A távozó elnök megnyitó beszédében elmondta, hogy az Andrássy úti székház és a kihasználatlan balatonszéplaki üdülő „romjai alól az utolsó pillanatban” mászott ki a MÚOSZ. A Vörösmarty utcai székház és a tihanyi üdülő felújításával a szövetség megteremtette a szervezet megújulásának infrastruktúráját. „Fenntartható fejlődést hagyok hátra, ami ugyan jó szervezést és gazdálkodást igényel, de megvalósítható” – fogalmazott Eötvös Pál.
Tóth Károly a decemberi tisztújításig szóló mandátumának idejére markáns érdekvédelmet, közéleti szerepvállalást és további aktivitást ígért a szervezet gazdasági menedzselése terén.
A küldöttek az Alapszabály módosításáról megkezdett vitát két hét múlva folytatják, a mai ülés napirendjén szerepelt Érdekvédelmi Kódex és Etikai Kódex módosításával együtt.
A MÚOSZ gazdálkodását a Magyar Narancs múlt heti számában ért bírálatra reagálva, a cikkben szereplő állítások kivizsgálásával a küldöttgyűlés megbízta az Ellenőrző Bizottságot.
