hero
Kreatív 2021. november 25. 11:36
Olyan kincseket árverez el a Telekom, amiket még műgyűjtők sem sűrűn látnak
A Magyar Telekom jótékonysági árverést szervez, hogy a cég kilencvenes években épített műkincsgyűjteményéből befolyó összeggel a Ludwig Múzeum digitális fejlesztését segítsék.
EZ EGY PROMÓCIÓS MEGJELENÉS

„Olyan volt ezt az anyagot megnézni, rendezni, katalógusba tenni, mint kinyitni egy időkapszulát” – idézi fel Winkler Nóra kulturális szakember és árverésvezető, hogy mit érzett, mikor először szembesült a Telekom műkincsgyűjteményével.

A cég régóta építette a kollekciót: jogelődjei, azaz a Matáv és a Westel éveken át gyűjtöttek műkincseket, utóbbi pedig olyan kiállításokat is támogatott, amelyeken kortárs művészek mutathatták be alkotásaikat.

A kétezresévek elején indult Jövőkép és a TérErő című projektekben egytucat művész 144 alkotása szerepelt, amik közül több is a Telekom kollekcióját gyarapította. Mivel pedig ezek a képek hamar otthonra leltek a telekommunikációs óriásnál, ezért sokan nem is láthatták őket eddig.

Vissza nem térő alkalom

Most viszont nemcsak, hogy szabadon gyönyörködhet bennük a publikum, de a képeket meg is vásárolhatják az érdeklődők. A vállalat december 1-én 18 órától nyílt aukciót tart a Ludwig Múzeumban, a bevételt pedig a múzeum közönségélményének digitális fejlesztésének támogatására ajánlja fel. „A kultúratámogatás terén a jövőben hosszútávú vízióinkhoz szorosabban kapcsolódó témákat kívánunk felkarolni” – magyarázta a döntés okát Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

A cég ennek megfelelően semmit sem bíz a véletlenre: az árverés levezénylésére a szakmában veteránnak számító Winkler Nórát kérték fel, aki szerint ez egy igen különleges tárlat.

„Amíg ez a kifelé zárt gyűjtemény csak gyarapodott, odakint telt az idő, alakultak a dolgok a piacon, és döbbenetes volt látni, például 1984-es Nádlereket. Vagy jellegzetes Szűcs Attila festményeket a kilencvenes évekből, Schwierkiewicz Róbert egyszerre popos és taoista legyezőit” – mondja Nóra.

Pörgős, izgalmas árverés várható

Az biztos, hogy a névlista impozáns. A már említett alkotókon túl többek közt drMáriás, Paizs László, Wolsky András, efZámbó István és Bukta Imre is képviseltetik magukat. És nem csupán festményekkel, hanem szobrokkal, rézkarcokkal – a teljes katalógus ide kattintva böngészhető.

Akinek ez nem elég és szeretné, az aukció előtt a helyszínen is megcsodálhatja a kincseket. A Ludwig Múzeum első emeleti kiállítóterme délelőtt tíztől várja az érdeklődőket. Aki szeretne, a helyszínen is licitálhat, ehhez a Telekom oldalán kell regisztrálni, de mivel még tart a járványhelyzet, természetesen online is van lehetőség versenybe szállni a műalkotásokért – ebben az esetben az Axioart platformján kell előre jelezni a részvételi szándékot.

Nóra azt mondja, a Telekommal abban maradtak, hogy szeretnék, ha pörgős, dinamikus árverésen kelne el a gyűjtemény, így a kikiáltási árakat is kimondottan barátira vették.

„A katalógus becsértékei képviselik, mennyit érnek most ezek a művek a piacon, de a kikiáltási áruk ennek nagyjából 30 százaléka” – magyarázza. Így véletlenül sem alakul ki patthelyzet, szépen jöhetnek a licitek, az ár pedig minél feljebb megy, annál több pénz jut jótékony célra.

Még a szakértőknek is új

Műgyűjtői szemmel persze nem elsősorban a képek ára fontos, hanem hogy ilyen különleges és sokáig elzárt anyag ritkán kerül kalapács alá.

„Van az anyagban két Roskó Gábor dobozkép, színes, kavargó jelenetek fában elmesélve, csodálatosak, ilyen tőle eddig nem hogy árverésen, egyáltalán nem is láttam. Jó hangosan lelkesedtem, amikor az anyag értékbecslésekor átnéztük és megláttam” – mondja nevetve.

Nóra szerint a Telekom árverése egyedi alkalom, amit minden gyűjtőnek érdemes figyelemmel kísérnie.