Továbbra is a Publicis Consultants a Borsodi pr-ügynöksége, miután a cég megnyerte a sörgyár tenderét. Ez azt jelenti, hogy nem szakad meg a 11 éves együttműködés, a felek a továbbiakban is együtt dolgoznak.
Stefánkovits Ildikó, a Borsodi Sörgyár jogi és kommunikációs igazgatója a következőkkel indokolta a döntést: „Az idei évre készített kommunikációs javaslat, és persze a szakma és a márkák ilyen mélységű ismerete mind szerepet játszott abban, hogy a korábbi pr-ügynökségünk mellett döntöttünk.” Hozzátette még, hogy idén nagy feladatok várnak a Borsodira a nehezedő piaci körülmények között.
A tender többi indulójáról nincsen információnk.
Becsült olvasási idő: 0 perc
Régi partnerrel dolgozik a Borsodi
Nem hozott ügynökségváltást a Borsodi Sörgyár tendere. A vállalat meghívásos pályázaton a pr-feladatokat versenyeztette meg.
