Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, hogyan töltődöm fel, akkor azt mondanám, hogy folyamatosan szórakoztatom az agyamat.
Klasszikus hobbit így közel az ötvenhez sem sikerült találnom, de rengeteg más módon is képes vagyok egészségesen tartani mind a testemet, mind az agyamat. Ez nem volt mindig így, életem első felében elsőrendű munkagépként, azaz kommunikációs menedzserként dolgoztam Budapesten és Londonban, és büszke voltam arra, hogy nekem nincs időm semmire, magamra sem.
A lökés 40 éves korom körül jött, éppen hazajöttem Londonból és nem találtam helyet, testileg (felugrott rám 10 kiló) és mentálisan is rossz állapotban voltam, tudtam, hogy váltanom kell. Sokat segített ebben az, hogy Toszkánába sodort az élet, vagyis a Randivonal, 45 nappal az első találkozás után egy huszárvágással feladtam mindent, és 3 bőrönddel kiköltöztem a leendő férjemhez.
Sokan mondták, hogy milyen bátor vagyok, én inkább úgy voltam vele, hogy ilyet még úgysem csináltam. Csodálatos érzés volt, hogy kaptam egy tiszta lapot, és mindent kezdhettem újra a nulláról 42 évesen. Hiszem, hogy nem véletlenül kerültem Olaszországba, oda, ahova előtte sose vágytam, hiszen London volt az én szerelmem. Az olaszoktól sok mindent el lehet tanulni, például hogy igenis tegyük magunkat az univerzum központjába és ne azért éljünk, hogy dolgozzunk, hanem fordítva. Azt is megtanultam, hogy le kell lazulni, túl rövid az élet ahhoz, hogy állandóan görcsöljünk valamin. Itt találkoztam olyan 90 pluszos nővel, aki nem tudta, hogy mi a stressz, nem ismerte a szót…
A híres dolce far niente, azaz az édes semmittevés valós hobbi, én is sokat gyakorlom, bár bevallom nem volt könnyű, a multis hozzáállás ugyanis sokáig követett (értsd ha nem csinálsz semmit, nem vagy hasznos).
Vidéken lakunk 2,5 hektáron, még szomszédunk sincsen, már nem tudnék városban lakni, sose gondoltam volna, hogy egy nap ezt fogom mondani. A természet, a levegő, a virágok, fák, madarak, őzek (átjáróház van nálunk) mind-mind a napjaim része már. Minden nap többször sétálunk a kutyánkkal, Maggie-vel (aka Margitka), aki egy 11 hónapos, óriás border collie - Abruzzói juhászkutya keverék, egy kutyamenhelyről hoztunk el pár hónapja Lajatico-ból (igen, Andrea Bocelli), ezeket a sétákat hívom kibeszélős terápiának. És igen, egy ideje pszichológussal is beszélgetek időről időre, néha nehéz magunkat jól látni.
Szeretek egyedül lenni, ilyenkor tudok feltöltődni igazán, egyedül menni moziba, étterembe, sétálni, utazni, teljesen más szemmel nézek a világra, amikor egyedül vagyok. Néha bevonatozom egyedül Firenzébe, cél nélkül bolyongok, hagyom, hogy hasson rám a város, beülök valahova egy proseccóra és nézem, ahogy zajlik az élet. A Palazzo Strozziba mindig benézek, elképesztő kiállításokat hoznak ide, így láthattam élőben Marina Abramovic-ot és Jeff Koons-t például, de a Salvatore Ferragamo Múzeumban is menő kiállítások vannak. Az egyedüllétet sokan félreértelmezik, de ez nem egyenlő a magánnyal.
Az első két évben toszkán farmernőnek képzeltem magam, megtanultam traktort vezetni, pakoltam tűzifát, metszettem sövényt, élveztem, hogy teljesen mást csinálhatok, mint előtte. Még a kazánt is megtanultam kitakarítani. Egy idő után ez már nem volt elég, éreztem, hogy szellemi (ki)hívásra van szükségem. Pont akkoriban volt egy endometriózisműtétem és megkérdezték előtte, hogy menopauzában vagyok-e. Akkor még semmit sem tudtam a világ egyik legnagyobb női misztériumáról, így azt sem tudtam, mit válaszoljak, rettentően kellemetlen volt, tekintve, hogy művelt nőnek tartom magam.
A műtét után aztán fogtam magam és beleástam a változókor rejtelmeibe, így lettem Magyarország első és egyetlen menopauza aktivistája. A zászlómra tűztem még a középkorú nők helyzetének, kihívásainak és lehetőségeinek témáját is, úgy gondolom, ez az életszakasz kiváló lehetőség önmagunk újradefiniálására is.
Azt hiszem, a kíváncsiságom kielégítése is az egyik formája a feltöltődésemnek, a férjem mindig mondja, hogy nagy valószínűséggel kiváló FBI-ügynök lett volna belőlem egy másik valóságban.
Sose gondoltam volna, hogy egy ilyen őrült ötletből, mint a menopauza aktivista új karrier lehet! Én nem tekintem a munkámat a hobbimnak (szerintem téves elgondolás és rossz útra visz hosszú távon), szigorúan 10 és 18 óra között próbálok dolgozni, bár tekintve, hogy egy 20 ezres 40 pluszos női közösséget mozgatok, ezt néha nehéz megoldani, de mondjuk ezt nem is annyira tekintem munkának. One-woman-show-ban dolgozom és tulajdonképpen élvezem azt is nagyon, hogy ez rákényszerít arra, hogy minden nap valami újat tanuljak, a hetekben indítottam el az edukációs menopauza csatornámat a TikTok-on, amit nagyon élvezek.
A Recharge rovat támogatója a Yettel. A szöveget a bemutatott alanyok írják.
