Nálam a családalapítást és azzal együtt a gyermekvállalást az élet maga hozta, a döntést nem előzte meg egy ennyire tudatos folyamat, vagyis nem azt néztem, hogy megteremtettem-e már annak az anyagi alapjait, hogy gyerekem lehessen. Vagyis, nem számolgattam! Amikor viszont találkoztam azzal az emberrel, akiről úgy gondoltam, na, vele érdemes, akkor gondolkodás nélkül belevágtunk.
Az életben szerintem sokkal spontánabbul, vagy lehet, hogy úgy pontosabb, sokkal véletlenszerűben alakulnak a dolgok. Én például akkor lettem sikeres és népszerű a választott szakmámban, amikor egyébként is egy magánéleti vákuum vett körül. Vagyis egyáltalán nem esett nehezemre karriert építenem, mert éppen nem kellett senkire se tekintettel lennem. Persze ennek része volt az is, hogy társ hiányában egyfajta pótcselekvésként is felfogható volt az, hogy annyi mindent elvállaltam, hogy szinte habzsoltam a munkát. Abban az időben, és most egy kicsit sarkítva fogalmazok, gyakorlatilag ez volt az egyedüli elfoglaltságom, nem kellett megosztanom az időmet senkivel és semmi mással.
A gyerek születése, gondolom, mindezt alaposan megváltoztatta.
Egyik pillanatról a másikra kellett átstrukturálnunk az életünket, de amennyire radikális volt a váltás, annyira volt egyszersmind természetes folyamat is. Egyáltalán nem éreztük azt, hogy meg kellene erőszakolnunk magunkat. Közös döntéseket hoztunk, tudatosan és előre tervezve. Én azonnal minden fellépésemet, munkámat lemondtam, és bár komoly tartalékaink nem voltak, mégis úgy számoltunk, hogy egy alacsonyabb fordulatszámon élve is viszonylag normális életfeltételeket tudunk magunknak biztosítani. Úgy terveztem, hogy egy-két évre kivonom magam a forgalomból. Az első időben amúgy is mindent felülírt a gyerek, az életünket gyakorlatilag hozzá igazítottuk.
A show-business szakmában azért nem különösebben szokták jó néven venni a hosszabb ideig tartó „hiányzásokat”, vagyis gondolom ez is közrejátszott abban, hogy viszonylag hamar visszatért a színpadra. Anyagi természetű megfontolás is közrejátszott a döntésben?
Magyarországon gyereket nevelni nem olcsó mulatság. Ennek ellenére próbáljuk normális keretek között tartani a költéseinket. Nem járattuk alapítványi óvodába és most se járatjuk alapítványi iskolába a kislányunkat. Próbálunk neki mindent megadni, de hangsúlyozom: értelmes keretek között. Egy olyan értékrendet szeretnénk most megalapozni nála, hogy, amikor felnő, ne érje csalódás. Egy olyan világot teremtünk neki, amit majd ő is reprodukálni tud a maga számára, ha ezt akarja. Se azt nem akarom, hogy túlnyújtózkodjunk azon a képzeletbeli takaró alatt, de azt se szeretném, ha szükséget szenvedne bármiben is. Szerintem az csak másodsorban pénzkérdés, hogy mit nyújtunk a gyermekünknek, egy stabil és mértéktartó értékvilág felmutatása a számára legalább annyira fontos a jövőbeli élete szempontjából, mintha most drága ajándékokkal halmoznánk el.
Amit eddig elmondott, abból egyértelmű a számomra, hogy nagyon tudatos abban, mire és mennyit költ. Abban is a nagyfokú tudatosság vezérli, hogy mit vásárol meg a gyermekének?
És nem csak neki! Azt is nagyon megnézem, hogy mi, a szülök, mit eszünk, mit iszunk, milyen ruhába járunk, hová megyünk, ha van egy kis szabadidőnk. Szeretnék még sokáig a gyerekemmel lenni, szeretném látni, ahogy felnő, ezért gondot fordítok a saját egészségemre, nagyon odafigyelek mindenre. Itt is a tudatos, a hosszú távú szempontokat figyelembe vevő tervezés jellemzi az életünket. Jót és minőségit szeretnénk mindenből, és bár ez nem olcsó mulatság, ennek hajlandóak vagyunk megfizetni az árát. Persze ezt is hangsúlyozom: értelmes keretek között. A minőség és a sznobéria között van egy értelmes határ, mi ezt igyekezünk belőni.
Most például azon dolgozunk, hogy a gyerekünk valahogy kezdjen tisztában lenni a pénz értékével. Az „anya, ezt vedd meg, azt vedd meg” korszakunkat éljük éppen, és tíz kívánságból általában öt teljesül, ötre viszont azt kell mondjam, hogy kislányom, ez nem megy. Viszont mindkét esetben megindokolom, hogy miért döntöttem úgy, ahogy döntöttem.
Mennyire van külön élete egy szülőnek, és ezt mennyire tudja Ön megélni?
Ironikus megközelítésben erre csak azt tudom válaszolni, hogy bizony „van élet a halál után is”. Vagyis, amiért szülő lesz az ember, ha kellő tudatossággal él, nem veszti el saját személyiségét, az individualitása nem sérül. A hangsúly nagyon erősen a tudatosságon van. Természetesen van külön élete az embernek, de azt nagyon abban a rövid időszakokba kell belepasszíroznia, amikor tud magának lopni egy kis szabadidőt. Ezzel ez a „saját” idő nagyon intenzívvé is tud válni. Amit pedig ilyenkor csinálok, annak nagyon értékesnek is kell lennie, másként fogalmazva, annak a pár órának nagyon rólam kell szólnia, nagyon a javamat kell szolgálnia. Ezt röviden úgy tudom megfogalmazni, hogy ekkor a „well being” a döntő, vagyis olyanokat csináljak, olyan aktivitásokban vegyek részt, ami nekem tényleg jót tesz, kikapcsol, ellazít.
Mit tesznek, amikor egy kicsit több idejük van?
A mi életünkben talán egyetlen luxus van: az utazás. Amikor eljön a szabadság ideje, egy, vagy akár két hét, felkerekedünk és utazunk. Ha nagyon rövid az idő, és nincs lehetőség az előzetes szervezésre, befizetünk valami jó útra. Itt is elsődleges szempont, hogy ne valami luxusapartmanban szálljunk meg, hanem inkább lássunk többet, érjen minket több élmény. Ha pedig van rá energiánk, akkor magunk szervezzük meg az utazást, „nomádozunk” egy kicsit. Bár ma már ez sincs „ingyen”, ha igényesen akarunk utazni, annak is komoly költségei vannak. És mi igényesen akarunk utazni, de ismét csak hangsúlyozom: értelmes keretek között!
Szponzorált tartalom, a cikk megjelenését a TV2 támogatta.
