Becsült olvasási idő: 1 perc
Lefűnyírózzák a kormányzati kommunikációt
Több mint félmilliárd forinttal nyírják meg a kormányzati kommunikációs kiadásokat, és másfél milliárdot spórolnak az Új tulajdonosi program leállításával – írja a Népszabadság.

A lap információi szerint a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) sztornózta a szociális ellátórendszerekről szóló őszi kampányt, és visszamondta az Új Magyarország kiadvány legújabb számának előkészületeit is. A MeH ezeken kívül lekalapált a Kossuth térre szervezett karácsonyi rendezvény költségeiből, és 60-70 millió forinttal kevesebb jut a fogyatékkal élők társadalmi beilleszkedéséről szóló tájékoztatókampányra is. Ezek összességében több mint 400 millió forint megtakarítást eredményeznek a kormánynak. A leállított Új tulajdonosi program büdszéjének visszautalása 1,4 milliárd forint pluszt jelent az állami kincstárnak.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ) 200 millió forintos az előirányzott kommunikációs fék. Ugyanakkor az uniós forrásokra épülő tervek kommunikációja 85 százalékban szintén uniós forrásból valósul meg, vagyis az NFÜ tájékoztatási tevékenységét a Brüsszel felé vállalt kötelezettségek határozzák meg, nem a hazai szándékok – írja a lap. Ugyanakkor az NFÜ a MeH utasítására a tervezett kommunikációnak csak egy részét hajtja végre, így nem valósul meg a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) zárókampánya. Nem lesznek tévéreklámok, óriásplakátok és nyomtatott hirdetések sem: ez 200 millió forint átcsoportosítását jelenti. Visszanyesnek a pr-kampányokra fordított összegekből is.

Gyurcsány Ferenc pártlenök-miniszterelnök október végén jelentette be, hogy a kormány kizárólag a válsággal kapcsolatos tájékoztatásra költ, minden más kommunikációs költséget lefarag.

Emellett a Népszabadság arról is ír, hogy 80 millió forinttal megnövelték a 4-es metró pr-feladataira szánt keretet. A pénzből az európai képviselőket igyekeznek megpuhítani, Brüsszel ugyanis még idén dönthet a beruházás támogatásáról. A 4-es metró pr-feladatait a Sawyer-Miller Group látja el, aminek ügyvezetője, Bruck Gábor http://www.kreativ.hu/cikk.php?id=20471 korábban a Szabad Demokraták Szövetségének, valamint Demszky Gábor főpolgármesternek volt politikai kommunikációs tanácsadója. A Sawyer-Miller Group 2005 és 2010 között végzi a metró pr-tevékenységét 214 millió forintos keretösszegért, amiből eddig 183 milliót költöttek el.