Szeptember 5-én nyit a Kieselbach Galéria kortárs egysége, a K2 (hol máshol?) a budapesti Falk Miksa utcában. A több mint 220 négyzetméteres kiállítótér két részből áll: az utcáról nyíló földalatti galériából és a félemeleti privát lakásból (K2 apartman).

“A K2 (Kieselbach Kortárs) egy kortárs képzőművészettel foglalkozó kereskedelmi galéria. Egy olyan kortárs intézmény, amely kutatja, elemzi, vizsgálja és bemutatja az elmúlt 80 év képzőművészetének legjavát, az 1945 utáni post war időszaktól a legfiatalabb mai alkotókig.”  

A K2 nem követi a Castelli-féle galériás modellt, vagyis nincs leszerződött művészgárdája, hanem nyitott az újdonságokra és a meglepetésekre. Keresi az együttműködést a művészeti színtér többi részvevőjével. Bár saját profillal rendelkezik, mégis az – aukciókkal, kiállításokkal, könyvek kiadásával foglalkozó – Kieselbach Galéria és Aukciósház részegysége. Elsősorban hazai képzőművészettel foglalkozik, de nemzetközi kitekintéssel.

A föld alatti galériatér nyitókiállítása egy vadonatúj jelenséggel, a mesterséges intelligencia festészetre gyakorolt hatásával vet számot. Batykó Róbert Cabin Crew című – az acb Galériával való együttműködésben megvalósított – egyéni kiállítása az AI-képkészítést ütközteti a kortárs festészeti gyakorlattal. Tárgyakkal összefolyó testek, hatujjú kezek, megfestett hallucinációk. Batykó, a 2000-es évek közepén induló művésznemzedék egyik legkarakteresebb, legismertebb és legsikeresebb képviselője.

Az emeleti privát lakástérben (K2 apartman) bemutatott másik nyitókiállítás, az Új színfolt egy művészettörténti utazásra invitál. A csoportos tárlat – a Jáky Gyűjtemény segítségével – hét évtizeden át mutatja be az új színek születésének összefüggésrendszerét, technikai és kultúrtörténeti hátterét…A nyitókiállítás az eltűnt színek nyomába ered, és megpróbálja rekonstruálni a friss színélményeket az elmúlt hetven év képzőművészetéből. A történet a korai Kádár-korban indul, amikor Kondor Béla és Barcsay Jenő újra felfedezte az ikonok aranyát, majd folytatódik az IPARTERV-nemzedék tagjaival (Keserü Ilona, Bak Imre, Nádler István, Fajó János), akik a ’60-as években forradalmi módon próbálták modernizálni a színspektrumot, import festékkel vagy akár műanyaggal. Azt lehetett hinni, hogy nincs már több új sáv a színkörön, de az újabb technológiák újabb színjelenségeket szültek, a fluoreszkáló „neonszínektől” kezdve (Mengyán András), az infrakamerás fotózáson (Horváth Gideon), a RAL-szabványok meghekkelésén (Kristóf Gábor) és a nonotechnológiás ultrafeketén (Koós Gábor) át, egészen a digitális napszín kikeveréséig (Sztojánovits Andrea).