hero
gy.zs.

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Új kreatív ügynökséggel dolgozik az Eucerin és a Hansaplast
Az ACG nyerte a megbízást.

A Beiersdorf Kft. 2021 végén meghívásos tendert hirdetett az Eucerin, illetve a Hansaplast számára, a tenderen három ügynökség vett részt. Az első forduló egy ár tender volt, ami alapján a második körben egy konkrét kampány kidolgozására kérték az ügynökségeket. Ennek eredményeként pedig 2022. áprilisától az ACG Reklámügynökség felel a két márka digitális és social kampányainak kivitelezéséért.  

„A kiválasztás során kiemelt szempont volt az, hogy a nyertes ügynökség értse az üzleti kihívásainkat, dinamikus, kreatív ötletekkel inspiráljanak minket és rendelkezzenek az igényeinknek megfelelő csapattal kezdve a social media managerrel, a házon belüli Salesforce és Sitecore IT szakértőn át, egészen a tapasztalt art directorig”- nyilatkozta Laczkó Csaba, az Eucerin és Hansaplast márka Senior Brand Managere.

„Ezúton szeretnénk megköszönni a VMLY&R-nek a közel egy évtizedes munkáját, együttműködésünk eredményeképpen számos sikeres kampányt valósítottunk meg.” - mondta Nagy György, az Eucerin és Hansaplast márka Business Unit Managere.

„A tavalyi év az ACG Social & Content divíziójában a növekedésről és a stabilizációról szólt. Egyre nagyobb erre a szakterületre dedikált kreatív és social media manageri csapatunk így nagyon nagy lendülettel vetette bele magát a Beiersdorf márka tenderfeladatába, kiegészülve a digitális csapat kompetenciájával, mert úgy éreztük, hogy két ilyen love brand nem hiányozhat a portfóliónkból. Nagy örömünkre szolgál, hogy egy olyan ügyfélre találtunk, aki értékeli a kreatív megoldásainkat és ötleteinket, így közösen tudunk kísérletezni a jövőben újabb és újabb lehetőségeken.” - Bujdosó-Nagy Bianka, Integration & Social Media Director ACG.

Az Eucerin & Hansaplast márkák média kommunikációjáért továbbra is a Wavemaker felel, a PR feladatokat pedig az Eurolex Consulting Kft. látja el.