A Legfelsőbb Bíróság (LB) május 5-ei ítéletével jóváhagyta a Fővárosi Bíróság döntését, miszerint a British American Tobacco Pécsi Dohánygyár (BAT) Pall Mall márkájú cigarettájának 2007. január-februári ajándékosztással támogatott promóciói miatt korábban kivetett 300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot jogszerűen állapította meg a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH).
A BAT közleményében úgy reagált, hogy a vállalat az érintett promóciós tevékenységeivel – melyek az iparágon belül nem voltak egyedülállóak – az elsőfokú bírósági döntést követően azonnal felhagyott, és a bírságot még 2008-ban befizette. Hozzátették továbbá, hogy a vállalat üdvözli, hogy 2009. március elsejével olyan új reklámtörvény lépett hatályba, mely nem ad teret az egyéni jogértelmezések okozta félreértéseknek.
Mint ismert, az NFH másodfokú határozatát a BAT 2008 márciusában bíróságon támadta meg, az ügy pedig most zárult le.
A BAT a kampány kivitelezésését végző HPS ügynökségtől, valamint a promóció helyeit biztosító Spar-tól és Tescótól átvállalta a jogi felelősséget.
Becsült olvasási idő: 1 perc
Végső pont a BAT 300 milliós bírságán
A 2007 óta tartó BAT-per végére tett pontot a Legfelsőbb Bíróság. Az ítélet szerint a dohánygyár már korábban kifizetett 300 milliós bírsága jogerős.
