Félreértés ne essék, a fizetős médiaegyüttműködések létjogosultsága elvitathatatlan, hiszen nem mindegy, az adott hír-márkareklám skálán hol helyezkedik el a sajtóanyagunk. Ha az említett skálán a márkareklám felé tendál, szerintem is csak a szponzorált megjelenés jelenthet megoldást, ellenkező esetben csak erodáljuk az adott hírportál hitelességét. A skála másik végpontjával is találkoztunk már, hiszen, ha visszatekintek mondjuk öt évvel ezelőttre, egyfelől már kicsit szürreálisnak hat, milyen volt a Covid x-edik hulláma közepén létezni és dolgozni, másfelől élénken él bennem, mennyire ki voltak éhezve az emberek, így pedig a médiumok is a pozitív hírekre, érkezzenek azok bármilyen, újságírói vagy PR-es forrásból.
Szerintem az említett két végpont között valahol középen lenne a realitás, gondoljunk csak a kecskére és a káposztára, de itt érkezik meg az egyenletbe a gazdasági valóság.
Április 12-én felborult ugyanis az az érzékeny status quo, amely nagyon hosszú idő alatt alakult ki Magyarországon.
Ennek jelentős részét az állami hirdetésekkel kis- vagy nagyobb mértékben kistafírozott portálok, másik oldalról – a kisebb részét – pedig a független és/vagy kormánykritikus portálok alkották. Előbbieknek eddig marginális anyagi érdekük volt a vállalati sajtóhírek megjelentetésében, utóbbiaknak viszont ez a bevételi oldal a részét képezte. Ilyen formában pedig a mezei PR-es tudta, melyik portált milyen proaktív hírrel érdemes megkeresni, mikor ütjük át azt a bizonyos ingerküszöböt, ami organikus megjelenéshez vezethet.
Ez a változás vezetett oda, hogy a portálok előbb említett, első csoportba tartozó jelentős részének hirtelen anyagi érdeke lett a vállalati sajtóhírek megjelentetése, jómagam is egyre többször találkozom olyan értékesítőkkel, akikhez az elmúlt évtizedben nem volt szerencsém, ráadásul szokatlan, szinte jordan belforti dinamizmussal próbálnak különböző konstrukciókat értékesíteni.
A második csoport esetében a változás inkább erőforrás-alapú: egyszerűen a jelenlegi, turbulens időszakban mindenkire szükség van a fedélzeten. Ha már a hajós hasonlatnál maradunk, a hajó legénysége nem viharos időben fog kiülni a fedélzet szélére pecázni, ilyenkor egyszerűen kevesebb idő marad a vállalati hírek közötti szemezgetésre is.
Így, a választások után egy szűk fél évvel ezt olyan aspektusból is nézhetjük, hogy
akik a kommunikációs szakmában fundamentális változásokra számítottak a politika miatt, azoknak bizony csalódniuk kellett.
Egyes portálok eltűntek, mások karcsúbbak lettek, születtek újak is, de a működés alapja ugyanúgy a gazdasági realitás, még ha változtak is a körülmények. A már említett gazdasági realitás pedig azt diktálja, hogy az olvasót, nézőt és követőt még mindig sokkal jobban érdekli a közélet és a politika, mint a vállalati szféra.
Ehhez kapcsolódik, hogy nemrég egy szakmai rendezvényen nagyon érdekes beszélgetést volt lehetőségem meghallgatni az egyik vezető kereskedelmi tévé hírigazgatójával, ahol pont érintettük azt a kérdést is, mivel kerülhet be az általunk képviselt cég a híradóba. Alapból ugye a szenzációt a negatív hírek jelentik (felrobbant, szennyezett, kirúgott stb.), a pozitív oldalról pedig a beruházás-támogatás lehet értékes – feltéve, ha olyan napot fogunk ki, amikor a hírdömpinget nem a vezető politikusok kalandjai jelentik.
Ebben az organikus-fizetős, pozitív-negatív koordinátarendszerben, valódi kihívást jelentő környezetben megtalálni a proaktív sajtóanyagunk helyét nem egyszerű, kicsit olyan, mint a kanál élén fennmaradni: nagyon vékony a határmezsgye, mikor kerülünk a domború és mikor a homorú oldalra. Az elmúlt hónapokban ez az él még vékonyabb lett, szinte már papírvékonyságú, de a jó hír, hogy még létezik.
Nekünk, PR-eseknek pedig innentől az a házi feladat, hogy megtaláljuk a helyünket ezen a papírvékony élen is.
Ez egy véleménycikk, a benne foglaltak a szerző személyes-szakmai véleményét tükrözik, nem feltétlenül egyeznek a Kreatív szerkesztőségének álláspontjával.
Trosits Balázs
Közel egy évtizednyi marketinges és B2B kommunikációs vállalati tapasztalattal váltott ügynökségi oldalra 2019-ben. Az Avantgarde Group csapatának tagja azóta is, 2023 óta immár Key Account Manager pozícióban. Az elmúlt években főleg az energetika területéről érkező ügyfelek sajtókommunikációjáért felelt, eszköz- és szolgáltatói oldalról egyaránt.

Borítókép: Trosits Balázs / bluebudgie (pixabay)

