Becsült olvasási idő: 15 perc
Óránként 39 ezerért dolgozhat a kreatív
Mennyiért gondolkodik egy órát a kreatívigazgató? Mennyit ér egy produkciós egyórás telefonálgatása? Kiszámolta az egyes ügynökségi munkaterületekre vonatkozó átlagos árképzési értékeket a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének ATL-szekciója, hogy informálja a megbízókat, legális foglalkoztatás és adózás mellett mennyit ér az ügynökségi szakemberek munkája.

Árképzési átlagos értékeket határozott meg a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (MAKSZ) ATL-szekciója. A lista összeállításában a szervezet a Megyer Örs vezette Megyer Consultinggal dolgozott együtt. A lista később kiegészül majd egy kampányköltségeket taglaló összeállítással is, amelyből az derül majd ki, hogy mennyibe kerül egy átlagos kampány, azon belül pedig az egyes kampányelemek mennyit érnek. A MAKSZ hasonló adatsort tervez nyilvánosságra hozni a médiaügynökségi árakról is.

A cél egyszerű: azt szeretnék, ha a megbízók képet kapnának arról, mekkora az értéke az ügynökségi munkának. Erre azért van szükség, mert az utóbbi években az ügynökségek sokszor az önköltségi ár alatt vállaltak el egy-egy munkát. Márpedig ezt csak akkor tehetik meg, ha vagy a bérek kifizetésében csalnak, vagy máshol.

„Azt szeretnénk, hogy az azonos szakmában dolgozó vetélytársak ne lőjék hasba egymást állandóan, egy-egy megbízásért cserébe, mert az mindenkinek rossz”. Ezzel a mondattal kezdte Aczél László, a MAKSZ ATL szekciójának vezetője, a Y&R ügyvezetője az árképzési átlagérték közzétételének indoklását. Szerinte az árharc mára annyira erős lett, hogy a piac összes szereplőjének üzleti lehetőségeit veszélyezteti.

Megyer Örs szerint az egymás alá ígérés miatt kialakult helyzet a megbízónak sem jó. „Lehet, hogy sikerül lealkudni egy kampányt húsz százalékkal, de ez azt is jelenti, hogy az ügynökség gyengébb minőségű munkát készít” – fogalmazott Megyer. Szerinte az elmúlt évtized árháborúja miatt az ügynökségmenedzsment a kieső bevételeket általában a bérköltségeken próbálta megspórolni, ami egyenesen vezetett a szakmai színvonal eséséhez. „Az irreálisan alacsony árakkal mindenki rosszul jár” – tette hozzá Megyer.

A árképzési átlagértékekhez képest pozitív és negatív irányba is el lehet térni, de az összeállítók szerint 10-20 százaléknál nagyobb negatív eltérés azt feltételezi, hogy az ügynökség nem működik legálisan. „ Azt szeretnénk, ha a megbízókban tudatosulna, hogy ha valami nagyon olcsó, akkor vagy nagyon rossz minőségű, vagy valahol máshol próbálja behozni az ügynökség a kieső bevételeket” – fogalmazott Aczél László.

A szövetség a listát a tagok részére elküldi, illetve a szakmai sajtón keresztül terjeszti. „Egy szakmai párbeszédet szeretnénk elindítani a minőségi kommunikációs tanácsadói munka értékéről” – magyarázta Aczél László.

A MAKSZ szerint az adatok egyaránt érvényesek a hazai és a multinacionális tulajdonosi háttérrel rendelkező ügynökségekre. „Mivel bérekben nincs jelentős különbség magyar és nemzetközi ügynökségek között, az árazás is azonos feltételek mellett zajlik” – mondta Megyer Örs. Az árháború miatti csökkenő bevétel komoly gondja az ügynökségi piacnak. Egy korábbi írásunkból az derült ki, hogy a kilencvenes évek elején aranybányának számító ügynökségi állás mára egyáltalán nem olyan nagy főnyeremény: az ügynökségi dolgozókkal azonos döntéshozói szinten dolgozó megrendelői oldalon dolgozó marketingesek jóval többet keresnek.

A MAKSZ kezdeményezésének ez csak az első eleme, a kampányköltségek kalkulációja és a médiaügynökségi árszintek meghatározása még folyamatban van, vagyis erre a témára még többször visszatérünk a közeljövőben.
 

Módszertan: Az árképzési átlagok alapja a MAKSZ tagok által benyújtott önbevallásos bértáblázat volt. Ebből az adatból kiszámolták, mennyibe kerül egy-egy munkatárs havonta a cégnek, majd ehhez hozzáadták a cég egyéb működési költségeit. Az adatsor összeállításánál számításba vették a nem közvetlenül reklámkészítéssel foglalkozó munkatársak (adminisztráció, pénzügy stb.) bérköltségeit is.

  

ATL státuszok

számított rezsióradíj 
 
 
ÜGYFÉLKAPCSOLAT  
Asszisztens 6 000
Junior Account (0-2 év) 7 500
Account Executive (1-4 év) 10 500
Senior Account Executive (3+ év) 14 000
Account Director  (4+ év) 24 000
Group Account Director 39 000
Client Service Director 38 000
Traffic Manager 12 000
Kutatási vezető 15 000
Stratégiai tervező 26 000
KREATÍV     
Operátor 9 000
Szövegíró (0-4 év) 11 500
Szenior szövegíró (3+ év) 16 500
Grafikus 10 000
Art Director (2-5 év) 15 500
Szenior Art Director (4+ év) 22 000
Group Kreatív Director (5+ év) 30 000
Kreatív igazgató 39 000
PRODUKCIÓ  
Nyomdai produkciós munkatárs 13 000
Nyomdai produkciós igazgató 22 000
Elektronikus produkciós munkatárs 15 500
Elektronikus produkciós igazgató 19 500
Art Buyer 12 500