A cikk eredetileg a Kreatív a 2024/9-10. lapszámában jelent meg.

Két évvel ezelőtt, 36 évesen egy cukorbeteg macskával költözött Budapestről Berlinbe. Az ötlet annak ellenére hirtelen jött, hogy 2015 óta már több alkalommal járt a német fővárosban, a kiköltözés gondolatát a 2021-es Berlin Atonal fesztivál erősítette meg benne. Ez a művészeti élmény mély benyomást tett rá, és villámcsapásként érte a felismerés: neki ebben a szellemi-kulturális pezsgésben kell élnie.

Mivel ebben az időben már szabadúszóként dolgozott állandó ügyfelekkel, a Covid idején pedig abszolút elfogadottá vált az online munkavégzés és kapcsolattartás, könnyedén mert lépni. Pedig nehézségei is adódhattak volna.

„Berlinben hatalmas a lakhatási válság, és ezt azzal tudom a legjobban alátámasztani, hogy százan jelentkeztünk arra a kis, 10 négyzetméteres szobára, ahol végül az első időkben lakhattam. Azt hittem, hogy egy macska majd hátrányt jelent a lakáskeresés során, de éppen miatta választottak engem. A lakótársamnak ugyanis szintén volt egy macskája, akire vigyáznom kellett, míg ő az év felét Tenerifén tölti, és ezért megvolt irántam a bizalma” – mondja. De nemcsak ez volt csodával határos Anikó berlini beilleszkedésében, hanem az is, hogy azonnal barátokra talált, egy Budapestről származó régi barátja személyében pedig szerelemre. Ha valaki azt gondolja, hogy akkor csak ennyi volt egy új élet pályájára ráállni, nagyot téved. 

Anikó ugyanis nyíltan beszél arról a nehézségről, amiről a külföldre költözők nem igazán szoktak: arról a kihívásokkal teli folyamatról, amelyben a hazájukat elhagyók megtanulják újradefiniálni önmagukat egy új országban.

„36 évig éltem Magyarországon és nagyjából tudtam, hogyan gondolkodnak az emberek. Mindegy, hogy ez tetszett, vagy sem, de azzal, hogy elköltöztem, eltűnt az ismerősség biztonsága. Mivel még nem beszélek túl jól németül, ezért a hivatalos ügyintézésben két lépés távolságra került tőlem minden. Az olyan egyszerű helyzeteket is újra kellett tanulnom, hogy hogyan működik ebben az országban az egészségügy és milyen, ha postára kell mennem. Ráadásul a német bürokrácia legendásan bonyolult, ezt leginkább akkor tapasztaltam meg, amikor vállalkozóként regisztráltak. Ez a sok apró dolog és a sok előre nem látható buktató nagyon kimerítő, mert átmenetileg elhalványul az emberben az az érzés, hogy átlátja a saját kis világát” – mondja Anikó, akinek egy másik új helyzettel is meg kellett küzdenie: életében először elkezdett állásinterjúkra járni.

Eredetileg japán szakon végzett az ELTE-n, és már végzősként látta, hogy valami más irányt kellene keresnie, mert nem akadémikus alkat. Először sminkmester lett, majd miután elvégzett egy DTP operátor képzést, szinte mindenhová beadta a jelentkezését. Köztük a Kreatív kiadójához, a PPH Mediához, ami az első munkahelye lett, és először arculati feladatokat kapott. Amikor megüresedett a Kreatív grafikusi posztja, rábízták a lap tördelését, a 2010-es évek közepén számos lapszám az ő vizualitását és keze munkáját őrzi. Ezután az InStyle-nál három évig tervező szerkesztőként dolgozott, majd a Spice Media Productions nevű német tulajdonú fotóstúdió art directora lett. Közben be-beestek a munkája melletti megbízások is, egyre több – például a 444 Makróját is ő készítette, és egy angliai székhelyű startupban működött közre grafikusként –, ezért a Positive Adamskynál már csak rövid ideig volt a csapat tagja, szabadúszó létre váltott.

Türelmes beilleszkedés

„El voltam kényeztetve, mert Berlin előtt én csak azt ismertem, hogy elmegyek kávézni egy megbeszélésre, majd két hét múlva szólnak, hogy enyém a meló.” 

Hallotta, hogy Németországban az első állást nehéz megszerezni, és ezt ő is megtapasztalta, de egy barátja segítette: jelenleg is egy szállítmányozási cégnek készít kiadványokat, illetve egy gyógyszercégnek dolgozik, ahol a grafikuscsapat fele magyar. Most is vannak magyar megrendelései, a magyarországi megbízókkal projektalapon dolgozik.

„A Kreatívnál kezdő koromban több kreativitást tehettem a munkámba, mint a mostani projektekben, de egyelőre nem bánom. Két éve élek Berlinben, ami azt jelenti, hogy még nagyon az elején járok. 

Először meg kellett érteni önmagam egy idegen környezetben, rá kellett jönnöm, hogy alapvetően én gondolom magam külföldinek, mert a külvilág nem kezelt másként. Viszont az olyan helyzetek mégis hatnak rám, amikor valaki nem, vagy csak kicsit beszél angolul, mert így a kommunikáció nem olyan gördülékeny és természetes, mintha egy nyelvet beszélnénk.”

Anikó szerint ez a két év türelemre tanította, és a jelenleginél egy pörgősebb, friss kreativitást igénylő munkával nehezebb lett volna átmenni azokon a lelki folyamatokon, amiről mesélt. Fél éve azonban már úgy érzi, megérkezett. Kulturális értelemben persze már az első percben így volt, hiszen folyamatosan járja Berlint, ami ma sokak szerint olyan, mint amilyen New York lehetett a hatvanas-hetvenes években. Egyik kedvenc helyszíne a Kraftwerk Berlin – ahol a cikk elején említett művészeti fesztivált is tartják –, de az úgynevezett foglaltházak is fontosak számára.

Egy időben szemben lakott a Liebig 34-gyel, ahonnan pár éve a berlini lakosság nagy ellenállása mellett lakoltatták ki az ott élő aktivistákat és művészeket. Megemlített még egy másik hasonló épületet is, ebben ma a Fotografiska Berlin működik. Számára a berlini művészeti közeg az éltető erő, és ez is hozzásegítette ahhoz az új irányhoz, ami megjelent az életében.

„A művészetek mindig vonzottak, és mivel nem ilyen közegből jövök, lépésről lépésre sajátítottam el a különböző fogásokat. Ezért kezdtem el most illusztrációt tanulni, egy barcelonai online kurzuson veszek részt.”

Anikó fejében az elmúlt két évben egyszer sem fordult meg az a gondolat, hogy visszaköltözik Magyarországra. Nehéz periódusában mellette állt kedvese, és támogatták őt az újonnan megismert barátai. Imádja Berlint, az emberek nyitottságát, sokféleségét, a lazaságot és a bohém figurákat. „Nem biztos, hogy mindig itt fogok élni, de még nem szeretnék elköltözni Berlinből. Ha hazamegyek, mindig jó érzés számomra a régi barátaimat, kedvenc helyeimet látni, de Budapest utcáin sajnos tapintható az elkeseredettség, a rosszkedv.