Kreatív: – Ön a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett. Hogyan lett a közgazdászból újságíró, majd az egyik legszínvonalasabb hetilap alapító főszerkesztője?

Vince Mátyás: – Tulajdonképpen véletlenül lettem újságíró. Egyetemi éveim alatt nem voltak különösebb riporteri ambícióim, még az egyetemi lapban sem publikáltam. 1969-ben kerültem szakmai gyakorlatra a Világgazdasághoz, amely – mint később számomra egyértelművé vált – akkoriban a Magyar Távirati Irodán kívül az egyetlen szerkesztőség volt, ahol biztosítva volt a világra való folyamatos kitekintés lehetősége. Ugyanis a lapnál első kézből értesülhettünk a világ eseményeiről: a magyar sajtóban egyedüliként adatott meg számunkra, hogy a nagy hírügynökségek (Reuters, AP-DJ, UPI) híreit közvetlenül és azonnal megkapjuk. Minden más magyar sajtóorgánum a Magyar Távirati Iroda által megszűrt és megválogatott hírekkel dolgozhatott csak. A Világgazdaságnál dolgozó újságíróknak így lehetőségük nyílt a politikai tisztánlátásra és a nyugati tényújságírás alapvető szakmai követelményeinek elsajátítására. Ez a tény egyszerre hatott pályaválasztásomra – a szakmai gyakorlatból újságíró gyakornoki állás lett – s későbbi pályafutásomra.

A hetilap létrehozása – a korra jellemzően – politikai döntés eredménye volt. A Világgazdaság körül ugyanis a lap nyíltsága, szókimondása, tényorientált hírközlése miatt kialakult egy feszült helyzet – még a lap megszüntetése is szóba került –, s e helyzet kompromisszumos feloldásaként jött létre a HVG, illetve került zárt terjesztésre a Világgazdaság. Végül is Gyulai István, a Világgazdaság főszerkesztője döntött: én leszek az újonnan induló hetilap főszerkesztője – ezzel 33 évesen rovatvezetőből az ország legfiatalabb főszerkesztője lettem –, és ő marad a napilap élén.

Kreatív: – Az 1979. június 7-ei megjelenés után a lap példányszáma gyakorlatilag folyamatosan emelkedett. Hogyan lehetett akkor sikeressé tenni egy beinduló lapot?

V. M.: – Rendkívül nagy hangsúlyt helyeztünk a szakmai minőségre és a korszerűségre mind a lap tartalmát, mind formáját tekintve. Nem titkolom, hogy mértékadó nyugati gazdasági hetilapok, hírmagazinok szolgáltak mintául a HVG létrehozásakor. A The Economist, a Der Spiegel és a Newsweek formája, belső tipográfiája, rovatszerkezete és tárgyilagossága mind a mai napig tetten érhetők a lapban.

Stílusunkat tudatosan közelítettük a köznyelvi felé, a pártzsargonból és a kor újságírására oly jellemző sablonokból nem csupán olvasóinknak, de nekünk is elegünk volt. Céljaink között szerepelt, hogy olvasóink megértsék: a gazdaság nem valamiféle rejtélyes, titokzatos dolog, hanem mindennapi életünk szerves része, s minden témának vannak gazdasági vonatkozásai. A HVG-ben kezdettől fogva igyekeztünk tömören, lényegretörően fogalmazni, a világot sokoldalúan és kritikusan szemlélni, még akkor is, ha ez nem felelt meg az aktuális pártvonalnak. A tényújságírás volt a célunk, szándékosan nem volt vezércikk a lapban, és háttérbe szorítottunk más publicisztikai műfajokat is.

Nagyon tudatosan alkottuk meg a lapban a címek rendszerét, következetesen alkalmaztuk a cikkek tartalmát összefoglaló ún. lídeket a cikkek elején, külön címlapfilozófiát alkottunk, átvettük az angol sajtóból a keretes szerkesztést, azaz a főcikkhez kapcsolódó kisebb anyagok keretbe tördelését, súlyt fektettünk a lap egységes stílusára, és ezért a szerkesztők elég rendesen átfazonírozták az eléjük kerülő anyagokat, egyszóval sok, akkoriban újdonságnak számító dolgot hoztunk a magyar sajtóba.

Kreatív: – A hetvenes évek végén szükség volt egyáltalán bevezető kampányra, hirdetők felkutatására?

V. M.: – A HVG nem valódi piaci körülmények között született, ennek ellenére indulástól presztízskérdésnek tekintettem a szerkesztés mellett a lap menedzselését is. A megjelenéskor akkoriban komolynak számító bevezető kampányba kezdtünk, például 15 ezer ingyen példányt küldtünk az első három számból egy gondosan öszszeállított címlistára, amelyben többek közt szerepeltek a Magyar Kereskedelmi Kamara tagvállalatainak vezetői és az MTESZ tagjai. „Sok hír, kevés szóval” – ez volt az induláskor megfogalmazott első szlogenünk, ezt az üzenetet igyekeztünk célközönségünk fülébe juttatni.

A Hírlapkiadó Vállalat, amely a HVG-t indulásakor kiadta, egyébként deklarálta, hogy – ellentétben a pártlapokkal – a HVG veszteségeit nem hajlandó finanszírozni. Ezt a lapgazda, a Magyar Kereskedelmi Kamara tette meg az első néhány évben. Mivel a kamara és mi is fontosnak tartottuk, hogy megszűnjön a deficit, nyereségessé kellett válnunk, és ehhez már akkoriban is kellettek a reklámbevételek. A hirdetések megjelenését magam is szorgalmaztam, mondván: egy komoly gazdasági lap nem létezhet nélkülük.

Kreatív: – Ha most indulna a HVG, akkor is ennyire könnyű dolga lenne?

V. M.: – Ma egészen más piaci viszonyok vannak, de bele mernék vágni. Az nyilvánvaló, hogy a gazdasági sajtó mindig is privilegizált helyzetben volt a hirdetési piacon. Ez ma is így van, és ez nagyon nagy előny. De minden siker a lap készítőin, az újságírókon és szerkesztőkön múlik: ha nincs kellő felkészültségű, szakmailag és morálisan magas szintű csapat, kicsi a siker esélye. Minőséget kell produkálni, s az olvasót partnerként kell kezelni. Az a tudatosság, ami a HVG elindításakor a legapróbb részletek megtervezésében is jelen volt, ma is eredményre vezetne. Az alaposság, a tényszeretet, az olvasóbarát és igényes újságírói mentalitás alapkövetelmények. Körülnézve a hazai sajtópiacon, azt kell mondanom, hogy erről ma sokan megfeledkeznek. Napjainkban elég általános a szakmai igénytelenség, és ezt persze az olvasók is megérzik. Pedig nem elég, ha csak megveszik a lapot, azt kell elérni, hogy szeressék, szívesen forgassák; a hirdetőknek is csak így éri meg termékeiket megjeleníteni.

Kreatív: – Milyen ismérvei lennének manapság egy jó hetilapnak?

V. M.: – Változnak az idők, változnak az olvasói szokások. Ám ma sem szégyen Nyugatra tekinteni, nyitott szemmel körülnézni az ottani médiában, ellesni a kilencvenes évek bevált megoldásait. Egy új lapnak célokat és arculatot kell teremteni, majd ennek az image-nek mindenben meg kell nyilvánulnia. Mindenre oda kell figyelni, hiszen „az ördög a részletekben lakik”, s ahogy már említettem: meg kell alkotni a címrendszert, egységes stílust kell teremteni, teamekben kell dolgozni, stb. És fontos ismerni a lap céljait a lap minden munkatársának. A marketingesnek pedig könnyű dolga lesz, ha világos szerkesztői koncepciót, prioritásokat kell eladnia.

A HVG indulásakor egyébként 12,5 ezer példányban jelent meg, és 1988-ra elérte a 180 ezres példányszámot. Ezt a növekedési ütemet ma valószínűleg nem lehetne megvalósítani, de a sajtópaletta még korántsem teljes, elférne rajta még néhány jó hírmagazin.

Kreatív: – Mit tehet az írott sajtó a jelenlegi helyzetben, amikor a napilapok példányszáma folyamatos csökkenést mutat, és az emberek egyre több időt töltenek a televízió előtt?

V. M.: – Ez világtendencia, sokat nem tehetünk ellene. A hírversenyt megnyerte az elektronikus sajtó – közte a jövőmédium, az Internet –, ez nyilvánvaló. Az elektronikus média egyébként az országos napilapoknak jobban árt, mint a hírmagazinoknak. Felgyorsult a világ, nem jut idő minden nap újságolvasásra. Hetilapokat, ezen belül a hírmagazinokat viszont szívesen olvasnak ma is, mert ezek révén az olvasó sokoldalúbban megismerhet egy-egy őt érdeklő témát: jó elemzést, történeti áttekintést, nemzetközi összehasonlítást kaphat, feltéve, ha színvonalas a lap. S szerintem ez a lényeg. A minőséget nemcsak az olvasók, hanem a hirdetők is megbecsülik, s így a televízió versenyével szemben is talpon lehet maradni.

Vince Mátyás, újságíró 1946. december 31-én született Budapesten.

A Marx Károly (ma: Budapesti) Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése (1966-70) után a Világgazdaság című napilap munkatársa. 1975–79-ig az újság rovatvezetője. 1979-ben megalapítja a Heti Világgazdaságot, melynek 1988-ig főszerkesztője. 1981 és 1985 között az Idegenforgalom című szaklap főszerkesztője is. 1988–90-ig Washingtonban a Transition című kiadvány alapítója, a Világbank szerkesztője. 1990–91 a Világgazdaság szerkesztőbizottságának elnöke, 1990–1992 a Figyelő Részvénytársaság igazgatótanácsának elnöke. 1991–92 a Napi Világgazdaság, illetve a Napi Gazdaság; 1992–94 a Teszt magazin, 1994–96 a Magyar Hírlap, 1996-tól a HVG elektronikus kiadásának főszerkesztője. 1992–94 az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület elnökségi tagja, 1991-től a Kopint-Datorg Rt. igazgatósági tagja. 1992–94 a Gazdasági Média kft. ügyvezetője. 1997-től a Media Europe Networks kft. igazgatósági tagja. 1993–94-ig a Budapesti Negyed szerkesztőbizottságának tagja.

1985–88-ig, valamint 1994-től a Magyar Újságírók Szövetségének elnökségi tagja, 1997-től alelnöke. 1989-ben Rózsa Ferenc-díjban és Opus-díjban részesült. Fő műve: Szenzáció, A XX. század a magyar napisajtó címlapjainak tükrében 1900–1990 (szerk. 1996)