hero
Bicsérdi-Fülöp Ádám

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 1 perc
Új főszerkesztő irányítja a Startlapot
Kánya Andrea, korábbi vezető szerkesztő kapta a feladatot.

Új, főszerkesztő pozíciót hozott létre a Startlap. Kánya Andrea (fenti képünkön) közel két évtizednyi, a hazai médiában szerzett tapasztalatával irányítja a jövőben az online lapot, ahol kiemelt feladata a tartalmi stratégia alakítása. 

A szakember mintegy 16 évvel ezelőtt szerkesztő-riporterként kezdte pályafutását a Magyar Televízióban. 2010-től a Magyar Távirati Iroda (MTI) online szerkesztőségi csapatát erősítette, majd az MTVA online hírportáljának egyik szerkesztője volt. Innen vezetett az útja 2016-ban a Central Médiacsoport korábbi blogportáljához, a Cafébloghoz, ahol eleinte külsős bloggerként tevékenykedett, majd két évvel később szerkesztőként csatlakozott a Startlap csapatához. 2021-ben lett a portál vezető szerkesztője, ahol az aggregált tartalmak mellett immáron a saját tartalmakért is ő felel.

„Rendkívül izgalmas időszak zajlik a Startlap életében, hiszen a cikkek mellett már podcastokat és videókat is kínálunk olvasóink számára. természetesen idén is számos kreatív és izgalmas tartalommal készülünk. Főszerkesztőként kiemelt feladatom lesz a lap tartalmi startégiájának irányítása” – nyilatkozta Kánya Andrea, a Startlap új főszerkesztője.

„A termékportfólió átalakítása során fontosnak tartottuk, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon az automatizált tartalom-aggregálás mellett a tartalomkészítés, legyen az írott vagy videós tartalom” - mondta Virág Attila, termékportfólió év végén kinevezett lapigazgatója.