hero
Persely Tamás 2021. június 08. 17:54
Persely Tomi: Pucok
Valami furcsa energia vibrált a levegőben. Talán a hirtelen jött enyhülés hozta. Talán a szél, ami zakatolva simogatta a megkopott part melletti házat. De a polcon várakozó figurákat egyszerre erővel töltötte meg. Bátorsággal. Már nemcsak öntudattal rendelkeztek. Hanem életösztönnel. Ami egyértelművé tette számukra, hogy Pucoknak meg kell halnia - Persely Tomi, a feat. kreatívigazgatójának újabb novelláját olvashatjátok.

Végeznünk kell vele... szólalt meg halkan egy keménykalapot viselő, gülüszemű varjú a harmadik polcról. A többiek hallgattak, de legbelül ugyanezt érezték. Nem tűrhették tovább, hogy bárkit is elragadjon közülük. Végezniük kellett Pucokkal.

Mikor először találkoztak vele még csak 14 hetes volt. Puha szőrű, zsemleszínű, koordinálatlan mozgású. És a család szerint ellenállhatatlan. Harsány belépőjét követően túlméretezett tappancsaival azonnal bejárta a körletet. Nedves kis orrával minden szegletet gondosan végigszimatolt. De nem a kíváncsiság hajtotta. Prédát keresett magának.

Első áldozata egy padlón felejtett barna kismajom volt. Finoman fogott neki. Játszott vele. Ízlelgette. 3 napba telt, míg apró, tűéles fogaival apró darabokra szedte. Tőle pár lépésre a többi plüssfigura pedig lélegzetvisszafojtva figyelte a nyilvános kivégzést.

A helyszín egy balatoni nyaraló volt. Otthonos, fenyőfa illatú, zegzugos, kissé idejétmúlt berendezéssel és komforttal, mégis magával ragadó hangulattal. Az egymást követő generációknak hála, a nappaliban álló szekrénysor polcaira az évtizedek alatt egyre több figura került fel, amiket a gyerekek előszeretettel vittek magukkal a családi nyaralásra, majd felejtettek ott a vakáció végén. A házban ragadt játékok pedig - akiknek az ősztől tavaszig tartó időszakot magukra hagyva kellett eltölteniük - szép lassan öntudatukra ébredtek. Egyre inkább értették és érezték a házban betöltött szerepüket. Egymást. Az idő múlását. Azt, hogy május beköszöntével újra eljönnek majd hozzájuk. És hogy lesz, aki nem éli meg a következő szezont Pucok miatt.

Aki már az első évben akkorára nőtt, hogy a szekrény polcaira ágaskodva bárkit el tudott érni. A család ilyenkor sem lépett közbe. Nem tanúsított részvétet. Sőt volt, hogy ők ajánlották fel gyermekkori kedvenceiket a kutyának. Ezzel is egyértelművé téve, hogy az öldöklés istene költözött a házba. Aki bárkit is választott - lehetett az régi, új, puha, szőrös, realisztikus, furcsa kinézetű, egyedi darab vagy bazársorról érkező bóvli - annak fejet hajtva kellett várnia, hogy magához szólítsa.

Aztán eljött az a februári délelőtt. A nyaraló aznap is pont olyan kihalt volt, ahogy az év ezen tájékán szokott. Mégis valami furcsa energia vibrált a levegőben. Talán a hirtelen jött enyhülés hozta. Talán a szél, ami zakatolva simogatta a megkopott part melletti házat. De a polcon várakozó figurákat egyszerre erővel töltötte meg. Bátorsággal. Már nemcsak öntudattal rendelkeztek. Hanem életösztönnel. Ami egyértelművé tette számukra, hogy Pucoknak meg kell halnia. Elsőre a keménykalapos varjú mondta ki a harmadik polcról. Majd pár nap elteltével egy triceratops is csatlakozott hozzá az alsó szintről. Aztán egy kínai gyártmányú Donald kacsa. Egy Monchhichi. A mosolygós krokodil. Míg végül az egész nemzetség fellázadt ellene. És azt is tudták is, hogyan vetnek véget az uralmának.

Május 7-ig kellett várniuk, amíg elfordult a kulcs a bejárati ajtóban. Bódító virágillat szállingózott be a nyíló ajtón keresztül és a langyos napfény biztatóan futott végig a poros padlón. Aztán gazdái oldalán farokcsóválva besétált Pucok. Az első dolga a szekrényhez vezetett. Hogy fél év kihagyás után újra kegyetlen szenvedélyének hódoljon.

Eljött az idő. Nem várhattak tovább. Ahogy a család hátat fordított, egy Garfield-szerű macskától elhangzott a “Most” vezényszó - a figurák pedig minden erejüket összeszedve együtt mozdultak meg. Hogy megbillentsék a szekrényt. És rádöntsék a kutyára.

A polcos monstrum lassan, nyikorogva indult el Pucok irányába. A föld felé haladva a figurák életükben először szabadnak érezték magukat. Bátor forradalmároknak, akik kezükbe vették saját sorsukat. Akik szembe mertek szállni a hatalommal.
De az illúzió csak pár pillanatig tartott. Majd mennydörgő robajjal ért véget. A szekrény a kutyától pár centire ért földet, aki ettől megriadva iszkolt ki a kertbe.
A család úgy gondolta, kedvencük tehet a rombolásról. De nem vonták kérdőre miatta. Helyette egykedvűen kezdték el leszedegetni az öreg szekrény szétroncsolódott darabjait a figurákról, aki megtörten feküdtek a romok alatt. Majd apa egy hatalmas műanyag zsákot hozott és elkezdte belepakolni a bukott lázadókat. Mikor végzett, dupla csomót kötött rájuk és a nappaliból az alagsorba vitte őket.

A plüssök azóta nem beszélnek. Némán, bezacskózva ülnek a pince legmélyén. Elzárva a külvilágtól, az öldöklés istenére várva. Aki egy nap talán újra eljön. És őket választja.

 

(A szerző korábbi novelláját itt olvashatjátok.)