztül mutattuk meg, mit jelent a „jó energia”.

Az integrált kampányban az országos TV- és rádiószpotok mellett nagy hangsúlyt kaptak a digitális csatornák, a programmatic és social kampányok, az angol nyelvű reptéri megjelenések, valamint a sajtóanyagok, natív hirdetések és PR-aktivitások is. Köztéren klasszikus óriásplakátokon, CLP-ken, járműveken, valamint egy látványos full-branding felületen találkozhat majd a közönség a kampánnyal. A cél az volt, hogy minden érintkezési ponton következetesen jelenjen meg a „jó energia” koncepció, vizuálisan és tartalmilag is.

Kampánycél:

Az elsődleges célunk az volt, hogy a két éve újrapozicionált MVM márkát továbbfejlesszük egy olyan kommunikációs platformon keresztül, ami egyszerre erősíti a vállalat szakmai hitelességét és mélyíti az érzelmi kapcsolatot a fogyasztókkal.

„Szem előtt tartva a hazai kommunikációs kihívásainkat és nemzetközi piaci törekvéseinket, egy új, megkülönböztethető és érzelmileg is erőteljes márkaüzenetet dolgoztunk ki. A „Jó energia” kampánnyal az MVM olyan kommunikációs irányt határoz meg, amely túlmutat a hagyományos energiaszolgáltatáson. Célunk az, hogy a társadalom számára is kézzelfoghatóvá tegyük elkötelezettségünket a fenntarthatóság és a megújuló energiák iránt, miközben közelebb hozzuk az emberekhez az MVM-et” – fogalmazott dr. Bozóky Anita, az MVM kommunikációs igazgatója.

A kampány/reklám fő üzenete egy mondatban összefoglalva:

A világ tele van jó energiával. 

Kreatívkoncepció:

A jó energia nem csak kilowattokban mérhető. A jó energia lehet egy mozdulat, ami lendületet ad. Egy pillantás, ami megerősít. Egy érintés, ami közel hoz. Egy álom, ami messzire repít. Apróságnak tűnhetnek, mégis tele vannak energiával. A kampány célja, hogy emlékeztessük az embereket, hogy a jó energia nem egy távoli, elérhetetlen dolog, hanem a világunk természetes adaléka. Nem kell keresni, nem kell várni: elég csak észrevenni.

„Ritkán van olyan, hogy egy filmes koncepció szinte pontosan úgy valósul meg, mint ahogy azt az elején elképzeltük. Ehhez nemcsak óriási ügyféloldali nyitottság kellett, hanem elképesztő szakmai igényesség és vizuális ízlés is alkotói oldalról, amit Kostil Luka rendező és Aleksandar Košutić DOP hozott magával. Az, hogy filmre forgattunk nemcsak a látvány miatt volt fontos, hanem egy sajátos hozzáállást is adott: minden beállítás számított, minden döntés tudatos volt, minden felvételnek súlya volt. Ilyen fókusz mellett tényleg csak a legjobb pillanatok kerülhettek be a filmbe." – tette hozzá Ungor Tomi, a Lounge Design head of artja.

Érdekesség, behind the scenes:

A teaser szakasz épülethálói mind-mind saját animációval rendelkeztek, részben olyan elemekkel, amik csak sötétedés után váltak láthatóvá. Ezek az installációk nemcsak méretükben, hanem technikai megvalósításukban is figyelemfelkeltők voltak: összesen 870 méter LED-csík, 1600 méternyi kábelezés és 200 tápegység működtette a hálókat, minden mozgó fényrész külön vezérléssel futott. A teljes szerelvényezés kézi kivitelezéssel valósult meg.

A film teljes egészében 35mm-es nyersanyagra forgott, ez adta a képi világ karakteres, organikus minőségét. Különlegesség, hogy hagyományos, mozivászonra optimalizált kópiában is elkészült, így a 60 másodperces verzió a kampányidőszak alatt a mozikban is látható lesz.

A reklámok

 

Werkfilm:

Werkfotók:

Alkotók listája:

Megbízói oldal: MVM Energetika Zrt.

Kommunikációs igazgató: dr. Bozóky Anita

Márka- és marketing menedzsment osztályvezető: Szász Tamás 

Vállalati kommunikációs osztályvezető: Fáber Dániel

Senior kommunikációs szakértő: Ujlaki Adrienn

Senior kommunikációs szakértő: Nemes-Smucz Katalin

Senior média szakértő: Murányi Eszter

Senior social média szakértő: Tóth Kata

Senior PR szakértő: Toroczkai Zsolt

 

Ügynökségek

Kreatív ügynökség

Lounge Design 

Kreatívigazgató: Radovics Péter

Head of Art: Ungor Tamás

Head of Copy: Maróti Tímea

Creative Group Head: Királyfalvi Károly

Senior Art Director: Mondik Noémi

Kreatív Producer: Milián Ági

Produkciós menedzser: Kovács Andrea

Client Service Director: Végh-Tóth Cintia

Account Director: Kocsis Tímea

Senior Account Manager: Kolláth Rebeka

Senior Account Manager: Dorogi Kitti

PR

Lounge Communication 

Fejlesztési vezető, stratégiai tanácsadó: Leszák Tamás

Senior PR tanácsadó: Gáznár Norbert

PR account executive: Szücs Boldizsár

Social

DOT Creative

Operations and Client Service Director: Braun Annamária

Creative Director: Dobos Gábor

Senior Account Manager: Vágvölgyi Nóra

Account Director: Benke Orsolya

Senior Social Media Manager: Businszki Brigitta

Senior Social Media Manager: Farkas Viktor

Social Media Manager: Becker Elisa

Head of Art: Kolláth Gergely

Médiaügynökség: 

New Land Media

Ügyvezető: Hidvégi Krisztina

Média Csapatvezető: Dimethné Csornai Bernadett

Médiatervező: Melegh Noémi 

Produkció

Produkciós cég: Kinomoto

Rendező: Luka Kostil

Operatőr: Aleksandar Košutić

Producer: Vereckei Zsolt

Gyártásvezető: Szécsi Tamás

Utómunka: Egri Imre

Vágó: Gothár Márton

Colorist: Goran Todorić

VFX: JumpCut

Zene: Gryllus Ábris

Látványtervező: Illés Richárd