2008. május 04. 14:00
Tóta W. Árpád - Plakátmagány
Futótűzként, úgymond, terjed a híre Sao Paolónak, a hősök városának. Tudniillik ott betiltották az óriásplakátot en bloc, és nevezék ezt clean citynek, tiszta városnak. Ami nyilván túlzás, Sao Paolo koszos egy város, van például három repülőtere, és a közlekedést főleg autóval meg busszal oldják meg. De óriásplakáttól mentes, az tény.

A reklámszakma természetesen nem barátja a clean city movementnek, merthogy ez már mozgalom. Hiszen jó pénz van azokból a plakátokból. Általában a reklám hatókörét kurtító kezdeményezések szembetalálják magukat azzal az érveléssel, hogy hát hiszen ez egy művészet, egy köztéri art, egy freskó, na. Amire nyilván van példa, még ma is előfordul, hogy egy-egy kreatív csinál valami kreatívat. De ugyanakkor nehéz volna vállalati esztéta nélkül bizonyítani, hogy a csirkecombot ábrázoló, Csirkecomb 499,- Ft című munka akkorát tesz hozzá a közművelődéshez, ami indokolná a felület volumenét.

Úgy átlagban elég visszataszító látvány egy óriásplakát, ez már igaz. Betiltsuk? Nos, ez viszont nem ilyen egyszerű. Ezt azért érdemes végiggondolni, mert csak idő kérdése, hogy az ötletet nálunk is felkapja a Védegylet vagy a köztársasági elnök. A döntéshozókat, ha asztalukra kerül az ügy, aligha hatja meg, hogy a plakátok több tucat kreatívügynökségi dolgozó, médiavásárló és hasonló megélhetését biztosítja. Úr adta, úr elvette; végül is nincs az megírva, hogy a Csirkecomb 499,- Ft közzétételéért teremgarázs járna, meg kokain, meg félvér kurtizánok.

Ráadásul ez egy látszólag olcsón bevezethető rendelet: betiltjuk az óriásplakátot, ezt kinevezzük környezet- és kultúravédelemnek, aztán mondunk róla a tévében valami baromságot.

Az mindig a legkönnyebb megoldás, hogy odacsördítünk a piacnak, a reklámnak, a tőkének. Jelentős rövid távú előny nyerhető ezzel Kádár népe előtt. Egészen addig, amíg ki nem derül, hogy a piacnak mindenki része. Nemcsak az a roncs elme, aki a Fukar-plakátokkal vagy a Media Markt-kreációival sokkolja a városlakókat, hanem egy egész embergombolyag, akik enélkül rosszabbul élnének.

Nem véletlenül vannak ott azok a plakátok, ahol voltak Sao Paolóban is korábban. Létezik ugyanis a tömeg, ami igényli ezt a fajta tájékoztatást, és képes odamenni az Auchanba csirkecombért. Közben persze vesz egy csomó mindent, ami nem is volt kiplakátolva, meg nem is olcsóbb, mint máshol, de hát így megy ez. Lényeg, hogy a plakátnak köszönhetően árufeltöltők, pénztárosok és részlegvezetők jutnak megélhetéshez. Kevesebb plakát egyenlő kevesebb munkahely. Vagy még több szórólap, amitől megint csak nem lesz cleanebb a city.

Ez az, amit mifelénk nem szokás végigmondani, ha egyszer megszületett a jól eladható ötlet. Tiltsák be, oszt annyi. Esetleg bilincseljük magunkat egy citylighthoz. Ugyanez megtörtént már vízierőmű-, atomerőmű- és radarügyben. A buta hippipolitika megtalálja a közönséget óriásplakát nélkül is.

Magyarországon azonban nem kell attól tartani, hogy a brazil radikalizmus felforgatja a köztéri piacot. Mi ettől védve vagyunk, csak sajnos nem azért, mert óvatos és felvilágosult nemzet lennénk, amely ódzkodik a végletes megoldásoktól. Nem vagyunk azok, viszont korruptak igen. Itt nem lesz plakáteltakarítás, akárki kerül is hatalomra. Még az illegális plakátok is maradhatnak, hogyisne maradhatnának. Már amennyiben a helyben győztes párt házicégéhez tartoznak. A clean city legfeljebb a többiekre vonatkozik. A mi kutyánk kölyke is az utcára szarik ugyan, de az a mi kutyánk, és kész.

Elműködik ez így végül is, a Csirkecomb 499,- megtalálja a helyét, mindegy neki, hogy Europlakát vagy Multireklám. Csak valahogy ettől a szagtól egyre szimpatikusabb lesz a buta hippipolitika.