hero
Kreatív

Rovat:

Reklám, Média
Becsült olvasási idő: 2 perc
Médiatanács: csekély bevételért kockáztatja a független média gazdasági alapjait a reklámadó

A Médiatanács arra kéri az Országgyűlést, hogy törölje az adótörvény-javaslatból a reklámadó újbóli bevezetését. 

A Médiatanács álláspontja szerint a magyar médiapiacnak kiszámítható működési környezetre, nem pedig újabb különadóra van szüksége. A testület úgy látja, hogy az elmúlt 16 év állami beavatkozásai, különösen az állami reklámköltések politikai szempontú elosztása, már jelentősen torzították a médiapiacot.

A 2014-ben bevezetett, majd 2019 júliusa óta nulla százalékos kulccsal működő reklámadót a kormány 2027. január 1-jétől élesztené újra, 0–7,5 százalék közötti sávos kulcsokkal. A várt költségvetési bevétel mintegy 14 milliárd forint, a Médiatanács szerint azonban ez aránytalanul nagy terhet róna a hazai médiavállalkozásokra.

A testület 2025-ös pénzügyi adatokra hivatkozva arra figyelmeztet, hogy az adó az RTL üzemi eredményét veszteségbe fordíthatná, a TV2 nyereségét pedig jelentősen csökkentené. A már most is veszteséges kiadóknál a tőke feléléséhez vezethetne, miközben a hírszolgáltatástól, a saját gyártású tartalmaktól és a fejlesztésektől vonna el forrásokat.

A Médiatanács állásfoglalásának teljes szövege itt olvasható. 

A globális digitális platformoktól várt adóbevétel is bizonytalan: a korábbi szabályozás idején a nagy szolgáltatók reklámbevételeinek jelentős része adózatlan maradt, az adót pedig egyes piacokon a hirdetőkre hárították át. Ez végső soron a magyar hirdetőket, köztük a kkv-kat is terhelheti. A Médiatanács szerint a növekvő adóterhek akár a médiacégek külföldre költözését is ösztönözhetik.

Az állásfoglalás további kifogása, hogy a javaslat megfelelő hatásvizsgálat nélkül került az Országgyűlés elé, holott ezt az európai és a magyar jogszabályok is előírják. A Médiatanács ezért a reklámadó elvetését, illetve minden médiapiacot érintő különadó előtt kötelező hatásvizsgálatot sürget. Ha az adót mégis bevezetik, a terhek minimalizálását és a szabályozás egy év utáni felülvizsgálatát javasolja.

A reklámadót 2014 júniusában vezette be a kormány a reklámok közzétételéből származó árbevétel megadóztatására. Az eredeti szabályozás erősen progresszív volt: hat adósávot alkalmazott, 0 és 50 százalék közötti kulcsokkal. Az 500 millió forint feletti reklámbevételre már 40 százalékos adókulcs vonatkozott, ami különösen az RTL-csoportot érintette hátrányosan. A szabályozás emiatt már a bevezetésekor komoly piaci és politikai vitákat váltott ki.

2015-ben uniós kifogások nyomán módosították a rendszert: a progresszív sávokat kétkulcsos modell váltotta fel. A 100 millió forint alatti reklámbevétel adómentes lett, az e fölötti részre pedig 5,3 százalékos kulcs vonatkozott.

2016-ban az Európai Bizottság állami támogatási szempontból kifogásolta a szabályozást, mert álláspontja szerint a sávos adóztatás a kisebb vállalkozásoknak indokolatlan előnyt biztosított a nagyobbakkal szemben.