Glenn Spicker
Becsült olvasási idő: 1 perc
Reakciók a Leo Burnett nyertes hirdetéseihez
A prágai Kommunizmus Múzeum több mint három éve működik együtt sikeresen a Leo Burnett hálózattal. Főként a prágai ügynökség kreatívvezetőjével, Basil Minával dolgoztunk, az utóbbi hónapokban azonban a magyar Leo Burnett kreatívigazgatójával, Milos Iliccsel és csapatával.

Mint általában, a Kommunista Múzeumnak készített 2004-es hirdetésekkel is nagyon elégedettek vagyunk és egyszerűen el sem hisszük a szerencsénket, hogy ilyen minőségű kreatív hirdetéseink lehetnek. Sajnos a büdzsénk nem engedi meg, hogy széleskörűen kampányokat indítsunk, így az anyagok sokszor nem kerülnek annyi ember szeme elé, mint azt szeretnénk.

Mindennek ellenére, a Leo Burnett tevékenysége rendkívül fontos volt abban, hogy a múzeum munkáját a szélesebb közönség is megismerje. Ráadásul nemcsak a poszterek, hanem a freecardok is sokszor mosolyt csalnak fontos partnereink arcára. A nyár folyamán a már meglévő plakátsorozatot szeretnénk továbbiakkal is kiegészíteni, amelyek Prága-szerte láthatóak lesznek majd print hirdetések és poszterek formájában a Pragoplakat segítségével.