Azért vannak a jó barátok!

Balogh Máté az Art is Business alapítója aktuális számokat közölt arról, hogy mennyit hajlandó költeni jelenleg kultúrára a vállalati szektor. Míg külföldön, nyugatabbra ez – szerénynek tűnő – 15 százalék, itthon mindez egy friss felmérés szerint alig 1%. A támogatási és finanszírozási problémát nem csupán külső, gazdasági okokban kell keresni, sokkal inkább köthető egy személyes érdektelenséghez. Balogh Máté azt a megdöbbentő statisztikai adatot is megosztotta a Kultnap közönségével, miszerint a döntéshozók 75 százaléka eleve nem is kultúrafogyasztó, és nem csupán az úgy nevezett magas kultúrát hanyagolják, de még a Netflixet se kapcsolják be. Hogyan vonható be ilyen aggasztó statisztikák mellett az üzleti szféra a kultúrafinanszírozásba? Balogh Máté 7 éve azért alapította meg a nemzetközileg is egyedülálló Art is Businesst (a világon három hasonló szervezet van csupán), hogy egy ilyen érdektelennek látszó háttérben mégis utat mutasson és összehozza őket: a kultúra szereplőit – legyenek akár magán, akár intézményi szereplők – az üzleti szférával.

A fontos kulcsszavak talán túl marketingesnek hangzanak, de az alkotók is csak ezek mentén tudják finanszírozni a művészi tevékenységüket hosszútávon: 

• Stratégiai gondolkodás
• A saját közösség ismerete
• Ennek szegmentációja és ezek alapján ajánlatok
• Megtartás és hatékonyság

A saját közösségen és annak szegmentációján belül felhívta a figyelmet Máté annak a baráti körnek a fontosságára, akik állandó elkötelezettjei a művész, vagy az intézmény alkotásai, repertoárja iránt, így könnyen detektálhatók, és a megfelelő csatornákon, platformokon és eseményeken való kapcsolattartás során támogatásra és vásárlásra ösztönözhetők. 

Tudástranszfer az üzleti szférától a kulturális szektornak

Az Art is Business a Kultnapon azt is bemutatta, hogyan taníthatók a művészek az üzleti gondolkodásra. A Perspektíva Mentorprogramjukban ugyanis hazai előadóművészeket támogatnak, a projektben különböző témák mentén harminc előadóművészeti szervezet mendzsmenttel foglalkozó vezetőjét mentorálja harminc vállalati szereplő. Az egyikük Salgó András, a BMW Group Magyarország vállalati kommunikációs vezetője, Balogh Máté András őt kérdezte arról, miért fontos számára, hogy az üzleti életben szerzett tudásával a művészeti szféra szereplőit segítse, és neki személyesen mit ad a program.

Salgó András tavaly Nagy Krisztiánt, a Kobuci Kert kommunikációs munkatársát mentorálta, idén pedig Szoboszlai Balázzsal, a Duna Művészeti Társaság vezetőjével dolgozik együtt. Mint elmondta, a BMW-nél hagyományosan fontos a művészetek támogatása: a vállalat globálisan több mint ötven éve ápol hosszú évtizedekre visszatekintő, meg-megújuló kulturális együttműködéseket.

„Bő tíz évvel ezelőtt a hazai vállalattal nagyon sikeresen tudtunk kapcsolódni ehhez. Azóta az Operaház állandó támogatottunk a BMW márkával, de hozzánk tartozik a Mini is, amely egy friss, lendületes brit városi márka – a Mini révén például a Katona József Színházzal volt egy öt évados együttműködésünk. De támogattunk már jazzfesztivált, kortárs művészeti vásárt, mindez jelzi, hogy igyekszünk ott lenni a szélesebb kulturális térképen. Egyébként el kell mondanom, az autós cégek között ebben nincs túl sok versenytársunk Magyarországon.”

Arra a kérdésre, hogy a hazai vállalatnál dolgozók hogyan viszonyulnak a kulturális szerepvállaláshoz, András elmondta: az Operával való együttműködésről eleinte nehéz volt meggyőzni a kollégákat, többen úgy vélekedtek, az opera műfaja számukra túl magas művészet, amivel nem tudnak azonosulni. De amikor megtalálták a megfelelő kapcsolódási pontokat, például beszélgettek egy-egy kellékesekkel, művésszel, megismertek több érdekességet a ház történetéből, ahhoz már tudtak kapcsolódni. „Fontos a kollégáinkat is megszólítani, élményt szerezni nekik – attól kezdve elindul a folyamat, és aztán már ők jönnek az ötletekkel. Az Opera is gyönyörű kreatívokkal, nagyon sok javaslattal állt elő az együttműködésre. Ezt sikerült megőrizni úgy is, hogy az intézmény négy és fél évig zárva volt a felújítás miatt. Ebben az időben nyílt az Operához tartozó Eiffel Műhelyház, és akkoriban az Erkel Színházzal is voltak programjaink” – említette.

„Azt látom, hogy az utóbbi négy-öt évben egyre több felsővezetőnél kap nagyobb hangsúlyt a kultúra támogatása. Tőlünk is sokan kérdezik, hogyan csináltuk ezt vagy azt, és többször felmerül, hogy gondolkozzunk valamiféle kooperációban. Bár az elején úgy tűnt, hogy ez az üzenet nagyon lassan fog átmenni, ma már úgy látom, sokfelé működik az üzleti szféra és a kulturális intézmények együttműködése.” 

Dedikált időablak, amikor a másikra figyelsz

A BMW Magyarország Group és az Art is Business együttműködése jó öt évre tekint vissza, míg a személyes jelenlétet igénylő, a hagyományos szereplők helyett a független kulturális szcénát megszólító mentorprogramban András második alkalommal vesz részt.  

Elmondta, hogy mindig kell valamiféle személyes kapcsolódás, hiszen ez bizalmas viszony, ahol a partnerek ötleteket, terveket, gondolatokat osztanak meg egymással. „Szerintem fontos, hogy adjunk valamiféle irányt, amit végiggondolhat a mentoráltunk. Kell az őszinte visszajelzés, a kritika, de ha arra van szükség, akkor a bátorítás. Sokszor azt látom, hogy túlgondolják a dolgokat, például a vállalatokkal való kapcsolatfelvételt gátolhatja a félelem, a bénultság, pedig azon az oldalon is emberek ülnek, egyszerűen fel kell venni velük a kapcsolatot. Ezen például lehet segíteni a mentorprogrammal.”

S hogy András magánemberként hogyan éli meg ezeket a helyzeteket?

„Ma annyira nagy a zaj körülöttünk, nagyon magasan van az ingerküszöb, itt viszont van egy egy-két órás dedikált időablak, amikor le tudsz ülni beszélgetni, őszintén kérdezni, és ez oda-vissza működik. Ebben a nagy rohanásban nagyon fontos a személyesség. Ami pedig a leginspirálóbb, hogy ugyanazt a témát sokszor egészen másként látjuk. Más-más háttérből, közegből jövünk, és ha kellően kíváncsiak és nyitottak vagyunk, akkor a másik fél látásmódja nagyon sokat hozzátesz a sajátunkhoz. Ez a kölcsönösség a legnagyobb élmény számomra.”

Megtervezett improvizáció – Esküdt Judit inspiráló előadása a figyelemről, művészetről és történetmesélésről Kultnapunkon

Esküdt Judit, a Four Seasons Hotel Gresham Palace PR és marketing osztályvezetője valódi hidat képez művészet és kommunikáció között, méghozzá igen speciális területen belül. Saját karrierútját és fejlődési ívét, figyelemmegragadási praktikáit is megismerhettük Kultnapos előadásából, és azt, egy múzeumi tárlatvezetésben és a marketinges szakmában mi lehet közös szemléleti alap.

Egy történet kezdete: kopogtatás a Szépművészetinél

Judit története egy egyszerű, mégis merész lépéssel kezdődött: tíz évvel ezelőtt bekopogtatott a Szépművészeti Múzeum ajtaján, hogy szívesen vezetne tárlatokat. Akkor nem kapott lehetőséget, de nem adta fel. A múzeum segítségével elvégzett egy kétéves tárlatvezetői képzést, majd valóban meg is valósította álmát: elkezdett vezetni és azóta is szívügye a tárlatvezetés, valamint az önképzés is – szakmai és személyes fejlődése egyaránt.

Felkészültség és spontaneitás: a megtervezett improvizáció művészete

Az előadás középpontjában a megtervezett improvizáció gondolata állt – azaz az a tudatos egyensúly, ahol a mély felkészültség nemhogy kizárja, hanem éppen lehetővé teszi a spontaneitást.

Judit hitvallása szerint a pillanat megragadása, a váratlan elfogadása épp annyira fontos, mint az előzetes tudás és alapos háttérismeret. Egy festményről szóló tárlatvezetés során például nem pusztán adatokat közöl, hanem történeteket mesél – a közönséghez szabva, az ő világukhoz kapcsolódva.

Mit tanulhatunk a színészektől?

Judit szenvedélye a művészet, és ez minden szavából érződött. Megtanulta a festményekhez tartozó szakmai tudást, ugyanakkor színészek előadásmódja is inspirálta: hogyan lehet egy témát élettel megtölteni, meglepni a hallgatóságot, majd be is vonni? Így került közelebb az improvizációhoz is – annak ellenére, hogy a színészet korábban távol állt tőle, színészektől tanulta meg az improvizáció szépségét, lényegét, művelését. Fontosnak tartja, hogy nyitott szemmel járjunk és tanuljunk, ha a kulturális kommunikációban helyt akarunk állni, sikerrel részt szeretnénk venni.

Interaktív közönségélmény

Az előadás további különlegessége az volt, hogy interaktív elemeket is tartalmazott: a résztvevők egy-egy festmény közös értelmezésében vehettek részt. Judit kulturális és művészettörténeti érdekességekkel, korhű történetekkel fűszerezte mondandóját, amelyeket a közönség összetétele alapján szűrt – legyen szó irodistákról vagy kreatív szakemberekről, orvosokról, közgazdászokról, bárkiről, mindenki számára igyekezett személyes kapcsolódási pontokat teremteni, mindig szempont nála, hogy feltérképezze közönségét, így jobban hidat is tudjon teremteni témája és hallgatósága között.

Storytelling: kapcsolódás az érzelmeken keresztül

Kiemelt példája Anthony van Dyck, akit a festészet Mozartjaként emlegetnek. Megjegyezte, hogyan menedzselte magát kiválóan már a maga idejében, Rubens árnyékából kilépve – és még arra is rávilágított, hogy a híres festő finom csipkemotívumai hogyan tértek vissza egy Valentino divatkampányban. A storytelling egyik legszellemesebb pillanata volt, amikor Prince Charles és Ozzy Osbourne azonos jellemzőit sorolta fel – anélkül, hogy nevüket elárulta volna. A közönség könnyen hihette, hogy két hasonló emberről van szó – mígnem kiderült, kikről van szó, rámutatva, mennyire erősen hatnak ránk első benyomások, történetek, érzelmek.

A figyelem mint valuta

Egyik legfontosabb gondolata, hogy a mai világban a figyelem a legértékesebb valuta. Mindenkinek csak 24 órája van – ha nem tudjuk megragadni a közönség érdeklődését egy adott pillanatban, akkor elveszítjük őket. Ez különösen igaz a digitális világban, de ugyanígy érvényes egy tárlatvezetésen is.

Judit példaként hozott fel egy vak csoportot is, akik számára teljesen más élményt kellett teremtenie – itt nem a látványra, hanem hangokra, zenére, más érzékszervekre kellett támaszkodnia. A látogatók irányították az élményt, ő pedig inkább asszisztált – új tanulságokat vonva le arról, hogyan is lehet valóban inkluzív módon mesélni.

Esküdt Judit előadása egyszerre volt tanulságos, szórakoztató és inspiráló. Egyértelművé tette, hogy a felkészültség és az improvizáció nem ellentétei egymásnak – épp ellenkezőleg, együtt képezik azt a dinamikus előadói stílust, amely képes megragadni a mai kor közönségének figyelmét. A művészet iránti szenvedélye, a történetmeséléshez való érzéke és a közönség iránti érzékenysége olyan előadói karaktert rajzol ki, akitől valóban van mit tanulnunk.