Becsült olvasási idő: 1 perc
Új vezető a Házipatika.com-nál

Kohanecz Margit irányítja a HáziPatika.com értékesítési csapatát. A poszton elődje, Balla Alexandra volt, aki közös megegyezéssel távozott a csoporttól.  

Szeptembertől Kohanecz Margit felel a HáziPatika.com csoport három portáljának értékesítéséért, így a HáziPatika.com, a Babaszoba.hu, valamint az 50plusz.hu portálok médiafelületeinek értékesítéséért.

Pályafutását a Medical Tribune orvosi szakkiadónál kezdte marketing és sales területen, később hirdetési igazgató lett. Közben a kiadó több szaklapot megvásárolt - köztük a Kreatívot is - és Professional Publishing Hungary névre váltott, majd 2007 áprilisában a turizmus divízióvezetőjének nevezték ki Kohanecz Margitot.

Ezután a PrintXBudavárnál kiadóigazgatóként folytatta pályafutását, később pedig megalapította saját marketing-tanácsadó cégét, amely az egészségszektorra szakosodott. A szakember korábban tanácsadóként kidolgozta a WebDoki.hu információs és továbbképző portál koncepcióját, majd stratégiájának végrehajtásában is együttműködött. 

Balla Alexandra, a HáziPatika sales csapatának korábbi vezetője közös megegyezéssel távozik a HáziPatika.com csoporttól.

A Házipatika csoport idén tavasszal került a Sanoma Media Budapest százszázalékos tulajdonába.