A nők lustábbak - vagy csak több jut rájuk?

A nők lustábbak - vagy csak több jut rájuk?

Ha belegondolunk, mi mindennek kell beleférnie egy-egy napunkba, akkor nehezen tudunk azonosulni azzal a megállapítással, hogy a női nem a lustábbik nem. Pedig egy kutatás szerint ez pontosan így van.

A magyar nők mosogatnak a legtöbbet

A magyar nők mosogatnak a legtöbbet

A macsók még mindig délen élnek, legalábbis ami a házimunkát illeti. A családon belüli házimunka alapján a legegyenlőbb társadalomnak a svéd számít, a nők azonban 60:40 százalékban ott is több terhet cipelnek. A legnagyobb eltérés a két nem otthoni szerepvállalása között Olaszországban és Spanyolországban mutatkozik. A mosogatás a legtöbb időt a magyar, a szlovén és az észt nők életéből veszi el.

Nem csinálok semmit, nem az én dolgom!

Nem csinálok semmit, nem az én dolgom!

A kamaszokat nehéz rábírni a házimunkára, hiszen úgy vélik, ez a szülők - leginkább az anya- dolga. Míg kisebb korukban szívesen segítenek, később messzire elkerülnék a vödröt, a lapátot és a mosogatószivacsot.

Ha a fű az égig ér – a fűnyírás nem játék

Ha a fű az égig ér – a fűnyírás nem játék

A fű lassan az égig ér – vagyis itt az ideje lenyírni. Bár jó mulatságnak látszik a gyerekeket is bevonni a munkába, ne feledjük, hogy a fűnyírás tipikusan nem az a ház körüli teendő, amiben a legkisebbeknek is részt kellene venniük.

Konyhatündérek, hagyományőrzők és a vacsorafőzés

Konyhatündérek, hagyományőrzők és a vacsorafőzés

A magyar háziasszonyok többsége ügyesen zsonglőrködik az idővel, így hetente legalább négyszer készít vacsorát, nyitott az új trendekre, hiszen ügyel családja egészségére. Mindezzel együtt a nők nagy része este egy óránál kevesebbet tölt a konyhában.

Intenzív házimunkával az emlőrák ellen

Intenzív házimunkával az emlőrák ellen

A kerti szerszámok, sőt a felmosórongy is hatásos fegyver lehet az emlőrák ellen – legalábbis is akkor, ha elég gyakran és elég intenzíven forgatjuk azokat. Az aktív életmód védelmet nyújthat a daganat kialakulásával szemben, és marylandi kutatók szerint a kellő fizikai igénybevételt jelentő kerti vagy házimunka tökéletesen megfelel a célnak.

A házimunka nem igazán férfias elfoglaltság

A házimunka nem igazán férfias elfoglaltság

A férfiak többsége eddig sem szívesen vette kezébe a porszívót, az eddigi gyenge érvek helyett azonban mostantól arra a tudományos kutatásra hivatkozva is könnyedén kibújhatnak a kellemetlen kötelezettség alól, miszerint a háztartási gépek által keltett elektromágneses hatás akár nemzőképtelenséghez is vezethet.

Óvjuk őket a széltől is – de leginkább a házimunkától

Óvjuk őket a széltől is – de leginkább a házimunkától

Egyre több szülő véli úgy, hogy a gyerekek dolga kizárólag a tanulás, ezért mind kevesebb az olyan gyerek, akinek állandó feladatot kell vállalnia a házimunkákból is. A szakemberek azonban arra figyelmeztetnek, hogy nem teszünk jót azzal, sőt hosszú távon kifejezetten káros, ha nem osztjuk meg a család körüli feladatokat már a legkisebbekkel is.