Becsült olvasási idő: 2 perc
Ráncfelvarrás a 60 éves Nők Lapjánál
Sztálin halálakor íródott a Nők Lapja leghosszabb memoárja, a legtovább Németi Irén vezette az újságot, a legtöbbször pedig Szulák Andrea szerepelt a címlapon. Születésnapi szám, vadiúj layouttal.

„Köszöntjük az olvasót! Ki gép mellett vigyázol nagyüzemben, hogy teljesüljön a terv, ki krumplit vermelsz a télre a családodnak és egész népednek, ki íróasztal vagy kémcső fölé hajolva dolgozol az egyre jobb jövőn, gyermeket nevelsz: Neked, a nép Magyarország asszonyának született, Neked íródott ez az új lap, a Nők Lapja. Hozzád szól minden szava!” – ez a 60 évvel ezelőtt először megjelent Nők Lapja beköszöntője, amit a március 4-i kiadvány úgy jellemez, mint a legkomolyabb és egyben talán a legviccesebb első beköszöntőt.

A Sanoma Budapest gondozásában kiadott Nők Lapja az idei évet az ünnepnek szenteli, hiszen 3025 lapszámmal immár 60 éve jelenik meg az újság. Igaz, nem töretlenül, mert a történelem közbeszólt: 1956. október 25-e és 1957. január 31-e között nem került az utcákra a hetilap.

A legfrissebb, nőnap előtt megjelenő Nők Lapja megújult külsővel fogott hozzá az ünnepi évhez, az új layoutot a kiadó házon belül készítette el.  Az újság melléklete visszakalauzol a múltba, 24 oldalon az elmúlt hat évtizedet elevenítik fel.

Kiderülnek olyan „legek”, hogy a leghosszabb memoár 1953 márciusában, Sztálin halálakor jelent meg, az akkor 20 oldalas lapból 14 a szovjet diktátorra emlékezett vissza.

Az első példány például 1,20 forintba került, tíz évvel később, 1959-ben 40 fillérrel többe, 1989-ben pedig „már” 7,50 forint volt a lap.

A legelső főszerkesztő tíz éven át Kovács Judit volt, az Aranytollas és Rózsa Ferenc-díjas újságíró Menekülés a börtönbe című tévéfilm forgatókönyvéért 1962-ben Cannes-ban nyert díjat. Őt követte a főszerkesztői székben Németi Irén, aki a legtovább, 30 évig vezette a lapot. A legelső férfi munkatárs pedig Szeberényi Lehel író volt, aki Jó földbe hullott a mag címmel írta a Nők Lapja első riportját.

A hetilap a 90-es években vezette be, hogy egy-egy közismert arc szerepel a címlapján. A rangsor szerint a magyar sztárok közül a legtöbbször az énekesnőként feltűnt Szulák Andrea volt a címoldalon, az ő kilenc megjelenését héttel követi Varga Izabella, Szinetár Dóra színésznők és Jakupcsek Gabriella televíziós személyiség, de hatszor fotóztak másik két színésznőt, Liptai Claudiát és Oroszlán Szonját is.


Ez a 24 oldalas ünnepi melléklet kampánynyitónak számít, ugyanis a március 4-i lapszámban kezdik el kommunikálni, hogy az újság idén ünnepli a 60. születésnapját. Mint megtudtuk, a lapban egész évben lesznek válogatások az elmúlt évtizedekből, az igazi születésnapkor, októberben pedig egy ünnepi számmal jelentkezik a Sanoma Budapest.

A médiavállalat kampányt is indít az évforduló alkalmából, a tévészpotot felkérése az Edison Network készíti el, a médiaügyeket az MC Media intézi. A Sanoma összesen 13 lapszámot támogat majd az év során tévés megjelenéssel. Az új szpot egy imázs-kreatívval és egy-egy tartalomismertető szpottal rotációsan forog. A rádiót egy-egy esemény, speciális tartalmi melléklet kommunikálására használják, míg a főleg sanomás lapokban futó sajtóhirdetések a televíziós szpotok támogatásaként futnak majd.