A Közbeszerzési Értesítő szerint a bruttó 700 millió forint értékű megbízást ugyanaz az ügynökség nyerte, amelyik tavaly és idén is dolgozott az állami szerv kampányain.
Mint arról beszámoltunk, a MeH júliusban hirdette meg a médiafeladatokat, amelyért a most közzétett eredményhirdetés szerint három ajánlatot nyújtottak be.
A hirdetmény csak a nyertes nevét közli: a bruttó 700 milliós megbízást a Mediaedge:cia nyerte el. Ez az ügynökség már gyakorlott MeH-partnernek számít, hiszen tavaly is győzött az akkor 800 milliósra meghirdetett médiatenderen, majd februárban egy újabb hasonló összegű megbízást kapott.
Becsült olvasási idő: 0 perc
A régi partneré a MeH 700 milliója
Nem hozott ügynökségváltást a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) médiatendere.
