Ki lehet-e szedni a nyúlüreg mélyén kutakodó reklámszakembert a nyúlüregből, mindenféle feltöltési, modernebb elektromobilitási szóval mondva recharge-olási célból?

Ki lehet persze, ki is jön ő onnan magától is, ha például éhes vagy álmos. (Ez egy rövid Recharge lesz?)

De nem véletlenül keresi a nyúlüregeket, és nem csoda, hogy az első adandó alkalommal vissza is zuhan oda, mintha ilyenkor nem csak a gravitáció hatna rá, de még az elektromágnesesség is húzná le acélos elszántságát.

Lehet, hogy a nyúlüregek mélyén is fel lehet töltődni? Nézzünk bele:
- A diszkontok vásárlóinak vajon mekkora része várja hétről hétre alig leplezett izgatottsággal, hogy mivel lepheti meg magát a non-food kínálatból?
- Mit mondanak az autóvásárlók, az ár (és a szín?) után mi a döntő választási szempont?
- Mi az, amit bedobunk a kosárba a drogériákban szinte mindig, hogy aztán otthon csodálkozzunk, hogy nahát, már megint vettünk ilyet?
- Az 1996 után születetteket tényleg nem érdeklik az autók?
- Kiket nyomaszt annyira a klímaváltozás, hogy ruhavásárlásaikat radikálisan visszafogják?
- Csak az számít, ami szemmagasságban van, vagy segít az alacsony pozíción, ha valaminek a logója legalább olyan ismerős?
- Lehet-e tudatosan vásárolni, vagy csak ügyesen magyarázzuk meg magunknak, miért kell megint megvenni valamit nagyon?
- Az elektromos autók vásárlóinak valóban számít a környezetvédelem, vagy csak az olcsó ingázásra hajtanak?
- A legutóbbi iPad-reklám tényleg bántó-e annyira, hogy a podcastban beszéljünk róla?

Erre lehet mondani, hogy a munkája a hobbija, mi?

Ezzel el is intézhetnénk ezt a ReCharge rovatot erre a hétre, hagyjuk békén a stratégát kutakodni - ő akarta! -, ráadásul tényleg (?) érdekes kérdések ezek, és biztos az is felemelő, feltöltő pillanat, amikor egy subreddit mélyén vagy egy excel tábla közepén ezekről tényleg kiderül valami konkrét.

De előfordul, amikor nincs semmi sem a táblázatban, sem a subreddit mélyén. Amikor a nyúlüreg véget ér, és olyan fájdalmasan torkoll zsákutcába, mint amilyen fájdalmas ez a képzavar. Amikor zsong a fej, de használható gondolat még sincs benne. Ilyenkor itt az ideje a feltöltődésnek, különben csak egy divatszó.

Steel is real

Bicajosok között már ez a közcím is nyúlüreg-veszélyes: a kerékpárvázak anyaga mellett lehet érvelni (nekem is az egyik acél), de igazából az ipartörténet érdekes, annak története, mi is kellett ahhoz, hogy ne csak acélból lehessen biciklit készíteni, hanem akár alumíniumból is. Ebbe a nyúlüregbe most semmiképpen sem lépünk bele, mert akkor sohasem készül el ez a Recharge-cikk.

Érdemesebb felidézni a menetszél (szembeszél?) érzését az arcon, ami bicajozás közben ér. Talán még a króm-molibdén acélötvözetnél is valósabb ez a légáramlat, és ennél csak az a valósabb, amikor a Mátrában, vagy bármilyen vidéken, ahol még épp el lehet menni bicajjal, a szemed kétségbeesve keresi azt a nyomvonalat az úton, amin még el is gurul a kerék, nem akad meg, és nem is csúszik el nagyon. A merítés-feltöltés ciklusban nagy szerepet kapnak ezek a pillanatok. A hétköznapi aszfaltot ezért cseréljük laza talajra, mert azon el lehet csúszni, ügyeskedni kell ahhoz folyamatosan, hogy a nyúlüreg felett átguruljunk. Mátra, Keszthelyi-hegység, Hármashatár-hegy környéke, tudjátok; nálam még a Börzsöny felfedezésre vár.

A nyomdafesték-szagtól semmi sem lesz valódibb...

...mégis nagyon örülünk annak - családi szinten! -, hogy a Kockás képregénymagazint nem laminált pixeleken kell olvasni, hanem papíron. Ebben semmiféle sznobság vagy nosztalgia sincs, egyszerűen fontos, hogy az értesítésre alkalmas kütyüktől eltávolodjunk, mert sajnos az értesítések merítenek, alacsony töltöttséget mutatnak, és egyáltalán, szerintem a Recharge cikkeknek is nagy ellenségei, széttrancsírozói. A nyomdai termékek ezért biztonságosabbak, egészségesebbek.

Nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy a szellemi feltöltődés meghatározó feltétele a terjedelem, a hosszúság. Ez biztosítja, hogy a tartalom, amire az agyunk, idegrendszerünk regenerálódását bízzuk, igazi, becsületes narratíva lehessen, hogynemondjam storytelling, a megfelelő felvezetéssel, konfliktussal, megoldáskereséssel, hősökkel. Ebből a receptből olyan tápoldat készül, amibe ahogy az agysejtek beleereszkednek, fölujjonganak, hogy végre, ez hosszú, azaz nem 15 mp-es, félmondatos-mémes, nem kell közben is másra is figyelni, itt most nem bele-bele-gondolgatás lesz, hanem végiggondolás, amire talán evolúciósan is legalkalmasabbak ezek a mindenféléken keresztülhajszolt szegény kis szorgalmas agysejtek. Érzésem szerint így kényeztetik az új történetek a feltöltődésre vágyó reklámiparos idegrendszerének legfontosabb részeit.

Konkrétabban: igen, sajnos nekem is megvolt az időszak, amikor rendes könyvet hősökkel vagy antihősökkel, konfliktusokkal vagy legalább feszültségekkel nem olvastam, és aztán Grecsó Krisztián Jelmezbál regénye volt, ami visszahozott az olvasók sorába, de lehetett volna Jonathan Frentzentől a Keresztutak is, vagy Paul Auster Holdpalotája, vagy Daniel Kehlmanntól A világ fölmérése, vagy Murakamitól A világvége és a keményre főtt csodaország, vagy Jászberényi Sándortól A lélek legszebb éjszakája.

A terjedelem gondolattal kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, hogy ezzel én nem a verseket akarom sértegetni: ott is megvan a becsületes narratíva, az agysejt-tápoldat legfontosabb összetevője, csak kevesebb szóból kijön.

Real shit

A legjobb feltöltődés azonban a beszélgetés, de nem az afféle szokásos, banális beszélgetés, hanem a csapongó. A bő lére eresztett, terjedelmes beszélgetés, ami közben nincsenek aggályok: nem merül fel, hogy mikor kell abbahagyni, vagy hogy untatjuk-e a másikat, hülyeségeket beszélünk-e; amikor a gondolatok folyásának semmi sem szab akadályt, logika és analógia szabadon váltogatják egymást, és minden olyan közhelyen jókat lehet derülni, amilyet a chatGPT tud írni (csak remélitek, hogy ezt nem az MI-vel írattam).

Erről a fajta diskurzusról is sajnos elég könnyű leszokni az átlagos hétköznapokban, hiszen a csapongás luxusát, azt hisszük, nem engedhetjük meg magunknak, benefitjét meg végképp nem látjuk. Semmi értelme. Azt csak hiszed!

Kisgyerekek (de nagyobbaké is, gondolom) óriási előnye, hogy simán megengedik maguknak a csapongás luxusát, szóval aki úgy érzi, hogy a csapongóízületei berozsdásodtak, annak elég egy, mondjuk 8 évest keríteni, és hamarosan visszatalál az asszociációk világához, hogynemondjam outside-the-box gondolkodáshoz. Ez feltétlenül szükséges lesz a nagy összefüggések felfedezéséhez, komplex helyzetek átlátásához, a nagykép színesítéséhez, és egyáltalán, ahhoz, hogy inspiráltan lehessen dolgozni. Ha a családot és az „igazi" barátaidat így vonod be a munkádba, ripszropsz kialakul a munka-magánélet egyensúly. Egészségetekre!

Aztán a nyúlüreg-feltárás is egyre gyorsabban megy.

A szöveget a bemutatott alanyok írják.