Becsült olvasási idő: 1 perc
Rekordpénzek a brit turizmusra

Újabb 27 millió fontot pumpál az angol kormány a Visitbritain-kampányába. A zavargások miatti negatív képet akarják megváltoztatni.

További 27 millió fontot (közel 10 milliárd forintot) költ az ország népszerűsítésére a brit kormány. A Visitbritain – lényegében a brit Turisztikai Hivatal – már korábban kapott 100 milliót a szigetország népszerűsítésére, melynek fele érkezett az államtól, felét pedig kereskedelmi partnerek, szponzorok adták.

A Marketingweek cikke szerint ebből a pénzből a brit turisztikai hivatal történetének legnagyobb szabású kampányát indíthatják majd.

A támogatás része David Cameron miniszterelnök szeptemberben indított „GREAT-kampányának”, melynek egyik fő célja, hogy eloszlassa a nyári zavargások által keltett negatív képet, és ismét a szigetországba csábítsa a turistákat.

Júniusban beszámoltunk egy másik marketingfogásukról, amikor öt brit hírességgel igyekeztek propagálni a szigetországot. Ezzel többek között a királynő uralkodásának hatvanéves jubileumát, illetve a közelgő londoni olimpia látogatottságát akarták fellendíteni.