Maratoni, közel nyolc órás zsűrizés után alakult ki a 2011-es Arany LolliPOP, a fogyasztói és B2B promóciók kreatívversenyének shortlistje, ugyanis nem kevesebb, mint 122 nevezés érkezett idén 22 kategóriában a Kreatív Csoport által szervezett megmérettetésre a végleges, október 21-i nevezési határidőig.
A szakmai zsűri végül 18 kategóriában 51 shortlistes helyezést osztott ki összesen 48 nevezés között. A pályaművek a pos-anyagoktól a céges rendezvényeken át az integrált btl-kampányokig nagyon széles skálán mozogtak, persze voltak kifejezetten népszerű kategóriák is. Ide sorolhatók az installációk, melybe 21 nevezés érkezett, valamint a speciális POS és a tartós displayek kategóriák 11 illetve 10 nevezéssel.
Az egyes kategóriát helyezéseit összesítve kialakuló év ügynöksége díjért idén komoly verseny várható. A shortlistből látható, hogy számos olyan ügynökség van, amelytől több munka is a döntőbe jutott. A díjat tavaly a HD Group nyerte. A díjakat egy buli kíséretében adjuk majd át november 22-én kedden, este 8 órától a Dobozban.
A zsűriben Kovács Dávid, a Bols Hungary marketingigazgatója, Kelemen Csaba, a Lauritzen tulajdonosa, Szabó Béla, a Vodafone marketingkommunikációs igazgatója, Tordai Bálint, a Bo Event ügyvezető igazgatója, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) btl-szekciójának alelnöke, valamint Szerényi Szabolcs, a Kreatív szerkesztője foglaltak helyet.
A 2011-es Arany LolliPOP verseny shortlistje |
„A kis gyufaáruslány" karácsonyi képeslap, Brand Avenue „Feladom a haverom” – álláshirdetési nyereményjáték, Lowe GGK 10 dolog, amit ne csinálj…, PlotPoint, Oditech-Stúdió ACG Experience, ACG Reklámügynökség Aranypéntek. Az Elismerés Napja, Human Telex AVENE Sonne Vitorla, Willson & Brown Hungary, Willson & Brown-WB Sp. Z o.o S.K.A „Fröccskultúra" fogyasztói kampány, Issues Management Kommunikációs Tanácsadó Beertok Festival, Beertok Borsodi Art Recycling, UP Hungary Bosch fúrócsocsó, Prohome 2010 Bővíthető promóciós standok, Orange Cube Chio Crispers fesztiválmegjelenés, HPS Experience Chio Idei termés roadshow, HPS Experience Delikát Kihelyezésépítő- és forgalmi eredmény növelő verseny a Spar Csoportban, Unilever Magyarország, Draftfcb Egyetemek harca, Artificial Group Edenred nyelőgép, HPS Experience Ethical Hacking konferencia, Petrányi & Széll Provocative Communications Event Design Show - Mobilsofa termékbemutató party, Mobilsofa Féregstand 2010, Petrányi & Széll Provocative Communications Gösser citromfutár, Heineken Hungária Sörgyárak, Friendly Digital Advertising Hol jár a baba?, Prohome 2010 Alma Kaland oktatójáték az adathalászat ellen, Petrányi & Széll Provocative Communications, First Communications LG Workshop, We Love Kreatív Lipton Ice Tea - Mit rejt a palack?, HPS Experience Maggi Halászlékocka bogrács-display, P:O:S. Almási, Nestlé Hungária, Maggi Max Factor digitális kampány, Progressive Studio Mobiloskártya, Artificial Group Nagy Soproni Felhajtás Online Promóció, Heineken Hungária Sörgyárak NDG Silent Demo Display, BÉFLEX Solutions NESTLÉ Dolce Gusto Shop-in-Shop, BÉFLEX Solutions NIKE Futóbuli eseménysorozat, Createam Concept Otrivin Dou gyógyszertári aláírótoll, Cre-Vision Pepsi – „Lásd a világot 3D-ben!" promóció, Createam Concept Radio B.R.O. Stage, Rush Csoport Red Bull Liszt Remix, Red Bull Romazsaruk bemutató rendezvénye, HBO Holding Sopron Bank becsületkassza, Raygun Reklámügynökség Soproni virtuális hostess, Spice BTL Suhancos baltás display, Rézangyal Telenor Westend-Karácsonyi aktivitás, Createam Concept Trilak Travel - Kereskedői Ösztönző Program, Trilak Festékgyártó, Essence Marketing Vigyázz, leesik!! , PMW Hungária-2000 Vodafone BTL aktivitás, Artificial Group Vodafone gólyatábor, Artificial Group Vodafone Internet Éden, UP Hungary Vodafone Lip Dub videó, Artificial Group Vodafone óriástelefon, Progressive Studio Vodafone Torony Installáció – Sziget 2011, LT Communication, Vodafone Magyarország |
