hero
2020. március 25. 17:35
Taxisok a védekezésért
A taxis társadalom összefogásának lényege, hogy egy-egy fuvarral segítsenek azoknak az orvosoknak és ápolóknak, akik számára nem megoldott a kórházba bejutás vagy egy kemény, hosszúra nyúlt műszak után a hazajutás. 

A fuvarozók ezt saját zsebből, önkéntes alapon állják, így teljesen jogosan felhívják a figyelmet arra is, hogy csak az éljen a lehetőséggel, akinek valóban szüksége van rá:

  • intenzíven, onkológián, radiológián, sebészeten, szülészeten, beteg, idős emberek mellett dolgozó orvosok,
  • ápolók, a vírus elleni védekezésben közvetlenül részt vevők, idős korú, de aktív dolgozók

– írják, mivel sajnos már  történt visszaélés.

A felhíváshoz már több száz taxis csatlakozott, önállóan, taxi társaságoktól függetlenül. Bár a koronavírus-járvány, illetve a turizmus szinte teljes leállása miatt a taxisok nagyrészének napok óta nincs egy fuvarja sem –  mégis minden egyéni problémát félretéve ajánlották fel a segítségüket. 

Horacsek Róbert, az akció egyik szervezője újságíróknaki elmondta: "A taxisok eddig még mindig megmutatták, hogy bajban lehet rájuk számítani”. Horacsek hozzátette: már több százan vannak és számuk napról- napra nő. Még vidéki taxisok is jelentkeztek, hogyha vidékről kellene vinni védekezésben résztvevőt a fővárosba, esetleg orvost, ápolót, mert a kialakult helyzet miatt ott van rá szükség, akkor az akár több száz kilométeres utat is vállalják. (Ez utóbbit benzin áron, a fővároson belül teljesen ingyen).

A védekezésben résztvevőktől azt kérik, hogy lépjenek be a „Taxisok a védekezésért” nyilvános Facebook csoportba és fuvarigényüket elősorban itt jelezzék. Az önkéntesek közül, aki közel van és az adott időpontban menni tud, jelentkezik.

Aki nem használ Facebookot, vagy valamiért nem éri azt el, a +36-30/593–85-26 telefonszámot is hívhatja.

Szabadjelzőkkel az egészségügyért

A Sárgalz Taxisok blogján újabb kezdeményezésről olvashatunk: "Sokan tapsolnak, mi, taxisok pedig segítünk, amiben tudunk. Ezért a taxisok március 26-án a Hősök terén világító szabadjelzőkkel és rövid dudaszóval köszönik meg az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját és mutatják meg összetartozásukat és összefogásukat ebben a nehéz helyzetben.Természetesen továbbra is örömmel visszük a védekezésben dolgozókat ingyenesen, amíg bírjuk erővel és anyagilag.

FIGYELEM! Az egészségügyi helyzetre és az országosan kihirdetett vészhelyzetre való tekintettel NEM SZÁLLUNK KI A KOCSIKBÓL. Megállunk, összerendeződünk, dudálunk, világítunk és utána haladunk tovább, segíteni."